Iránba utazik a válogatott
2008.08.06 | 00:00
Iránba utazik a válogatott

Irány Irán!

A magyar futsal válogatott legutóbb Portugáliában szerepelt egy meghívásos tornán, s most újra egy hasonló kötelezettségének tesz eleget. Augusztus hetedikén kel útra Kozma Mihály együttese, ezúttal Iránban vendégszerepelünk.

Elkezdõdött a nemzeti csapatnál a fiatalítás,s úgy néz ki pozitív eredménnyel tesszük ezt, hiszen a korábban csak az NBI-ben edzõdõ ifjak nem vallottak szégyent Luzitániában, kevés rutinnal is az ezüstérmet akaszthatták a nyakukba. Ez a folyamat folytatódik továbbra is, az akkori gerinc megmarad, hogy tovább vértezõdjenek a nemzetközi meccsek hangulatával, iramával és tapasztalatot is szerezzenek.

Csak ázsiai ellenféllel küzdünk majd, három világbajnoki résztvevõvel, hiszen mindhárman kvalifikálták magukat Brazíliába. Thaifölddel és Kínával eddig még egyszer sem találkoztunk. Iránnal eddig mindössze csak egyszer futottunk össze, tavaly novemberben, Debrecenben vizitáltak nálunk Heidarianék. Akkor hiába vezettünk Madarász János két góljával, a meccset megfordították Hossein Shams tanítványai.

Szövetségi kapitányunk mondta el gondolatait honlapunknak az útról.

- Minden tornának nagy jelentõsége van, mert jól modellezi a világversenyeket. Erõs csapatokkal fogunk játszani, ami mindenképpen jó számunkra. Egy kicsit megijedtem akkor, amikor az irániak megváltoztatták az eredetileg kitûzött utazási idõpontot. Már aznap játszanunk kellett volna, ahogy megérkezünk a repülõvel, és a következõ napok mindegyikén is. Ez,  egy ilyen komoly fizikai felkészülés után lévõ játékosoknak a lehetõ legrosszabb. Ezért kértem az MLSZ vezetését, hogy ettõl az utazástól tekintsen el, amennyiben ez így marad. Sikerült azonban Kasza Jánosnak elintéznie azt, hogy az irániak mégis csak az eredeti idõponthoz tartsák magukat, ezzel úgy gondolom minden akadály elhárult az elõl, hogy a magyar válogatott a tornán el tudjon indulni, és ott jól szerepeljen. Elsõ meccsünket Thaiföld, a másodikat Kína ellen játszuk, majd a legvégén jön Irán.
Mindegyikük erõs együttes, tulajdonképpen Ázsia krémjével találkozunk, így jó megmérettetés lesz a fiatal csapatunknak. Tanulni megyünk természetesen, a fiataloknak mérkõzésekre van szüksége ahhoz, hogy a késõbbiekben jól tudjanak teljesíteni, hiszen csak nem régen találkoztak a nemzetközi sebességgel, a nemzetközi ritmussal. Új ember most nem lesz. Tóth Gyula munkahelyi elfoglaltsága miatt nem biztos, hogy velünk tart. Ez komoly gondot jelent, bár még küzdünk azon, hogy utazhasson. Balázs Zoli azonban egészséges, nincs akadálya a játékának. Körülbelül ugyanaz lesz a keret, mint Portugáliában volt.
Németh Péter az esküvõje miatt nem jön, viszont Tóth Szabolcs újra közöttünk lesz. Egy válogatottnak minden mérkõzés fontos, mindet szeretnénk megnyerni. Ott fogjuk meglátni, hogy hogyan jöhetünk ki a dologból. Én nagyon szeretném azt a játékstílust, amit gyakoroltunk, kóstolgattunk korábban még jobban megértenék a játékosaink, s remélem, hogy ez eredményre is vezet.

Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink