Igazságos döntetlen Szekszárdon
2019.11.10 | 19:16
Igazságos döntetlen Szekszárdon Azzal a tudattal utazhattak a HTE női futsalosai Szekszárdra, hogy győzelmük esetén a hetedik helyre léphettek volna előre a tabellán. A feltételes mód nem véletlen, ez ugyanis nem jött össze Quirikó Vivien tanítványainak. Jókora meglepetés ez annak ellenére is, hogy Nagy Anikóra ezúttal nem számíthatott a szakvezető. Neves hiányzó persze a hazai oldalon is akadt, Megyeri Boglárka személyében. Az első játékrészben valamelyest aktívabb volt a Szekszárd, s Perger Dorina és Kágyi Árvácska találatával kétgólos előnyre tett szert, a játék képe alapján nem érdemtelenül. Az időkérés után azonban magához tért a jóval esélyesebb vendégcsapat, s a példamutató alázattal játszó, minden labdáért csúszó-mászó Bölömi Ibolya révén szépítettek. 74443918_1414032198764825_3361797548279857152_n Az elmúlt meccseken a Szekszárd a második játékrészben vissza szokott esni, ezúttal sokáig jól tartották magukat a Kolok-tanítványok, a 31. percben azonban Bölömire nem figyeltek eléggé, akinek egy villanás elég volt ahhoz, hogy kiegyenlítsen. Torma ezúttal is nagyszerűen védett, Farkas Éva pedig jól irányította társait, a győztes gól azonban nem jött össze a látogatóknak, így meg kellett elégedniük a döntetlennel. A HTE így egyedüliként a mezőnyben továbbra is nyeretlenül áll az alapszakasz utolsó helyén, a Szekszárd pedig hosszú idő után ismét pontot szerzett. Az eredmény a játék képe alapján igazságosnak mondható. 73528644_553338555466875_9127284504522653696_n Női NB I, 9. forduló Agenta Girls Szekszárd FC - Hajdúböszörményi TE 2-2 (2-1) Szekszárd Városi Sportcsarnok, 150 néző Játékvezetők: Szabó Péter, Domokos Levente, Pekoli Dániel Szekszárd: Kovács Kinga - Csóka Panna, Kágyi Árvácska Rebeka, Nagy-Cseke Vivien Edina, Kiss Gabriella Edina Csere: Perger Dorina, Lovász Viktória, Fáskerti Viktória Bernadett, Szabó Kata Angéla, Losoncz Anna Andrea Edző: Volodymyr Kolok HTE: Torma Lilla - Nagy Mária, Farkas Éva, Bölömi Ibolya, Ésik Enikő Csere: Petrik Szilvia, Quirikó Vivien, Nagy Fruzsina, Madzin Dóra, Pálóczi Krisztina, Szilágyi Mariann Edző: Quirikó Vivien Gólszerző: Perger Dorina, Kágyi Árvácska Rebeka illetve Bölömi Ibolya (2) Kiállítva: Petrik Szilvia (39.) Leány U17 bajnokság: Szekszárdi UFC - Hajdúböszörményi TE 6-0        
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink