Helytállt az idősebbek között az U17-es futsalválogatott
2017.12.12 | 14:26
Helytállt az idősebbek között az U17-es futsalválogatott Péntektől vasárnapig rendezték meg Budaörsön a futsal utánpótlás-válogatottak számára kiírt Visegrádi Négyek Tornáját, amelyen a magyar U17-es csapat szállt szembe ellenfeleivel. U17-es válogatottunknak nem volt könnyű dolga, a lengyelek és a szlovákok U19-es csapattal érkeztek, csak a csehek léptek pályára hasonló korosztályú együttessel. A korkülönbség ellenére a mieink helytálltak mindkét idősebb riválissal szemben, és kis szerencsével a tornán megszerzett két pont hat is lehetett volna. A csehek ellen úgy értünk el 2-2-es döntetlent, hogy néhány másodperccel a lefújás előtt még vezettünk és kisbüntetőt végezhettünk el, míg a lengyelek 4-2-ről egyenlítettek az utolsó percben. A két döntetlen mellett a szlovákok - szintén szoros meccsen - 4-2-re nyertek ellenünk, így végül két ponttal a negyedik helyen zártuk a viadalt - Fizikálisan sajnos fölénk kerekedtek ellenfeleink a torna során, hiába vezettünk kétszer is a hajrában, nem tudtuk megtartani az előnyt a nálunk magasabb, erősebb játékosokból álló riválisok ellen - értékelt a torna után Fehér Zsolt szövetségi edző. - Ugyanakkor a fejlődés szempontjából előnyünkre válik, hogy idősebb ellenfelekkel mérkőzhettünk meg, számunkra a jövő évi Eb-selejtezőre való felkészülés a legfontosabb, mindent ennek rendelünk alá. A fizikális hátrányt nem lehet teljesen eltüntetni a pályán, ezért többször hangsúlyoztam a csapatnak, hogy nekünk minden egyes gólért, helyzetért keményen meg kell küzdenünk, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy saját hibáinkból gólokat ajándékozzunk az ellenfeleknek. Összességében pozitív élményekkel zártuk a viadalt, a játékosok sokat tanultak a mérkőzésekből, és láthatóan fejlődtek az összetartás alatt. Mindenki becsülettel végigdolgozta a közösen töltött napokat, elégedett vagyok a teljesítményükkel, de fontos, hogy a keret tagjai a klubcsapataikban is keményen dolgozzanak, és mindent megtegyenek azért, hogy javítsák esetleges hiányosságaikat. Ami a jövőt illeti: 2018 őszén megkezdődik az első futsal U19-es Európa-bajnokság selejtezősorozata, korosztályos csapatunkra addig több összetartás és nemzetközi mérkőzés is vár.  - Forrás: mlsz.hu -

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink