Ha nem is játszott kirobbanó formában, s továbbra is szenved a sorozatos sérülések miatt, a Székelyudvarhely SK tegnap hozta Focºani-ban a kötelezõt, ledöntötte a legutóbbi két vereség által okozott pszichikai sorompót, és 5-3-ra legyõzve ellenfelét, ismét megérezhette a gyõzelem édes ízét.
Kissé szokatlan, de az adott helyzetben érthetõen módosított sorral kezdte a mérkõzést az SK, Péter kapott helyet a kapuban, a Nicuºan-Mihály-Igor-Szõcs négyes pedig a pályán. Az utóbbi kettõ visszatérõként rúghatott labdába, hisz Igor sérülésébõl, Szõcs pedig eltiltásából érkezett viszsza. A nem túl hosszú cserepadon Balázs, Tóth, Gyurcsányi, Jorginho és Szabó foglalt helyet, késõbb õk is mind játéklehetõséget kaptak. És volt ott még egy igen ismerõs arc. Attól félve, hogy egy váratlan sérülés nehogy foghíjasan hagyja egyik sorunkat, a klub felkérésére az SK már visszavonult csapatkapitánya, Dénes Barna ismét magára öltötte csapatának mezét, készen arra, hogy szükség esetén kisegítse csapatát. Szerencsére erre nem került sor, de a fiúk talán nyugodtabban és magabiztosabban rúgtak labdába, tudván, hogy baj esetén kéznél van a vésztartalék.
Fej fej mellett
A találkozó elsõ öt percében két udvarhelyi helyzet érdemel említést, a 7. percben Jorginho spiccelte ki az alsó sarkot (1-0). Úgy tûnik, a portugál idegenlégiósnak egyelõre csak idegenben megy a gólgyártás (Galacon is õ szerezte az egyik SK-találatot.) Az elõny azonban nem tartott sokáig, mert két perccel késõbb kapásgólból egyenlített a Focºani. De a hazaiak öröme sem volt hosszú, Igor cselezte magát középre, és a hálóba helyezte a labdát (2-1). Ment ekkor a játék az SK-nak, ennek eredményeképp a 16. percben egy Jorginho-Szabó összjáték után megduplázódott az udvarhelyi elõny. A félidõben az eredmény mégis szorosabb lett a játékhoz képest, pár másodperccel a pihenõ elõtt a Péter kapuja elé belõtt labda bepattant a hálóba (3-2).
Elhúz az SK
A második játékrész már Balázst találta a kapuban, a magyar válogatottnak azonban nem volt szerencséje, a 27. percben egy labdavesztést követõen kiegyenlítettek a hazaiak. Az egyensúly azonban alig egy percet élt, egy szögletkombinációból Szõcs visszahozta az elõnyt és a csapat bizalmát. (4-3). Innen már biztonságos játékra törekedett a címvédõ, egyrészt az eredmény védése és a személyi hibák elkerülése végett. A végén a hazaiak kockáztattak: lehozott kapussal labdát vesztettek. Szabó kihasználva a helyzetet, beívelte a labdát a kapuban, pontot téve ezzel egy jó iramú, küzdelmes, és ami a legfontosabb, három pontot érõ gyõztes meccs végére (3-5).
Besûrûsödik a futsalélet
Nem panaszkodhatnak mérkõzéshiányra a futsalbarátok. Ma este nyolctól a Sport 1-en élõben láthatjuk a nyugati csoport rangadóját, a Déva-Craiova találkozót, szerdán és csütörtökön délután 5 órától a városi sportcsarnokban játsszák a Románia-Lengyelország barátságos duplát, jövõ héten pedig három hazai meccsnek néz elébe az SK: hétfõn (október 27.) 20 órától SK-Brassó (élõben a Sport 1-en), csütörtökön (október 30.) SK-Chiajna, a hét végén pedig (a játéknap még nincs eldöntve) Szentgyörgy csapatát látjuk vendégül. November 5-én pedig bajnokcsapatunk indul Zágrábba, az Elite-kör küzdelmeinek helyszínére, hisz véglegesítették a játéknapokat, az SK november 8., 9. és 11-én játszik.
Kozma Mihály
Nagyon örülök a gyõzelemnek, hiszen megtépázott önbizalmunkat is kicsit helyre kellett állítani, és hát a mérkõzés sem volt olyan könnyû. De nagyon küzdöttünk, nagyon akartunk, talán túlságosan is, lelkileg is nagyon kellett ez a siker. Helyenként jól is játszottunk, de el kell ismernem, hogy még nem vagyunk olyan kirobbanó formában, hogy az ilyen meccseket kötelezõen simán hozzuk. Ezért is örülök, hogy gyõzni tudtunk. Azt hozzá kell tennem, hogy sem a szerencse, sem a játékvezetés nem állt mellettünk, dupla nehezen jöttünk ki ebbõl a helyzetbõl.
Szász Csaba
Forrás: www.uh.ro