Idén is Győrbe került a Magyar Kupa-serleg
2017.02.13 | 10:21
Idén is Győrbe került a Magyar Kupa-serleg A címvédő győriek döntőbe jutása nem volt meglepetés, a másodosztályú Dunakeszi megnehezíteni sem tudta az ETO dolgát a szombati játéknapon (7-0). A Haladásnak sem kellett komolyan megizzadnia, 6-1-re nyerte meg az elődöntőt az Aramis ellen.  A döntő első góljára pontosan 20 másodpercet kellett várni, és némi meglepetésre a Haladás szerzett vezetést, Hegyesi Zsolt volt eredményes egy szép akció végén (0-1). Fél perccel később egy labdavesztést követően Hegyesi csapott le a labdára, és 8 méterről a kapuba bombázott, kettőre növelve a szombathelyiek előnyét (0-2). Így fordulhatott elő az az érdekes eset, hogy még egy perc sem telt el a meccsből, a győriek máris időt kértek. A folytatásban egy percen belül háromszor járt közel a szépítéshez az ETO, de egyszer a kapufa mentett, egyszer pedig Sásdi Bálint, a Haladás kapusa védett óriásit.  Hatalmas volt a nyomás a Haladás kapuján, és a 7. percben megszületett a győriek első gólja, Davide Moura passzából Harnisch Ákos talált közelről a hálóba (1-2). Egy perccel később gyors kontrát vezettek a szombathelyiek, az ellentámadás végén Hegyesi megszerezte saját és csapata harmadik gólját (1-3). A középkezdés után másodpercekkel visszaállt az egygólos különbség, Alex Constantino csapott le egy kipattanó labdára, és lőtt a léc alá (2-3). Nehezen talált ki a szorításból a Haladás, a győriek keményen dolgoztak az egyenlítésért, szinte végig ők birtokolták a labdát, és a 17. perc végén Jaunra éles szögből leadott lövésével meg is szerezték a harmadik góljukat (3-3). Ez természetesen nem volt elég az ETO-nak, és 7 másodperccel a félidő vége előtt átvette a vezetést is, ezúttal Drahovsky továbbított a hálóba egy kipattanó labdát (4-3).  0212ffimkdonto13 A második félidő kiegyenlítettebb játékkal kezdődött, de a 25. percben a győriek újabb gólt szereztek, Harnisch passzából Juanra továbbított a bal alsó sarokba (5-3). Megnyugtató előnye tudatában többet járatta a labdát az ETO, visszavettek a tempóból a csapatok, kevesebb helyzet adódott a kapuk előtt. A Haladás a 30. percben kihasználta kevés lehetősége egyikét, Vidák Balázs lőtt a hálóba (5-4). A szombathelyiek egy pillanatig sem adták fel, az utolsó percekben támadásban lehozták a kapusukat, és öt a négyben próbáltak egyenlíteni. Többször is közel jártak a gólhoz, de végül erőfeszítéseiket nem koronázta siker, az ETO megőrizte egygólos előnyét, és idén is elhódította a Magyar Kupa-trófeát.  Rába ETO - Haladás VSE 5-4 (4-3) Veszprém, Március 15 úti Sportcsarnok Vezette: Kovács Gábor - Farkas Balázs - Zimonyi Péter ETO FC: Matkovics Gábor - Juanra, Alex Constantino, Drahovsky, Seidler  Cserék: Tóth Gyula, Bognár Bálint, Dávid Richárd, Harnisch Ákos, Németh Milán, Davide Moura, Sáhó Kristóf, Tama Ádám, Vas Ádám Edző: Marcos Angulo Haladás: Sásdi Bálint - Gyurcsányi Zsolt, Hegyesi Zsolt, Öreglaki Norbert, Vidák Balázs Cserék: Gyimesi Máté, Matyi Benjámin, Bencsik Roland, Hajmási Milán, Halmos Máté, Horváth Péter, Németh Erik, Németh Péter, Sipos Gergő Edző: Turzó József Turzó József: - Jól kezdtük a mérkőzést, de aztán ránk kényszerítette az akaratát a Győr. Kiadtunk magunkból mindent, nem sikerült nyernünk. Kavarognak bennem az érzelmek, mert elbuktuk a kupadöntőt, de így talán ki lehet kapni a Győrtől. Nem először bizonyította a csapatom, hogy óriási tartás, akarás van benne. Óriási élmény volt részt venni a kupadöntőben. Marcus Angulo: - Izgalmas, remek meccset vívtunk, telt ház előtt, kiváló hangulatban - sikerült népszerűsíteni a sportágunkat. Gratulálok a Haladásnak, mert alaposan megnehezítette a dolgunkat. És jár a dicséret a csapatomnak, mert 0-2-ről és 1-3-ről is visszajött a meccsbe. Fontos volt számunkra ez a mérkőzés, örülök, hogy nyertünk! [gallery ids="76498,76501,76503,76504,76505,76506,76509,76511,76513,76516,76519"]  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink