Interjú Kozma Mihállyal az UEFA Futsal B edzőtanfolyamról
2017.06.07 | 20:49
Interjú Kozma Mihállyal az UEFA Futsal B edzőtanfolyamról

Jövőnk a képzésben van

Véget ért az első UEFA futsal B edzőképzés hazánkban. Többek között arról faggattuk Kozma Mihályt az edzőképzés vezetőjét, mennyiben különbözött ez a tanfolyam az előbbiektől és miben hozott újat a hallgatók számára? Edzőképzésünk, már 2014 óta az UEFA előírásai szerint dolgozik, tehát az általuk meghirdetett tematikákákat töltjük meg tartalommal az előírt óraszámok szerint. Ezért is kaptuk meg rögtön az engedélyt Pjotr Marandától aki az UEFA részéről képzés beindítására és ellenőrzésére érkezett hazánkba. Ismertettük a 2009 óta tartó edzőképzési folyamatunkat, bemutattuk az eddig elvégzett tanfolyamok dokumentumait. Fotókat kapott a végrehajtásról és átadtuk neki az eddig végzettek vizsga anyagait is. Segíteni érkezett hazánkba, de látva az eddigi munkát, amelyet kiválóra értékelt, engedélyezte a tanfolyamunk számára az UEFA név használatát. Kurzusunk tehát már az Európai labdarúgó szövetség tudtával és engedélyével indulhatott el. P1130919 Kurzusunkra a megemelt tandíj ellenére is kétszer annyian jelentkeztek. Az óraszám továbbra is 123 órás maradt, ám tartalmi szempontból egy kicsit átalakítottuk. Ezt elsősorban azért tettük, hogy a kifejezetten az utánpótlás nevelési céllal beindított alapfokú képzésünkkel összhangba legyen, a tananyag arra támaszkodva alkosson egy egybefüggő, egymásra épülő rendszert. Éppen ezért aki nem rendelkezett alapfokú ismeretekkel annak rendkívül nehéz volt a kurzus elvégzése, hiszen nagyon kevés idő jutott az itt kapott tudás elmélyítésére. Egyébként is embert próbáló hétvégék voltak ezek mindenki számára, hiszen péntek, szombat és vasárnap is napi nyolc órában kellett emészteni az amúgy is elég tömény és helyenként száraz anyagot. Külön gratulálok mindazoknak, akik ennek ellenére is sikeresen vették az akadályokat.  Itt volt az összes férfi első osztályú edző, és a másodosztály élmezőnyéből is néhányan. Ne felejtsük el, hogy legjobbjainknak a kiválóan felkészült edzőink adták a képzést, így ez garantálja a magyar futsal jövőjét is. P1130923 Külön büszkeség számomra tehát, hogy kiváló tanári kar oktathatta élcsapataink, éledzőink által hallgatott tanfolyamunkat. Négy szövetségi kapitány: Sito, Frank, Angulo, Kozma, mellett olyanok is oktattak nálunk, akik mindannyian a hazai futsalunkból jöttek, és az évek alatt szerzett tudásukat, tapasztalataikat át is tudták adni a hallgatóknak. Mindemellett oktatóink a megfelelő képesítéssel is rendelkeznek. Móra Ákos a testnevelési egyetemen is tanít. Nálunk élettant, módszertant, táplálkozási ismereteket, valamint erőnléti felkészítést adott elő. Turzó József és Frank Tamás a játék taktikai elemeiről és az edzésvezetés módjáról, módszereiről, míg Takó Csaba az utánpótlás képzés életkori sajátosságairól tartott elméleti és gyakorlati előadást. A játékvezetés részéről a korábbi FIFA futsalbíró Drucskó János a szabályok értelmezésével foglalkozott. Mersich Péter a versenyszabályokról és a döntési mechanizmusokról beszélt, ami nagyon hasznos volt, mert sokan azzal sem voltak tisztában hogyan működik az MLSZ. Sitó Rivera a játékosfejlesztés fázisairól beszélt. Kiemelte mit tegyen és mit ne egy edző, figyelmezetetett mikor mire kell figyelnie a kollégáknak munka közben. Anguló mester a kölönböző felállítási formákból vezethető védekező és támadó mozgásokról, jómagam pedig az edzői kommunikációról és vezetési elvekről tartottam előadást. Balázs Zoltán most ugyan még hallgatóként, de a jövőben már tanárként fogja megmutatni a kapusok képzésének legjobb fogásait. Bizonyára lesznek még olyanok, akik ezek közül a hallgatók közül be tudnak kapcsolódni a képzésbe, hiszen évente több alapfokú tanfolyam beindítását is tervezzük az ország több pontján is. Rendkívül fegyelmezett, kreatív, jól felkészült edzői garnitúra jött össze, akikkel egy álom volt együtt dolgozni. Azt hiszem a magyar éledzők kara még soha sem kovácsolódott így egybe, mint ennek a tanfolyam akadályainak a leküzdésekor. Remélem ez az állapot sokáig fenn is marad. A hallgatók megismerhették egymást, felmérhették a tudásszinteket és a közösen legküzdött akadályok sikeressége révén ma már jobban tisztelik egymást. Ez a természetes kohézió néhány sörrel nem tartható össze. Külön öröm számomra, hogy az egyébként Pro licenszes, tehát szakmai ismeretekkel már rendelkező Lengyel Ferenc a Pápa szakmai igazgatója is sikeres vizsgát tett, akinek teljesen szűz terület volt a futsal. Talán ezzel még szorosabb lesz a kapocs a nagypályával, mások is átérzik annak a jelentőségét, hogy a játékhelyzet megoldásait minden labdarúgó számára meg kell tanítani. P1130927 A vizsgán egy 50 kérdésből álló tesztet kellett kitölteniük a hallgatóknak egy óra alatt. Akinek ez sikerült az mehetett csak a gyakorlati vizsgára. Itt egy heti edzéstervet kellett összeállítaniuk a hallgatóknak, amelynek logikai összefüggéseit és szakmaiságát vizsgáltuk. Ebből az anyagból választott ki egy pár gyakorlatot a szakmai zsűri, ahol már az edzésvezetési képességeket, a hibajavítást, az utasítások kiadását és sok minden egyebet is néztünk. A felvett 30 hallgatóból 22 eredményes vizsgát tett. A vizsgabizottság elnöke Sito Rivera szövetségi kapitányunk volt. Tagok: Turzó József, Frank Tamás, Takó Csaba voltak. A vizsgára az UEFA által kiküldött ellenőr pedig: Paolo Piani, aki szintén kiválóra értékelte a kurzusunkat, amelyet nemcsak írásban de szóban a hallgatók előtt is megerősített. P1130938 Mit jelent majd ez a diploma Magyarországon, mire jogosít fel? Milyen időközönként kerül kiírásra és mi lesz azokkal, akik majd különbözeti tanfolyamon vizsgát tehetnek? Ez a diploma egyelőre a legmagasabb edzői képesítésnek számít egész Európában. Folyamatban van azonban már az UEFA Futsal A és Pro licenszek kidolgozása is. A most megszerzett B diplomák akárcsak a nagypályán, 3 évig lesznek érvényben aztán meg kell újítani. Az még nem dőlt el, hogy ezt vizsgával vagy szakmai továbbképzésekkel esetleg mindkettővel érjük el. Természetesen a képzésünk védelmében és a színvonal emelése érdekében is az első osztályú csapatoknál a jövőben csak olyan vezetőedző, szakmai igazgató lehet, aki ezzel a diplomával rendelkezik. Hazánkban a regisztrációs szabályzat érvényben lévő előírásaival is egyeztetni kell azonban ezt, így akinek még érvényes regisztrációs kártyája van, az még betöltheti ezt a pozíciót. Annak lejártával azonban már csak ezzel a diplomával ülhet valaki első osztályú kispadra. A második vonal edzői állásához egyelőre alapfokú nemzeti hatáskörben szervezett futsal tanfolyam elvégzésére van szükség, míg a harmadik vonal ma még nem igényel papírokat. P1130931 Sokan csak most veszik észre, hogy a három évvel ezelőtt már kihirdetett versenybizottsági határozat értelmében a következő szezonban már csak alapfokú futsaledzői és legalább UEFA B diplomával kell rendelkezniük az első osztályban szereplő csapatok edzőinek és szakmai igazgatóinak. Ha ezt szigorúan betartja a verseny igazgatóság akkor sok csapatot meglepetés fog érni. Ők csak a most végzettek közül válaszhatnak majd, illetve a terveink szerint még a nyáron beindításra kerülő UEFA FUTSAL B különbözeti tanfolyam sikeres vizsgázói közül szemezgethetnek. Ehhez azonban meg kell várnunk az UEFA végrehajtó bizottságának június 30.-i Krakkói ülését, ahol ezt engedélyezhetik. Ez a két legfelsőbb szintű tanfolyam elegendő edzőt biztosít szakágunknak, így a jelenlegi igények kielégíthetőek, ezért ilyen magas szintű kurzust csak két évente tervezünk. Gondolkodom azonban azon, hogy jövő nyáron kizárólag a női első osztályban szereplő csapatok edzőinek indítsunk egy UEFA futsal B tanfolyamot, hiszen ők most ebben a gyorsan jött és lebonyolított képzésben most nem tudtak részt venni. A végzett hallgatók névsora: Bagó Gábor Balázs Zoltán Bánk Gergely Büksi Zsolt Csopaki István Elek Gergő Fehér Zsolt Felipe Matos Frank Tamás Jenei Ottó Kis Krisztián Kozma Mihály Lengyel Ferenc Lódi Tamás Lovas Norbert Madarász János Moga Flávius Molnár Attila Safar Juliu Somogyi Gábor Trencsényi János Turzó József P1130945  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink