Igazságos döntetlen Budaörsön
2022.10.16 | 09:45
Igazságos döntetlen Budaörsön

A dobogóra való fellépés volt a tét pénteken este a budaörsi Aramis SE otthonában a vendégeknek. Az SG Kecskemét Futsal a második játékrészben mutatott teljesítménye alapján közel járt a győzelemhez, a vége viszont igazságosnak mondható döntetlen lett.

A két gárda már jól ismerte egymást a felkészülési időszakból, így az első percekben nem rontottak egymásnak. A kecskemétiek kezdeményezőbbek voltak, ám komolyabb gólhelyzet nem bontakozott ki előttük. Egy kapu előtti kavarodásból aztán a budaörsiek lőhették volna a találkozó első találatát, ám Rigó és a védelem menteni tudott az utolsó pillanatban Lévai elől. Nem sokkal később Horváth Szabolcs tesztelte a hírös városiak kapusának reflexeit, Rigó viszont lábbal szépen ért le a lapos lövésre. A félidő derekán Ristic sárgult be, a szabadrúgást pedig Bognár nagy erővel tűzte kapura, ami végül Rigó kezéről a hálóba vágódott, 1-0. Nem találta igazán a ritmust a Kecskemét, és egy újabb sárgát követően került veszélybe kapujuk, ám gól nem született ezúttal. Ristic csapott le aztán a 17. percben egy labdára az Aramis kapuja előtt, még rá tudta rúgni akrobatikus mozdulattal, ám célt tévesztett. A félidő hajrájában Hadnagy kísérletezett, aztán Mánya is próbálkozott, de vagy a kapus, vagy a védők tudtak menteni. Kontrából Fekete iramodott meg, Rigó jó ütemben mozdult ki. A szünetre 1-0-ás eredménnyel mehettek a csapatok.
Nagy elánnal jött vissza a rövid pihenőről az SG Kecskemét, viszont Horváth Norbert löbbölése után megállt az ütő a vendégekben, de nem talált kaput a fineszes megoldás, amely egy védelmi megingás után történt. Mánya tüzelt aztán jó 20 méterről, Soós viszont résen volt. Felpörgött a mérkőzés sebessége, és mindkét gárda ígéretes akciókat vezetett, az eredmény viszont változatlan maradt. Horváth Szabolcs vezette rá Rigóra a labdát, a rutinos hálóőr viszont leszedte lábáról a játékszert. Az ellentámadást szintén Horváth állította meg sárga lapot érően. Nagy nyomást helyezett a budaörsi gárdára a Kecskemét, a védelmüket viszont rendkívül jól megszervezték a hazaiak, és a kontráik is veszélyesek voltak. A hírös városi mezőnyfölény végül az 32. percben góllá érett, egy formás támadás végén Mánya tudta eltenni a kimozduló kapuőr mellett a labdát, 1-1. Aztán Horváth Szabolcs elé került szerencsésen a labda, majd átemelte a védőkön és a kapuson, de a felső léc kisegítette a vendégeket. Őrült rohanás vette kezdetét, mindkét gárda a győzelemért hajtott teljes erőbedobással. Közel járt a vezetés megszerzéshez a Kecskemét, sorra dolgozták ki a helyzeteket, a befejezések viszont pontatlanok voltak. A legvégén még egy Aramis szabadrúgás borzolta a kedélyeket, ám a bombába önfeláldozóan dobta bele magát Rigó, így a vége igazságosnak mondható döntetlen lett.

Moga Flavius Lorant:-Nagy taktikai csata volt, úgy érzem igazságos eredmény született! Az első félidőben mi, a második félidőben a Kecskemét dominált, de a két kapu ritkán forgott veszélyben! A mérkőzésen megsérült Komáromi Petinek mielőbbi gyógyulást kívánok, várjuk vissza minél hamarabb, mert fontos játékos a mi csapatunkban. Gratulálok a két játékvezetőnek, mert úgy gondolom, hogy nagyon jól vezették a forduló rangadóját !!! Sok sikert kívánok a Kecskemét csapatának a folytatásban!!!

Marko Gavrilovic: - Egy nehéz meccsre számítottunk, és ez beigazolódott. Az első félidőben nem játszottunk jól, ezt kihasználta az Aramis. Fordulás után viszont feljavultunk, és megérdemelten egyenlítettünk. Úgy gondolom, hogy összességében a pontosztozkodás reális. Meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is, és tovább kell lépni a mai napon, mert a következő kihívás már a listavezető Veszprém ellen lesz egy hét múlva.

Férfi futsal NBI alapszakasz 7. forduló

Aramis SE – SG Kecskemét Futsal 1-1 (1-0)
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Vezette: Zimonyi - Wittner - Karsai

Aramis: Soós - Horváth Sz, Horváth N, Komáromi, Sámson
Csere: Molnár G, Kövesdi, Vattamány, Lux, Moga, Fekete M, Lévay, Bognár, Korompay
Edző: Moga Flavius Lorant

Kecskemét: Rigó - Bencsik, Ristic, Hadnagy, Pál
Csere: Nyerges, Barcsay, Bíró, Kajtár, Sánta, Mánya
Edző: Soltész Levente

Góllövők: Bognár 10', illetve Mánya 32'

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink