Ismét egy izgalmas futsal hétfő
2018.04.30 | 14:02
Ismét egy izgalmas futsal hétfő A férfi futsal NB I rájátszása a 6. fordulóval folytatódik. Az A csoportban egy, míg a B csoportban két mérkőzést játszanak a csapatok. A mai forduló után már tisztább lesz a kép, több minden eldőlhet. Amennyiben Nyírbátorban győzni tud a Berettyóújfalu, úgy Trencsényiék már készülhetnek a bajnoki döntőre. Az A csoportban inkább az lehet a kérdés, hogy ki fut be a második helyre, amivel a bronzéremért játszhat majd. És ebben a csatában a Nyírgyulaj és a Dunaújváros még  nem mondta ki a végső szót.

ww

A B csoport mérkőzései már nagyobb izgalmakat tartogatnak még a hátralévő fordulókban, így a maiban is. Itt még nyitottabbak az esélyek mind az első helyet, mind pedig az utolsót illetően. Bőnyben Madarász meccselhet egykori mesterével Kis Jánossal, mert bár Kis Jani játékosként fog szerepelni, azért mindannyian tudjuk, hogy ő fogja irányítani a kiesés elől menekülő hazai csapatot. Budaörsön a bőnyi győzelem után nyugodtan játszhat a Frank csapat, míg a Halinak van bizonyítani valója az ETO elleni sima vereség után.

46e82b10-0304-419d-a23c-d832b2d6ca74

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink