Itt a VB döntő csoportbeosztása
2021.06.03 | 17:15
Itt a VB döntő csoportbeosztása

Elkészítették a litvániai futsal világbajnokság csoportbeosztását, a tornát szeptember 12. és október 3. között rendezik három városban, Vilniusban, Kaunasban és Klaipedaban.

A sorsoláson a spanyol legenda, Kike segédkezett, hazai részről Edgaras Jankauskas volt jelen. Afrikából három, Ázsiából öt, Európából hét, Észak- és Közép-Amerikából négy, Óceániából egy, míg Dél-Amerikából négy válogatott jutott ki a világbajnokságra, a teljes mezőny így 24 fő.

A sorsolás előtt az biztos volt, hogy a házigazda litvánok kerülnek az A csoport első pozíciójába és egy régióból nem kerülhetet össze két csapat, kivétel ez alól Európa, hiszen hat csoportba kellett beosztani hét válogatottat.

Az első kalapban szereplő csapatokkal (Litvánia, Spanyolország, Brazília, Argentína, Oroszország, Portugália) kezdték a sorsolást. Ugyan nem kiemelt, csak harmadik kalapos volt, de Kazahsztán kiemelkedik az A-csoportból. A házigazda litvánok, a vb-ken hagyományosan szereplő Costa Rica és Venezuela sem nehezíti majd meg Kakáék dolgát.

A B-csoportban Oroszország mellé Egyiptom, Üzbegisztán és Guatemala került, a C-ben Portugália mellé Thaiföld Marokkó és a Salamon-szigetek. Brazília ellen egy erős cseh válogatott valamint a feltörekvő vietnamiak küzdhetnek majd Panama mellett.

A spanyolok mellé került Paraguay szintén erős csapat és Japánban is igen komolyan veszik a sportágat, s a favoritok közül a címvédő argentín válogatott került a legnehezebb csoportba, hiszen Irán és Szerbia is igen erős együttesek. Minden csoportból a két első automatikusan továbbjut, valamint a négy legjobb harmadik, így alakul ki a negyeddöntő mezőnye, ahol már egyenes kiesése rendszerben folytatják.

 - Brumár Brumi László - 

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink