Hiába vezetett négyszer is a Csömör, a végén a DEAC örülhetett!
2017.05.23 | 15:51
Hiába vezetett négyszer is a Csömör, a végén a DEAC örülhetett! Hétfő este megkezdődött az NB II elődöntőinek első felvonása. Az első összecsapásra Csömörön került sor, ahol kiváló hangulat fogadta a csapatokat. Teljesen megtelt  a sportcsarnok, minden adott volt egy jó meccshez. RUBEOLA FC CSÖMÖR – DEBRECENI EGYETEMI AC 4-6 (2-2) Csömör, 300 néző Játékvezetők: Kovács G., Wittner, Csömör: Nádasi – Érsek, Maruzsi, Jenei, Nehéz Cserék: Tősér, Miletics, Viz, Gárdosi, Husz, Nagy, Vadászi, Tihanyi, Tápi Vezetőedző: Jávor István DEAC: Dobi – Kántor, Varga, Kasuba, Buka Cserék: tiba – Vékei, Bun, Pap, Bagi, Kovács Vezetőedző: Elek Gergő Sárga lap: Nádasi, Tősér illetve Dobi, Buka, Vékei, Bun Piros lap: Maruzsi illetve Varga Gólszerzők: Jenei (2), Nehéz, Tihanyi illetve Kántor (2), Bagi (2), Vékei, Kasuba A találkozó a hazaiak számára álomszerűen kezdődött, már az első percben büntetőhöz jutottak, amit Jenei magabiztosan értékesített. Ezután a Rubi lendületben maradt és jöttek a további helyzeteik, de rendre kimaradtak. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat és Kántor révén egalizáltak a vendégek. A Csömör nem csüggedt ment előre, és Nehéz révén újra vezettek. A gól után elkapták a fonalat a hazaiak, és futószalagon jöttek is a helyzetek, de ekkor a szerencse a debreceniek mellett volt. Háromszor is a kapufa mentette meg őket az újabb bekapott góloktól. Az átvészelt időszak után ismét egyenlítettek a látogatók, mondhatni a semmiből. Egy labdaszerzést követően mintaszerű kontrát vezettek, aminek a végén Vékei talált be. A bekapott gólt követően a Rubeola kissé elbizonytalanodott, és a végjáték a DEAC-é volt. Már-már mindenki elkönyvelte a békés döntetlent a szünetre, néhány másodperccel a vége előtt jött a fordulat. A vendégeknél Varga kapott piros lapot, miután a földön fekve belerúgott ellenfelébe, amiért mehetett rögtön zuhanyozni, így a fordulást követően emberelőnyben játszhatott a Csömör. A térfélcsere után a nagy lehetőséggel élni is tudott a vendéglátó, és gólra váltották az emberelőnyt Jenei révén. Sokáig viszont nem örülhettek, mert egy újabb szép kontra végén harmadszor is egyenlítettek az egyetemisták. A gól után rohamozott tovább a hazai csapat, és Tihanyi révén ismét megszerezték a vezetést, de a Debrecennek erre is volt válasza Kasuba révén. Ekkor még hátra volt a félidő fele. Ahogy telt az idő, a vendégek egyre jobban átvették az irányítást, a hazaiak ritkán jutottak el a vendégkapuig. Aztán a 33. percben tovább nőttek a hazai gondok, Maruzsi jutott a kiállítás sorsára második sárgáját követően, így most a vendégek játszhattak emberelőnyben. A 2 percet majdnem kihúzta a Rubi, de a DEAC végül büntetett, így először a meccs folyamán nálunk volt az előny. A vendéglátóknál Jávor mester nagyon keveset cserélt a második félidőben, és egyre fáradtabbak voltak alapemberei, ami a hajrára kiütközött. Egyre többet hibáztak, amit egy újabb góllal büntettek a vendégek, így már kettő volt az előnyük. A hajrában újabb gól már nem esett, bár izgalomban nem volt hiány. A hazaiak levitték kapusukat, de egy nagy helyzetnél tovább nem jutottak. Az utolsó percre is maradt esemény, a vendégek mesterét, Elek Gergőt küldte el a játékvezető a kispadtól egy vitatott szituációt követően. A Rubinak a legvégén volt még esélye a szépítésre, de ezt is kivédekezte ellenfelük, így végül maradt a kétgólos DEAC siker. Egy igen jó iramú, változatos mérkőzést játszott a két csapat, ahol akár a Csömör eldönthette volna az elején a mérkőzést, de nem tette. A DEAC szemmel láthatóan jobban bírta erővel, és megérdemelten nyert. A sok sárga és piros lap ellenére, egy sportszerű meccs volt. Mind a két oldalon lesznek hiányzók a visszavágóra, ahol az előny az egyetemistáknál van, de a Csömör helyzete sem reménytelen, bár lényegesen jobb teljesítményre lesz szükségük, ha bravúrt akarnak elérni Debrecenben. Nagy izgalmak várhatóak egy hét múlva. 14508643_1180456828643670_122897131_nJávor István, a Csömör vezetőedzője: - Először is gratulálok a debreceni csapatnak, a mai napon szinte az összes hibánkat kihasználva megnyerték az első felvonást. A mérkőzés első negyedórájában akár a továbbjutást is lerendezhettük volna, ám ezek után egyre inkább az ellenfelünk szájíze szerint alakult a találkozó. Idén már több ízben álltunk hasonlóan lehetetlen szituációban, mégis állunk még! Esélyeink bár csökkentek, de még nem szálltak el! Bármi megtörténhet a visszavágón!   14441164_1247978851903424_9197076038859648658_nElek Gergő, a DEAC vezetőedzője: - Jó iramú mérkőzésen az első félidőben kiegyenlített játék volt, Fortuna ekkor a mi oldalunkon állt! A második félidőben, ahogy telt az idő, felőröltük az ellenfelünket, ekkor Fortuna átállt, így ez a faktor kiegyenlítődött. Volt olyan körülmény, amely nem volt egyenlő, remélem mindenki el tud számolni a lelkiismeretével. A visszavágóhoz, ha ugyanígy állunk hozzá, akkor akár még...  
Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink