Idegenben vághat vissza a DEAC
2021.12.04 | 10:30
Idegenben vághat vissza a DEAC

A DEAC idei eddigi egyetlen vereségéért állhat bossszút az Astrán, méghozzá Üllőn, meglátjuk, úgy alakul-e a mérkőzés, mint tavaly, vagy az Astra most oda-vissza behúzza a találkozót? A rózsaszínekhez hasonlóan kissé lemaradt a lejátszott találkozók számában a Budaörs, így a pontokban is, de továbbra is csak egy vereségük van Tell Zsófiéknak, és nem valószínű, hogy ez a Csepel ellen változna meg.


Női futsal NBI 8. forduló


Csepel Utánpótlás SE - Budaörs Futsal
2021.12.04., 20:00
Gyáli Sportcsarnok

Ahogy azt említettük, néhány halasztás miatt eddig csak öt találkozót játszott le a Budaörs, így egyelőre a tabellán sem ott vannak, ahová a mindössze egy elvesztett mérkőzés predesztinálná őket. Ez természetesen később, a meccsek pótlásával változhat, most pedig Gyálra utazik a Budaörs, hogy elkezdje a felkapaszkodást. Október elején szorosra sikeredett a két csapat párharca, ami egyben a csepeliek debütálása is volt - akkor 5-3-as hazai győzelem született. Meglátjuk, most borul-e a papírforma, vagy ezt a meccset is a Budaörs nyeri.


Astra HFC - DEAC
2021.12.05., 17:00
Üllő Városi Sportcsarnok

A másik lejátszandó találkozó is igen érdekes lesz, igazi presztízsmeccs, hiszen a DEAC-ot idén eddig csak az Astra tudta megállítani, ráadásul nem is akárhogy, öt gólt rámoltak idegenben a cívisvárosi kapukba, és csak egyet kaptak. A női futsal egyik érdekessége, hogy számos csapat van, aki jelentősen jobban teljesít idegenben, mint otthon. Többek között az Astránál számottevő ez a különbség, ami megmutatkozik az eredményekben is: kétszer annyi pontot szereztek a rózsaszínmezesek idegenben, mint amennyit az üllői csarnokban. Meglátjuk, ez mennyiben befolyásolja a dolgok állását, egyáltalán azt, hogy visszavág-e a DEAC. Csúcsmeccs lesz a javából, az biztos.

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink