Hazai pályán sem ment a Göcsejnek
2017.03.28 | 10:17
Hazai pályán sem ment a Göcsejnek A férfi futsal NB I alsóházi rájátszásának második mérkőzésén a Göcsej SK a Nyírgyulaj együttesét fogadta. A vendégek kihasználva a hazaiak megingásait megérdemelten vitték el a három pontot Zalaegerszegről. Göcsej SK – Nyírgyulaj KSE 1-5 (1-2) Zalaegerszeg, 100 néző, Jv: Farkas Balázs (Tamási P., Janitz G.) Göcsej SK: Balikó, László, Szőke, Nagy, Horváth D., Csere: Csire, Tóth, Béli, Koronczai, Simon, Pesti, Edző: Bagó Gábor Nyírgyulaj KSE: Pallai, Nagy, Angyalos, Siska, Sánta, Csere: Orosz, Tóth, Faragó, Gömze, Fekete, Szabó, Edző: Lovas Norbert Gólszerzők: Horváth D., ill. Siska, Sánta, Nagy (2), Orosz, A mérkőzés elején feltolta a védekezését a Göcsej és próbálta hibára késztetni a vendégeket. A taktika nem jött be, mert Siska egy ártalmatlannak tűnő szituációból vezetéshez juttatta a Nyírgyulajt (0-1). A bekapott gól után felpörgette a játékot a hazai csapat és sorra jöttek a helyzetek is. emellett a nyírségiek veszélyesen kontráztak és kapufát is szereztek. A 11. percben gyors ellentámadásból Horváth Detre kapott egy kicsit hosszúnak tűnő indítást, de kiszorított helyzetben remekül lőtte ki a bal felsőt (1-1). A 14. percben a zalai kapu előtt végezhetett el pontrúgást a vendégcsapat és a legurítás után- többen szabálytalanságot véltek felfedezni a védőről való leszakadásnál- Sánta lőtt Balikó mellett a hálóba (1-2). A félidő hajrájában a Göcsej rohamozott, de Pallai állta a sarat a vendég kapuban. Az utolsó két percbe bravúros Balikó védések, Göcsej kapufa és egy ajtó-ablak Nyírgyulaji ziccer fért bele, de az eredmény nem változott. Álmosan kezdte a második félidőt a Göcsej és az első öt percben a vendégek irányítottak. Amikor kijöttek a szorításból a zalaiak Béli egyből ziccerbe került, de Pallai bravúrral hárított. Nagyon akart a hazai csapat, de rengeteg hiba csúszott a játékukba. A 31. percben egy kontra után Nagy növelte a vendégek előnyét (1-3). Bagó Gábor 5 a 4-es támadó formációra tért át Balikót feltolva a félpályára. A veszélyes húzás nem jött be, mert egy labdavesztést követően a 34. percben orosz gurított az üres kapuba (1-4). A 36. percben Nagy ziccert hibázott és a kontrából Nagy növelte négygólosra a Nyírgyulaj előnyét (1-5). A hátralévő időben próbált szépíteni a Göcsej, de ezen az estén, hadilábon álltak a zalaiak a góllövéssel. A Nyírgyulaj taktikusan és eredményesen játszva megérdemelten szerezte meg a három pontot. Bagó-Gábor-1Bagó Gábor:- Úgy néz ki, hogy a rájátszásra egy új csapatot kell felépítenünk. Pár játékos kivételével kicserélődött az egész keret és olyan játékosok érkeztek, akik még nem futsaloztak. A mai meccs miatt nem kell mentegetőznünk, egy jobb csapattól kaptunk ki. Megpróbáljuk a válogatott szünet alatt újra felépíteni a játékunkat, viszont ehhez nem elég egy –két játékos lelkesedése, ezt mindenkinek akarnia kell. Innentől szó szerint az életünkért küzdünk! Kollázsok16Lovas Norbert: - Amit elterveztünk a mai mérkőzés előtt, azt sikerült megvalósítanunk. Gratulálok a fiúknak, mert a hosszú utazás és a nagypálya után összekaptuk magunkat és jó mérkőzésen győztük le a Göcsejt.   A bajnokságban most közel egy hónapos szünet következik, ugyanis a válogatott április 5-től Azerbajdzsánban játszik EB qualifikációs tornát. A zalaiaknak jól jön a szünet így legalább rendezhetik a sorokat a rájátszás folytatására. bb  - Jóna István -    
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink