II. FUTSAL SZAKMAI NAP
2015.11.06 | 11:18
II. FUTSAL SZAKMAI NAP

 

II. FUTSAL SZAKMAI NAP 

Nagy örömünkre szolgált, hogy a magyar válogatott legutóbbi, románok elleni mindent eldöntő mérkőzéséhez kapcsolt szakmai napunkra rengeteg szakember volt kíváncsi. Attól tartottunk, hogy a nagy távolság, és a hétköznapra tett előadások miatt kevés érdeklődő jön el Debrecenbe. Szerencsére közel félszáz szakember jelent meg és regisztrálta magát szakmai előadásunkon. Ezen felbuzdulva szeretnénk folytatni az előadás sorozatunkat, amelyet ismét egy rendkívül fontos nagy érdeklődésre számot tartó mérkőzéshez kapcsolunk. Győrben a Rába ETO Bajnokok Ligája találkozóját használjuk fel arra, hogy újabb szakmai előadással segítsük az edzőink felkészültségét. Ezúttal, Sito Rivera, szövetségi kapitányunkat sikerült felkérni arra, hogy mutassa be a magyar futsal válogatott felkészülését a mindent eldöntő Play Off találkozóra. Milyen módszerekkel készítette fel a csapatát, és milyen gyakorlatokkal sikerült mindezeket megvalósítania. Előadást is hallhatnak a szövetségi kapitánytól az érdeklődők, mely eseményt követően a helyszínen együtt nézhetik meg szakembereink győri csapat sorsdöntő mérkőzését. Az előadás tervezett helyszíne és időpontja: ETO PARK HOTEL**** Business & Stadium  (9027 Győr, Nagysándor J. u. 31.) 2015. november 13 (péntek) 9.00-10.30                  Előadás – elméleti előadás 11.00-12.30                Előadás – az elméleti előadáson elhangzottak bemutatása vizuális elemekkel (videó) A mérkőzés helyszíne és időpontja: Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2015. november 13. (péntek) 18.00 óra                    ETO FC Győr – Kairat Almaty   Kérem a Tisztelt kollégákat, ha idejük engedi, személyesen vegyenek részt rendezvényünkön, illetve a futsal körökben hirdessék és népszerűsítsék ezt a soron következő szakmai előadásunkat is. Regisztrációjukat 2015. november 09. (hétfő) 12.00 óráig a titkarsag@eto.hu-ra e-mail címre kérjük megküldeni.   Győr, 2015. október 30.                                                Sportbaráti üdvözlettel:                                                                                   Dr. Drucskó Zoltán                                                                                     ügyvezető elnök                                                                                        ETO FC Győr  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink