„Öregecskedõ" válogatottunk elõtt két út áll. Az egyik teljesen kézenfekvõ, és látszólag kevés kockázattal jár. A másik már sokkal nehezebb, és lényegeses több buktatót rejt magában. Vagy egybetartjuk az EB döntõig a VB selejtezõk alkalmával sikeresen szerepelt rutinos játékosokat, és velük próbáljuk meg a nagy megmérettetést, vagy körülnézünk a ma még igencsak harmatosan játszó fiatalok körében, és köztük keresgélünk olyanokat, akiket képességeik alkalmassá tehetnek erre a játékra. Válaszúthoz érkeztünk tehát, és gyanítom legtöbben, a kevésbé kockázatmentes megoldást választanák. Én, mint már oly sokszor, ezt a nehezebb utat választottam.
Mindkét lehetõségnek vannak elõnyei és hátrányai. Ha egybemaradnak a rutinos, pályafutásuk befejezését talán még az EB döntõig kitoló „nagy öregek", akkor sok mérkõzést megnyerünk, mentálisan erõs csapatunk lesz, de újakat hozzájuk beépíteni nem tudunk. Az utolsó pillanatokban megsérültek, vagy egyéb okokból kimaradók helyébe nem lehetne megfelelõ helyettest találni. Az idõsebb játékosok amúgy is sérülékenyebbek, vagy lassabban regenerálódnak. Azok pedig, akik biztosan tudják, hogy kihagyhatatlanok a csapatból, már csak tudat alatt sem tudják úgy odatenni magukat a felkészülés során, mint ahogyan arra szükség lenne. Na és persze ne felejtsük el azt sem, hogy sportágunk amatõr, bármelyik pillanatban bekövetkezhetnek munkahelyi, vagy a magánéletben jelentkezõ megoldhatatlan problémák, ami miatt kimaradhat az illetõ a válogatottból, esetleg a sportot is abba kell hagynia.
A másik eshetõség pontosan ezek elkerülését célozzák. Azért kell sok embert kipróbálni és kísérletezni, mert így legalább képben lehetünk, kik pótolhatják az esetlegesen kiesõket. Azzal, hogy szinte havonta nemzetközi szintû játéklehetõséghez juthatnak, talán elérhetik azt a szintet, amelyre másfél év múlva szükségünk lesz. A hátránya viszont az, hogy ebben az esetben nem várt, esetenként egy-egy súlyosabb vereségbe is beleszaladhatunk, amely elkeserítheti a tapasztaltabbakat. Mégis én mindig, következetesen ezt az utat választottam, és most is így teszek. A tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzése biztosan felemésztene, ha a biztonságosabbnak tûnõ elsõ megoldást választanám, és az utolsó pillanatban kiderülne, ilyen-olyan okok miatt nincsen csapatom. Nem tudok kihez nyúlni! Pedig öt éves tapasztalatom az is, hogy évente ha tíz játékost kipróbálok, csak 1-2 marad, és válik be. De mégis marad meg belõlük valaki! Emlékszem a Lódi kezdõ korszakára, amikor még több bosszúságot okozott, mint örömet. Aztán egyszer csak szinte egyik pillanatról a másikra meghatározó játékossá vált, ma pedig már a válogatottunk vezére. De ugyan ide sorolhatnám a ma már meghatározó játékosoknak számító Gyurcsányit, Szimcsákot, a Németh Petit, vagy éppen Tóth Gyulát, Trencsényit is, akik mindannyian nálam játszottak elõször a címeres mezbe. Nem volt felhõtlen a kezdet egyikkõjüknek sem. Bosszantó hibákat követtek el, és veszekedtem is velük ezért eleget, de itt tartotta õket a tehetségük. De ami még ennél is fontosabb, az, hogy akartak valakik lenni. Akartak valamit elérni, szemben azokkal, akik csak örök tehetségek maradtak. Sok áldozatot vállaltak azért, hogy most róluk szóljon a magyar futsal.
Lódi Tomi sokáig csak a perifériáján volt annak a nagy nevekbõl álló csapatnak, amely aztán az elsõ VB selejtezõs sikert aratta. Õ azon a mérkõzésen csak a kispadon kapott helyet. Három hónappal késõbb az EB selejtezõkön más meghatározó játékosa volt csapatunknak, az EB döntõben pedig már 23 évesen nagy öregnek számított. Volt kihez nyúlni, pedig a Jávor Öcsi és a Tóth Miki, Somogyi Gabi örökébe kellett lépnie, akikrõl akkor, még én sem hittem hogy pótolhatóak. Voltak azonban emberek, akiket mellettük kipróbáltam és a kellõ pillanatban a helyükbe tudtak lépni a sztároknak. Így lehetséges az, hogy a három évvel ezelõtti EB döntõhöz képest, a tavaszi VB selejtezõkön 9 helyen változhatott meg a válogatottunk összetétele. Most pedig ahhoz képest is hét helyen történt változás. Lódi 26 évesen már a fiatalokat tanítgatja, én pedig már a Harnichssal veszekszem nem vele. Talán õ lehet egyszer majd az utódja, ha eleget tesz érte. Ha nem, még mindig nyitva a kapu az idõsebbek elõtt.
KOZMA MIHÁLY
