Hazai győzelem Rábl búcsúztatóján
2019.11.30 | 11:50
Hazai győzelem Rábl búcsúztatóján Az idei bajnokságból is kiemelkedő Berettyóújfalu otthonában lépett pályára a futsal NBI 12. fordulójában a Dunaferr DUE Dutrade FC. Az idei kiírásban egyszer már mérkőztek a csapatok, akkor hatalmas csatában, Dunaújvárosban a Berettyó örülhetett a 4-3-as győzelmének. Akkor voltak győzelmi esélyei a Dunaferrnek, de ezt ma nem lehetett kijelenteni, hiszen Fehér Zsolt együttese nagyon szűk kerettel utazott el, hiszen a vezetőedző több meghatározó játékosára nem számíthatott. A mérkőzés papírforma hazai győzelmet hozott, bár eredmény szempontjából ellentétes félidőt láthattak a nézők, akik más okból is kilátogattak erre a találkozóra. Amint arról korábban is beszámoltunk, Rábl János Olaszországba igazol a Berettyóújfalu csapatától. [gallery ids="114724,114725,114726"] Ez a tény úgymond elvitte a showt a mérkőzésen, ugyanis itt búcsúztatták el a hazaiak góleádorát.
A TFSE elleni Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára utoljára Rábl János a Mezei-Villben, a Dunaferr elleni bajnokit már a lelátóról nézte a búcsúzó játékos. 2010-ben igazolt az Aramisból az MVFC-hez, ahol 261 meccsen lépett pályára és összesen 244 gólt szerzett. Bizonyítva tehetségét klasszissá, kulcsjátékossá vált Berettyóújfaluban, két bajnoki címet (2014, 2019) és két Magyar Kupát (2012, 2019) nyert a csapattal, valamint megkapta az év játékosa elismerést is. 2014-ben hat góljával nagyrészt vállalt az Elit Körbe jutásból a Bajnokok Ligájában. A magyar és a nemzetközi futsalban is igen népszerű, ismert játékos most külföldi karrierjét kezdi meg, és Olaszországban folytatja pályafutását.
MVFC Berettyóújfalu – Dunaferr DUE Dutrade FC 3-1 (3-0) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok Vezette: Szilágyi – Takács - Harsányi MVFC Berettyóújfalu: Mezei - Diece, Szabó, Takács, Rafinha Cserejátékosok: Sándor – Nagy, Gál, Kártik, Sid, Harmati, Trencsényi, Nagy, Sipos. Vezetőedző: Mullor Cabrera Sergio Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Klacsák, Fridrich, Pál, Sáhó. Cserejátékosok: Rigó – Kolompár, Dorogi, Faragó, Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Góllövők: Rafinha 14’perc, Gál 17’perc, 18 perc’ illetve Dorogi 26’ perc Sergio MullorMullor Cabrera Sergio: - Nagyon fontos győzelmet arattunk egy nagyon jól játszó, fantasztikus teljesítményt nyújtó Dunaújváros ellen. A mérkőzés egyáltalán nem volt könnyű számunkra. Egy nagyon nehéz novembert zártunk ezzel az újabb győzelmünkkel. Itt az idő a pihenésre és felkészülni a következő feladatokra. A Dunaújvárosnak sok szerencsét kívánok a jövőben. Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - Fegyelmezett és jó védekezést mutattunk az első félidő 14. percéig, amikor is egy pontrúgásból betalált a Berettyóújfalu! Sok helyzetet, ziccert dolgoztunk ki, de Mezei Dávid ezeket rendre hárította! A második félidőben jelesre vizsgázott a csapatom! Érezhető, illetve látható volt, hogy nem játszunk alárendelt szerepet, amit azzal bizonyítottuk, hogy megnyertük a 2. félidőt! Ezért most nem adtak 3 pontot, de látjuk, hogy mennyit fejlődünk hétről hétre!    

Címkék

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink