Hozta a kötelezőt az Újpest az ELTE ellen
2022.11.23 | 09:23
Hozta a kötelezőt az Újpest az ELTE ellen

A lila-fehérek nagy csatában veszítettek legutóbb az Aramis ellen, így mindenképpen nyerniük kellett ezen az összecsapáson, ha életben akarják tartani felsőházi reményeiket. Erre minden esélyük megvolt az egyetemisták ellen, akiknél továbbra is várat magára az első győzelem.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, némi fölényben játszottak a vendégek, de gólt sokáig nem tudtak szerezni. Az első találatra egészen a félidő hajrájáig kellett várni, ekkor az újpestieknél Dunai szerezte meg a vezetést, volt csapata ellen. Sok említésre méltó esemény nem is történ ebben a játékrészben, így az eredmény nem is változott.

A szünet jót tett a lila-fehéreknek, akik más szellemben jöttek ki a második félidőre, ami gólokban is megmutatkozott. Néhány perc leforgása alatt háromszor is beköszöntek, amivel el is döntötték a három pontot. Előbb Harnisch volt eredményes, majd egy perccel később Suscsák talált be. A hazai megpróbáltatásoknak ekkor még nem volt vége, mert két perccel később Östör is feliratkozott a góllövők közé. A folytatásban a vendéglátók küzdöttek legalább a becsületgólért, de ezen az estén semmi nem akart összejönni nekik. Az Újpestnél a biztos előny tudatában Németh mester beküldte a fiatalokat is és volt, hogy négy utánpótlás játékos volt fenn egyszerre. Az utolsó percekre azért maradt még esemény. Előbb egy hazai kiállítás, ahol Gémesi mehetett idő előtt zuhanyozni, majd a végén még egy Suscsák találat, amivel beállította a 0-5-ös végeredményt.

Az Újpest ezzel a sikerrel teljesen lerázta magáról az újonc csapatokat és életben tartotta a reményét a felsőházra. Viszont ha az első hatban szerezne végezni, nem lesz elég csak az újoncokat legyőzni.


ELTE-BEAC - ÚJPEST FC-220 VOLT 0-5 (0-1)

Sport11, 100 néző
Játékvezetők: Wittner, Ibriksz, Juhász

ELTE: Oswald - Gémesi, Szint, Tartani, Dauner
Cserék: Hoffer - Fülöp, Juhász, Kiss, Tóth, Kubitsch, Horváth, Szekér
Vezetőedző: Béni Zoltán

Újpest: Vámosi - Klacsák, Suscsák, Lipl, Harnisch
Cserék: Kincs, Tyukász, Balogh, Szabó, Fasang, Dunai, Horváth, Östör
Vezetőedző: Németh Péter

Gólszerzők: Dunai, Harnisch, Suscsák (2), Östör

Sárga lap: Dauner

Piros lap: Gémesi

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink