Javít-e hazai pályán a Veszprém?
2021.11.04 | 20:45
Javít-e hazai pályán a Veszprém?

Nincs pihenő a férfi NBI-ben, folytatódik az alapszak a 11. fordulóval. Pénteken két mérkőzésre kerül sor, ahol a tartalékos Veszprém az őt egyszer már legyőző Nyírgyulajt fogadja, míg az Aramis a címvédő Halit látja vendégül. Mind a két mérkőzés követhető lesz stream-en.

                                                          

VESZPRÉM FUTSAL – NYÍRGYULAJ FUTSAL
18:30 Veszprém, Március 15 Sportcsarnok

Kórház a város szélén, mondhatják Veszprémben. A szezon előtt sem volt túlságosan bő a keretük, de azóta csak rosszabb lett a helyzet. Az elmúlt hetekben több hiányzójuk volt, és a maródiak listájára újabbak kerültek fel. Serginho megsérült a Mezei-Vill ellen, ami úgy tűnik, nem jön rendbe rövid időn belül, illetve Pál Patrik játéka is kérdéses. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Fridrich piros lap miatt nem játszik, akkor kijelenthető, hogy nincsenek könnyű helyzetben Fehér Zsolték. Pedig lenne miért visszavágniuk, hiszen az ősz elején váratlan vereségbe szaladtak bele Nyírgyulajban, ahol Matheus fóbiájuk lehetett, mert a brazil játékos egymaga hat gólt szerzett. A Lovas alakulatnak igazából ez volt az egyetlen igazi győzelme, hiszen ezen kívül csak a két újoncot sikerült legyőzni, senki mást. Viszont most itt a lehetőség, hogy újra legyőzzék a Veszprémet, mert ilyen tartalékos együttes ellen győzelmi esélyei lehetnek a vendégeknek. Persze a Veszprém nehéz helyzetből várta a DEAC és a Mezei elleni meccset is, de előbbit mégis behúzta, míg utóbbinál is közel volt a pontszerzéshez. A Gyulaj számára jól jönne egy győzelem, amivel felzárkózhatnának az Újpestre, és vele együtt önbizalmat szerezhetnének. A vendéglátók számára minden pont égető lenne, mivel élesedik a küzdelem felsőházi helyekért. Nem elég, hogy már a hatodik helyre csúsztak vissza, egy győzelemnyire van mögöttük az Újpest, aki nem tette le szintén a felsőházról. Egy hazai vereséget követően nehéz helyzetbe kerülnének Tataiék, de erre gondolni sem szeretnének. Érdekes meccs lesz, annyi bizonyos. Érdemes a helyszínen vagy stream-en követni az összecsapást.

 

ARAMIS SE – HALADÁS VSE
19:40 Budaörs, Aramis Sportcsarnok

A hazaiak remekeltek a múlt héten. Előbb hétfőn nyertek Kecskeméten, majd pénteken kiütötték a TF-t. Ezzel a két sikerrel már negyedik helyen vannak a budaörsiek. Ellenfelük a Haladás ugyan nem játszott az előző héten, mégis sikeres napokat könyvelhetnek el. A bajnokok ligájában szerepeltek, és három győzelemmel hibátlanul zárták a csoportot, így a legjobb 16 közé kerültek. Még az is belefért, hogy az utolsó csoportmeccsre pihentesse kulcsembereit Juanra mester, hiszen megvolt már a továbbjutás. Ezek ismeretében önbizalommal telve utazhatnak a mérkőzésre, és vélhetően fáradságnak nyoma sem lesz, hiszen van több napjuk kipihenni a küzdelmeket és az utazást. A vendéglátók ősszel simán kikaptak Szombathelyen és szeretnének ezúttal szorosabb meccset játszani. Jelenlegi formájuk alapján ez benne van a pakliban, bár ha a Hali a jó napot fog ki, akkor nem kérdés, hogy övék lesz a három pont. Az Aramis ezen az estén bizonyíthatja, hogy nem véletlenül vágyik a felsőházra és méltó ellenfele tud lenni akár a címvédőnek is.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink