Ismét Dróth(né) blog
2017.02.25 | 21:18
Az előző írásomban még nem tudtam, hogy karácsonyra haza tudunk menni kicsit. November volt még akkor, és december elején tudtuk meg, hogy ha szeretnénk, haza tudunk repülni 2 hétre, nem lesz gond a vízumunkkal, ráérünk akkor is meghosszabbítani, ha majd visszajöttünk. Megmondom őszintén, az elején elgondolkodtunk Zolival, hogy mit csináljunk, igen lehet ez most kicsit furcsán hangzik annak, aki nincs ebben az egész szituációban, hogy mit kell ezen gondolkodni. Nos, ami egyből eszünkbe jutott az az, hogy oké haza megyünk, vállalva a hosszú fárasztó utat, a két repülés közötti várakozást, az idő át állást, hogy sajnos nem két forint hármunknak a repülőjegy, mégis megfordult a fejünkbe egy pillanatra, hogy nem megyünk haza. De mondom, csak egy pillanatra, mert féltünk, az úttól, arról nem beszélve, hogy oké, hogy haza megyünk, na de onnét vissza is kell jönni. Nagy gond nincs az itt léttel, na de mégis az a hazád, az otthonod! Azért így utólag nem bántuk meg, hogy haza mentünk, annak ellenére, hogy négy hónapig szinte semmi inger nem ért itt, mert nyilván nem tudunk úgy mozogni, mint ahogy otthon tennénk vagy, ahogy szeretnénk.
Aztán egyszer csak haza értünk, és nem volt olyan nap, hogy valahova ne mentünk volna, vagy valamit ne kellett volna elintézni. Ez egy olyan érdekes szituáció, érzés, amit még soha nem éreztem és éltem meg. Volt egy nap, hogy azt éreztem, hogy megfulladok. Úgy fogalmaznék, hogy elfáradtam abban a két hétben, amíg otthon voltunk, és bizony voltak olyan gondolataim, hogy jaj, csak már menjünk vissza a nyugiba. Természetesen nagyon jó volt látni a családot, a barátokat, ismerősöket végre az utcán is magyar hangot hallani, jókat enni, úgyhogy félre értés ne essék, ezért is szoktam azt mondani, hogy nagyon vegyesek az érzések. Nem akarom, hogy félre értsetek, ez nem panaszkodás, csak szeretném őszintén elmesélni, hogy ez egy olyan út, ahol még soha nem jártam, egy olyan helyzet, amit még soha nem éltem meg, és át. A tipikus komfort zóna elhagyása, ennek ellenére még a mai napig azt mondom, hogy egy percét sem bánom, hogy itt vagyok, annak ellenére, hogy minden egyes nap egy új kihívás. Hogy a jelenlétemmel tudom segíteni a férjem, aki a társam, a barátom, a mindenem. Hogy új, és nagyszerű embereket ismertem meg. Hogy eljuthattam egy olyan országba, városba, ahova valószínű soha nem jutottam volna el magamtól, és élhettem egy városban, aminek minden szépségével, és rondaságával találkozhattam.
Na de január 3.-án szerencsésen visszaérkeztünk, és most a csomagunk is ide talált, nem úgy, mint amikor haza mentünk, mert sajnos Moszkvába elkeverték, de meglett, úgyhogy azért két nap múlva megkaptuk. Másnap reggel indultunk egy vérvételre, ami kellett a vízumhoz. Igen vérvételre, egész pontosan egy AIDS szűrésre. Ez is egy sztori…. mert ugye azért nem mindig értjük teljesen, hogy ki mit szeretne nekünk mondani :D Elmesélem. Megérkeztünk egy épület elé, majd ott várt a srác, aki a vízum papírokat intézi, útlevelek regisztrációját, szóval minden papírmunkát. Mentünk utána, beérünk egy épületbe, majd húz nekünk sorszámot, elkéri az útleveleket. Látjuk ám, hogy az emberek vetik le a kabátjukat, na gondoltuk el leszünk itt egy darabig. Egyszer csak Zoli megszólal: Te anya, aki innen jön ki mindenki fogja a kezét, csak nem vért vesznek? Egyből rávágtam, te jó Isten…. Elnézek balra, mondom nézd ezt a plakátot, valami AIDS-ről van szó. (mert ugye ciril betűket nem tudom kiolvasni :D ) Naaa így jöttünk rá, hogy egy szűrésen veszünk részt, már csak az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon a gyerektől is vesznek vért, mert akkor itt óriási hacacáré lesz :D De szerencsére, elfogadják neki, az én eredményemet, úgyhogy ezt megúsztuk, nem úgy, mint az ellőtt vénákat :S Azért hála a jó égnek sztoriból nincs hiány! De jó lesz majd ezeket feleleveníteni öreg korunkra.
Na, mesélek még egyet, aztán most már rátérünk a lényegre, a focira és Zolira! Gyerekek, az tény, hogy nincs egy tipikus kazah fejem, ennek ellenére néha úgy érzem, mintha villogna egy felirat a homlokomon, hogy hé légyszi engem kérdezz….. Mert, hogy hét nem telik úgy el, hogy valaki ne szólítana meg, és kérdezzen valamit. Mikor már hallom, hogy „gyévocská” csak reménykedek, hogy nem nekem szólnak. Na, nem azért mert bunkó lennék, és nem akarnék válaszolni, hanem azért mert sajnos nem tudok. Imádom őket, hiába mondom hogy nem értem, nem beszélek oroszul (ennyit azért már megtanultam) csak mondják, mondják. :D aztán mikor ezt elismételem angolul, akkor jön mindegyiktől az áááááá és mehetek tovább. De volt olyan, aki ennek ellenére sem, adja fel :D Vanda boltba menet rámosolygott egy idősebb nénire, természetesen máris mondott a néni valamit neki, nekem pedig a szokásos monológom következett. Ő nem adta fel valamennyit beszélt angolul és megkérdezte, hogy honnét jöttem. Mondom, hogy magyar vagyok. Óóóó hát Ő volt 3 hónapot a Balatonon. No azért ennek örültem, hogy némelyik kazah tudja, ki és mi az a Magyarország. Zoli is mesélt múltkor. Jött haza „taxival”, azért az idézőjel, mert itt nagyon működik ez a kirakom a kezem és megáll az autós dolog. Bácsi kérdezte a Zolit, hogy honnét…. „Magyar vagyok”. A taxisbá elkezdte neki énekelni az „az a szép” című dalt, ezt tanulta meg a katonaság alatt Magyarországon. :D Na de most már tényleg elég a sztorizgatásból…..
Január az nem telt annyira esemény dúsan, edzések, edzések, volt bajnoki meccs is. Már ezt írtam, hogy ugye itt úgy működik, hogy két egymás utáni nap játszanak egy-egy meccset. Igazából, ha úgy vesszük, akkor két nap alatt lezavarnak két hetet. Ezért is van az, hogy a Kazah bajnokság csak decemberben kezdődött, és március közepén be is fejeződik. A másik, hogy összesen öt csapat van. És inkább az Eremenkó kupa, és a Final Four van fókuszban, a bajnokság helyett. Természetesen a bajnokság is fontos, hiszen ha nem lenne első a Kairat, akkor nem tudnának tovább menni egészen akár egy BL győzelemig. Sokan vannak a csapatban is játékosok, és ezért működik így, hogy egy-egy ember kimarad egy-egy meccsen, mindenki kapjon lehetőséget a szereplésre. Január 20.-án Zoli visszament Magyarországra a válogatottba. 10 napig újra kettecskén a nagyvilágban. Néha elkap egy kicsit az irigység, hogy Ő megy haza, vagy nevezzem önzőségnek, nem is tudom, melyik a legjobb szó erre az érzésre. Fiúk lázasan készülődnek az EB-selejtezőre, ami április 7-12. között rendeznek Azerbajdzsánban. Volt még egy összetartás februárban, de arra nem tudott haza menni, mert pont egybe esett az időpont az idén Moszkvában megrendezett Eremenko kupával.
Tavaly ez a kupa hazai (Almaty) rendezésű volt, akkor már írtam róla, hogy nagyon kemények ezek az orosz csávók. Az idén, csak a tévében néztük a srácokat, és izgultuk végig a hetet. Az első két meccset megnyerték a fiúk, úgy hogy következhetett a pénteki elődöntő. A „kommunista párt” volt az ellenfél. Így fordítja a telefonom a ciril betűs csapat nevét. :D jó kis izgalmas meccsen 3:1-re nyertek, így játszhatnak másnap a döntőben, reméljük az első helyért. Hat csapat szerepel a kupában, így négy csapat jut tovább az elődöntőbe, majd a két meccs győztese játszhat az első, illetve a második helyért. Az elődöntő két vesztes csapata, viszont másnap játszik még egy meccset, a harmadik illetve a negyedik helyért. Hűűű remélem, jól magyaráztam el, és a hozzáértők nem mosolyognak ki, de gondolok azokra is, akik nem csak Zoli miatt olvassák az irományom, és nem annyira jártasak a futsalban. Azért azt szögezzük le, és ezt minden egyes alkalommal elmondom, hogy nem értek hozzá, nézem, abból tanulok, de nem játszok bírót egy meccsen se, nem kiabálok stb, csak nézem, izgulok és szurkolok! Nem is hinném, hogy ennél jobban kéne értenem hozzá, nekem nem ez a feladatom, hanem, hogy néha tartsam a lelket Zoliba, megtegyek mindent értük, amit tudok, még ha néha nehéz is. Na, de ne kalandozzak el már megint…..
Döntő…… Nagyon jó meccs volt, te jó ég nagyon izgultam, ugyan volt olyan, hogy az ellenfél vezetett 3:2-re, de szerencsére tudtak fordítani, így 3:4-re lehozták a meccset, és megnyerték a kupát! Nagyon gratulálok a fiúknak!!! Most már csak négy meccs van a bajnokságból, és aztán teljes gőzzel irány a Final Four….
