Jelentős TF-előny; nagy ELTE-bravúr
2021.04.01 | 22:30
Jelentős TF-előny; nagy ELTE-bravúr

Az NB II Nyugati csoportjában már most nagy előnnyel vezet a TF, nemcsak a feljutás, a bajnoki címért folyó harcban is. Az ELTE nagy bravúrt ért el, legyőzte a Haladás II-t, míg az UTE továbbra sem találja magát a rájátszásban, újra nyert a REAC. Az alsóházban a BAK és az Érd fontos ponto(ka)t szerzett.

FELSŐHÁZ

Egyértelmű esélyesnek írtuk a Haladás II-t az ELTE otthonában, ám a vendégek az első számú kapusuk nélkül utaztak Budapestre. Ezt kihasználták a hazaiak, és bár a szünetben még 1-1 volt az állás, a második félidőben három gólt is szereztek, és otthon tartották a három pontot. Ezzel az ELTE beérte pontszámban hétfői riválisát, és fellépett a negyedik helyre.

Tizennégy percig egy gól sem esett a Szigetszentmiklós-TF meccsen, aztán viszont öt is, a vendégek 3-2-es előnnyel mehettek pihenni. A listavezető a második félidőt azonban már sokkal magabiztosabban hozta, és a 34. percre már néggyel ment. A miklósiak a végén még szépítettek, de így is 4-7-es vereséget szenvedtek. A TF ezzel már két forduló után jelentős, hatpontos előnnyel vezeti a tabellát, egyre közelebb van a feljutáshoz és a bajnoki címhez.

Igencsak tartalékosan, két legeredményesebb játékosa nélkül fogadta az UTE a REAC-ot, a vendégek pedig Illés Károly és Boros Roland duplájával elhozták a három pontot. A hazaiak részéről is volt egy duplázó, Szűcs Attila. Az UTE két vereséggel kezdte így a rájátszást, ha visszatérnek legjobbjaik, még várhatunk tőlük pontokat. A rákospalotaiak pedig papíron leggyengébbként két sikerrel rajtoltak, és ezzel a második helyre léptek fel!

ALSÓHÁZ

Az Érd a PEAC legyőzése után újabb fontos eredményt ért el, ezúttal a Tihany ellen szerzett egy pontot. A záró pillanatokig kiélezett meccs volt, mert az utolsó percben is született még egy-egy gól. A Tihany vezeti az alsóházat, az Érd a második.

A PEAC ismét vereséget szenvedett, az első rájátszásbeli meccsét játszó BAK hozta el a három pontot Pécsről. A vendégek a 12. percben és öt perccel a vége előtt is hárommal vezettek, a vége így is izgalmas lett, de nyertek, és felléptek az alsóház harmadik helyére. A PEAC-nak össze kell szednie magát, ha nem akar kiesési bajba kerülni.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
ELTE-BEAC – HALADÁS II 4-1
(Boros, Tarpai, Várkonyi, Dunai, ill. Gerencsér)
SZIGETSZENTMIKLÓS – TF 4-7 (Sztraka D., Reznek, Sóvári (öngól), Sztaka K., ill. Kovács (öngól), Sóvári, Kocsi, Fritz, Fehér, Kiss, Szentjóby)
UTE – REAC 2-4
(Szűcs 2, ill. Illés 2, Boros 2)
ALSÓHÁZ
ÉRD – TIHANY 4-4
(H. Zováthi, Kertész, Pintér O., Pintér D., ill. Csernay 2, Póta 2)
PEAC – BAK 4-5 (Bartal 3, Pellei (öngól), ill. Lőrinczy 2, Németh, Beszterczei, Pellei)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - TOLNA MÖZS (Stream Bajnoki döntő 2021-04-11-17:00)
2021.04.11 | 12:26
Ki mit vár a nagydöntőtől !
2021.04.10 | 18:50

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.04.06 | 15:45
Férfi válogatott
2021.04.04 | 22:45
2021.03.11 | 08:14
Férfi válogatott
2021.03.08 | 13:51
2021.03.03 | 15:30
Férfi válogatott
2021.03.02 | 13:57
Támogatóink

Partnereink