Idegenben is nyert a Rubi, készülhet az elődöntőre!
2022.04.21 | 20:01
Idegenben is nyert a Rubi, készülhet az elődöntőre!

Az első mérkőzést követően formalitásnak tűnt a visszavágó. A Tigrisek hazai környezetben hét góllal múlták fölül ellenfelüket, így nagyon nem kellett izgulniuk a továbbjutást illetően. Az UTE számára csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e szépen búcsúzni, egy esetleges győzelemmel, vagy egy jó mérkőzéssel.

Az első félidő alapján úgy tűnt, hogy igen, hiszen Czerman vezetésével többször is elléptek ellenfelüktől, de a Rubi tudott zárkózni. Ekkor nem tűnt úgy, hogy a lilák minden puskaporukat ellövik szünetig.

Fordulás után Temesi és Fischer is duplázott, így a játékrész derekán már a vendégek vezettek két góllal. Az újpestiek az utolsó tíz percre mindent megpróbáltak, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, de újabb gólokat a sárga-feketék szereztek, így végül idegenben is magabiztosan nyertek, és végül kettős győzelemmel jutottak a négyesdöntőbe.

Legutóbb 2018-ban jutottak a Tigrisek a Final Fourba, akkor is másodosztályúként, és akkor egészen a döntőig meneteltek. Ha a hétfői sorsolás úgy hozza, megismétlődhet az akkori elődöntő, mert a DEAC szintén továbbjutott.

UTE – RUBEOLA FC 4-9 (4-3)
Újpest, 150 néző
Játékvezetők: Muhari, Fábián, Kondákor

UTE: Oswald – Szűcs, Kocsi, Dobos, Czerman
Cserék: Gyarmati – Takács, Mészáros, Ilyés, Jova, Szentgyörgyvölgyi, Szrnka
Vezetőedző: Szűcs Attila

Rubeola: Csikós – Temesi, Schrancz, Hadzsi, Józsa
Cserék: Varsányi – Hudra, Maruzsi, Kovács, Nagy, Kardos, Balogh, Gál, Fischer
Vezetőedző: Jenei Ottó

Sárga lap: Dobos, Czerman, Szrnka illetve Maruzsi

Gólszerzők: Czerman (4) illetve Temesi (3), Fischer (3), Kovács (2), Balogh

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

SG Kecskemét Futsal Club - Veszprém, ÉLŐ
2023.06.02 | 12:47
DEAC-TFSE-Bestrong /NB I. 1. helyért 3. forduló/
2023.05.28 | 10:40

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.05.31 | 14:15
2023.04.16 | 22:41
2023.04.13 | 09:22
Férfi válogatott
2023.04.12 | 12:15
Támogatóink

Partnereink