Igen, nyugodt hangnemben, de könnyû helyzetben van a cikkíró, hiszen nem kell a kispadon ülnie mint edzõ, nem kell a játéktéren küzdeni az eredményért, mint játékos, csak külsõsként kell véleményt formálnia.
Játékvezetésrõl általában akkor esik szó, amikor valami nincs rendben, amikor ítéleteken lehet vitatkozni, egyszóval lehet „bírózni". Dicsérni nemigen szoktuk õket, bármilyen jól is mûködnek, legfeljebb azt mondjuk, hogy jók voltak, mert szinte észre sem lehetett õket venni.
Most azonban olyan helyzet alakult ki a futsalunkban, amikor beszélnünk kell a játéknak ennek a szegmensérõl is. Beszélni még akkor is, ha ennek nem fognak örülni a játékvezetõk, mondván, hogy ez az õ saját belügyük, és bizony ez eddig tabu téma is volt. Pedig ez nem az sehol a világon, hiszen nélkülük nincs mérkõzés, nincs haladás, nincs fejlõdés. Ez pedig kritika, kontroll nélkül nem megy. Nézzük mirõl is van szó.
Nem lehet elmenni szó nélkül a tény mellett, hogy a futsal, mint játék megállíthatatlanul tör elõre hazánkban, népszerûsége egyre nõ. Ez a népszerûség abban is megnyilvánul, hogy évrõl-évre nõ a szervezett bajnokságokban játszó csapatok, és ezzel együtt a mérkõzések száma is. Mi sem természetesebb, hogy ezek pedig játékvezetõket követelnek maguknak. Ha összehasonlítjuk a három évvel ezelõtti mérkõzések számát (300-400), az idei évben várhatóval (közel 2000) akkor bizony láthatjuk, hogy mekkora követelmény támasztódik a játékvezetés felé.
Hogy a futsal játékvezetés irányítása hogyan készült, készül fel erre a kihívásra nem tudjuk, de készséggel helyt adunk a válaszra honlapunkon. Mi csak az özönével érkezõ kifogásokkal találkozunk, amelyek a csapatoktól, játékosoktól, edzõktõl érkeznek szerkesztõségünkhöz. A jelzések már olyan mennyiségûek, és olyan hiányosságokról szólnak, hogy errõl írnunk kell. Nem tesszük közzé a játékvezetéssel kapcsolatos kritikákat soha, de agyonhallgatni sem szabad azokat. És itt nem a vélt, vagy valós szabálytalanságokról beszélünk, hanem a játékvezetõk felkészültségérõl, szabályismeretérõl.
Csak szemelvények a legkirívóbbakból: 20 centiméteresnek hiszi a cserezónát, mert ott is van egy kis felfestés, megkérdezi az edzõt ki mikor kérhet idõt, nincsenek lapjai, nem tudja, hogy aki nincs beírva a meccskönyvbe, az nem játszhat, és még sorolhatnánk.
Szándékosan nem a téves ítéleteket említjük, mert az benne van a játékban, hanem a szabályismeretet. Nagyon nehéz egy edzõnek higgadtnak lennie, amikor ilyen játékvezetõvel találkozik, pláne ha annak az edzõnek még van 70-80 válogatott meccs is a háta mögött, vagy mondjuk több mint 20 éve szolgálja ezt a sportágat, szent õrültként.
A tiszteletet meg kell adni a játékvezetõnek, de meg kell adni a sportágat ûzõ játékosnak, és az edzõnek is. Ez nem lehet csak egyirányú. De véleményünk szerint fõleg a FUTSAL-nak kell megadni a tiszteletet. Megadni azzal is, hogy felkészített, a szabályokat ismerõ játékvezetõket küldünk a mérkõzésekre. Azok a 13-15 éves palánták, akiknek a hétvégi tornákon ugyanaz a játékvezetõ fújja a sípot hét órán keresztül, azok is többet érdemelnek.
Az idei bajnokság kezdetekor óriási mértékben emelkedtek a játékvezetõi, és azok ellenõreinek díjai. A csapatok prüszkölve bár, de befizették, befizetik ezeket, de cserébe emelkedõ szakmai színvonalat várnak el. Nem könnyû feladatnak tûnik ez, de meggyõzõdésünk, hogy nagyon sok 20 év körüli értelmes, jó kiállású fiatalt lehetne megnyerni ennek a szakmának, mert óriási az igény rájuk.
Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem ejtenénk szót azokról a játékvezetõkrõl, akik nagyon sokat tettek, tesznek ma is ezért a sportágért. Akik partnerként kezelik az edzõt, a játékost, sõt szolgálatnak a bíráskodást. Higgyék el, hogy talán az õ presztízsük érdekében is írtuk ezt a cikket, de leginkább a magyar futsal ügyének érdekében.
