Iskolajátékkal győzött a Haladás
2020.10.20 | 09:44
Iskolajátékkal győzött a Haladás

A Haladás nagy lendülettel, letámadással kezdett. Egy szabadrúgás variáció végén mégis a vendég került előnybe. Lendületben maradt a házigazda, sőt fokozta a nyomást, a tempót. Simic bombájába Gerencsér lépett bele remek érzékkel, kiegyenlített a csapatának. Az Aramis védekezett, próbált kontrázni. Egymást érték a hazai helyzetek, de Vámosi kapus remekül védett – és a kapufa is kisegítette egyszer. Időt is kért a vendégek kispadja. És rögtön góllal tért vissza a pályára az Aramis: egy átlövés pattan meg, és perdült a hazai kapuba. De még kis sem ünnepelhette magát a vendég, amikor az erőszakos Dávid begyötörte az egyenlítő találatot.

Majd Simic értékesítette közelről Hajmási forintos passzát – először vezetett a Haladás (11. perc: 3-2). Gerencsér készítette le a labdát a felzárkózó Darrieernek, aki okosan pöckölte el a labdát a kirontó kapus mellett. Remekül futballozott a Haladás, pillanatokra tudta csak megtartani a labdát az Aramis. Sipos szerzett látványos gólt egy szabadrúgás variáció végén.
Nagyon jókor jött a szünet a vendégeknek. De még mielőtt pihenőre vonulhattak volna, Dróth is beköszönt – kétszer (és rúgott egy felső lécet). Nagyon nem volt egy súlycsoportban a két csapat.


Fordulás után sem változott a játék képe, további hazai helyzeteket láthatott a közönség. Az újabb gólok viszont elmaradtak. De csak egy kis ideig: Vidák vetett véget a szombathelyi gólcsendnek (27. perc: 8-2). Dávid lökete a felső lécen csattant. Hazai oldalon sok játéklehetőséget kaptak a fiatalok. Hajmási is feliratkozott a góllövőlistára, szép perdítéssel helyezett a kapuba. Gerencsér egy végletekig kijátszott akció végén szerezte meg saját maga második, csapata 10. gólját. Nem kegyelmezett a Haladás – az ijú Papp növelte a különbséget.

Ha Haladás VSE–Aramis SE 11-2 (7-2)
Szombathely, 450 néző,
Vezette: Apkó - Tamási – Muhari

HVSE: Gyimesi – Dávid, Dróth, Vas, Vidák.
Csere: Alasztics, Darrieer, Hajmási, Horváth P., Simic, Sipos, Papp, Gerencsér, szakasics.
Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.

Aramis: Vámos – Moga E., Keresztury, Papp, Jenei.
Csere: Molnár, Tama, Harnisch, Frankovszky, Sáhó, Juhász, Fischer, Pap.
Edző: Moga Flavius Lorant.

Gólszerzők: Gerencsér 2 (4., 36.), Dávid (9.), Simic (11.), Darrieer (14.), Sipos (16.), Dróth 2 (18., 20), Vidák (27.), Hajmási (32.), Papp (37.), ill. Pap (2.). Moga E. (9.).

A mérkőzés végén állva tapsolt a közönség.

Juanra Calvo:Nem jó kezdtük a meccset, de gyorsan a játékosok megmutatták, hogy jó fomában vagyunk. Nagyon örülök, mert amikor vezettünk a meccsen, próbálunk jól játszani, és több gólt rúgni. Gratulálok a csapatnak!

Moga Flavius Lorant:Amikor egy csapat több meccsen keresztül nem tud nyerni, akkor nem a játékosok a hibásak, hanem az edző! Remélem, hogy a vezetőség elfogadja a lemondásomat, és jön egy olyan edző aki fel tudja rázni ezt a csapatot!

Tóth Gábor/Vaol.hu
Fotó: Hornyák Emőke/Hungary Sport

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink