Holland főpróba az olaszok elleni VB selejtező előtt
2016.03.14 | 15:29
Holland főpróba az olaszok elleni VB selejtező előtt
A magyar futsal válogatott két mérkőzésen is pályára lép az elkövetkező hetekben. Március 15-én, 18 órától, felkészülési mérkőzést játszik Miskolcon Hollandia ellen, ezt követően március 22-én, szintén 18 órától Olaszország ellen lép pályára a csapat vb-selejtezőn, ugyancsak a miskolci Generali Arénában.
A válogatott szombaton érkezett meg Miskolcra, ahol megkezdte felkészülését a Hollandia elleni mérkőzésre, amely az Olaszország elleni, március 22-i vb-selejtező play-offra való gyakorlást szolgálja. Sito Rivera két U21-es játékost is behívott a keretbe, Varsányi Áron és Alasztics Marcell egyaránt először tart a csapattal, mindkét játékos kapusposzton vethető be.  A szövetségi kapitány szerint Hollandia ideális ellenfél az Olaszország elleni összecsapások előtt. A vb-pótselejtezőn nem mi vagyunk az esélyesek, de szerinte egy szoros odavágó reményt adhat a kolumbiai vb-részvétel kiharcolására. Természetesen az első mérkőzésen, Hollandia ellen nem az eredmény a fontos, sokkal inkább a mutatott játékra vagyok kíváncsi. Mindent az olaszok elleni selejtezőnek rendelünk alá, úgy érzem, hogy a barátságos mérkőzés és az egy hetes közös gyakorlás remekül szolgálja majd a felkészülést. Jól ismerjük Olaszországot, tudjuk, hogy kiváló, profi játékosokból áll a kerete, de a legutóbbi tíz mérkőzéséből hármat is elveszített, és egy döntetlent is játszott. Tudjuk, hogy az olaszok az esélyesek, de a futsalban is bármi megtörténhet. Ami biztos, hogy nekünk több mint százszázalékos teljesítményt kell majd nyújtanunk - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak. Öreglaki Norbert a legutóbbi fordulóban kétszer is betalált a bajnokságban, vagyis remek formában készül a soros megmérettetésekre. A 24 éves futsalos fontosnak tartja a hollandok elleni találkozót, mert az olaszok elleni mérkőzésre taktikailag is a topon kell majd lenniük a játékosoknak, és ebben nagy segítség lehet a március 15-i meccs. A legfontosabb cél, hogy a lehető legjobban, legsikeresebben felkészüljünk az olaszok elleni mérkőzésekre. A hollandokkal két éve játszottunk, akkor egyénileg kifejezetten képzett, technikás csapat benyomását keltették. A belga és a libanoni válogatotthoz tudnám őket a leginkább hasonlítani. Azóta ők is biztosan fejlődtek, ezért jó felmérő lesz számunkra ez a mérkőzés a vb-pótselejtező előtt. Az azzurrik a top válogatottak közé tartoznak, rendkívül gyors, dinamikus játékosok alkotják a keretüket. Az első meccsen a legfontosabb, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, és kevés hibával oldjuk meg a feladatunkat, így reális esély maradjon a második mérkőzésen a továbbjutásra. - mondta Öreglaki Norbert az mlsz.hu-nak. A válogatott kerete:  Kapusok: Tóth Gyula (Rába ETO Futsal Club) Matkovics Gábor (Rába ETO Futsal Club) Varsányi Áron (Rubeola Csömör)  Alasztics Marcell (Rába ETO Futsal Club)  Mezőnyjátékosok: Németh Péter (Futsal Club Veszprém) Harnisch Ákos (Rába ETO Futsal Club) Dróth Zoltán (Kairat Almaty) Dávid Richárd (MVFC Berettyóújfalu) Gál István (MVFC Berettyóújfalu) Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás VSE) Rábl János (MVFC Berettyóújfalu) Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu) Hosszú Ádám (DF Renaplin FC Dunaújváros) Klacsák Bence (DF Renaplin FC Dunaújváros) Horváth Norbert (DF Renaplin FC Dunaújváros) Szeghy Szabolcs (Aramis SE) Komáromi Péter (MVFC Berettyóújfalu) A válogatott első mérkőzésére, a hollandok elleni barátságos találkozóra ingyen léphetnek be a szurkolók, míg az olaszok ellen 1000 és 500 Ft-os árakon vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. A belépők megvásárolhatóak országszerte a TEX jegyirodáiban, korlátozott számban a helyszínen, valamint szurkolói kártyával online ameccsjegy.mlsz.hu-n 
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink