Hazai esélyesek péntek este
2019.09.13 | 09:28
Hazai esélyesek péntek este MVFC BERETTYÓÚJFALU – FTC-FISHER KLÍMA 18:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok Nincs könnyű hete a Ferencvárosnak, hiszen néhány nap alatt kell megmérkőznie a két tavalyi döntőssel. Hétfőn este még a Halit fogadták, míg pénteken már a címvédő otthonában kell helytállni. A zöld-fehérek az előző körben elveszítették hibátlan mérlegüket, hiszen kikaptak a Haladástól a Népligetben, ahol egy félidőn keresztül tudták tartani a lépést Dróthék ellen. Akkor fáradt volt a fővárosi alakulat, és a kérdés, hogy mára tudták-e rendezni a sorokat. Erre nagy szükség lenne, hiszen a Mezei ellen csak így lehet esélyük. A Berettyóújfalu gépezete még akadozik, de ennek ellenére legutóbb nagy csatában begyűjtötték a három pontot az Újváros otthonában, pedig ismét két gólos hátrányban is voltak Ráblék. A vendéglátók a harmadik forduló után az élre álltak és feltett szándékok, hogy ott is maradjanak. Ehhez minden esélyük megvan, ha jó játékkal rukkolnak elő. Ellenkező esetben a fővárosiak meglephetik őket.   RUBEOLA FC – NYÍRGYULAJ KSE (FHTV ÉLŐ) 18:45 Csömör, Városi Sportcsarnok Mind a két csapat remek győzelmet aratott a legutóbbi fordulóban idegenben. A Csömör Veszprémben szerezte meg első idei sikerét, míg a Gyulaj Debrecenből hozta el a három pontot. A Rubi nem kezdte jól a szezont, így nagyon fontos volt, hogy győztesen tudják elhagyni a pályát végre, ahol sokat számított, hogy visszatértek a Horváth ikrek, akikre most is nagy szükség lesz a Nyírgyulaj ellen. A vendégek jelenleg csak a rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak le a tabella tetejéről, a Mezei mögött. A Lovas alakulat az első forduló kisebb botlása után hozta a két soros meccsét, és veretlenül várja a negyedik fordulót. A vendégek kapuját az elmúlt két meccsen nem sikerült bevenni az ellenfeleknek, így bizakodhatnak Pallaiék, és ha továbbra is tudják hozni remek védekezésüket, akkor elhozhatják Csömörről a három pontot.   DUNAFERR DUE DUTRADE – DEBRECENI EGYETEMI AC 19:00 Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Az Újváros az előző játéknapon is hazai környezetben léphetett pályára, és nagy küzdelemben maradt alul a címvédő ellen. Fehér Zsolt fiai remek teljesítményt nyújtottak és nem sok választotta el őket a pontszerzéstől, de végül győzött a nagyobb rutin. Most papíron egy könnyebb meccs következik, hiszen a Debrecen érkezik. Az egyetemisták az előző fordulóban elveszítették a veretlenségüket, kikaptak otthon a Nyírgyulajtól, ahol nem sikerült betalálni. Amennyiben most pontot vagy pontokat szeretnének szerezni, jobb helyzetkihasználásra lesz szükségük. A DEAC továbbra is sötét lónak mondható, hiszen nagyon fiatal csapat, de hétről-hétre bizonyítják, hogy bárkivel felveszik a versenyt. Most is úgy utazhatnak Újvárosba, hogy az ellenfél az esélyesebb, de jó játékkal újabb bravúrt érhetnek el. A Dunaferr abban bízhat, hogy meg tudja ismételni előző meccsen nyújtott játékát, ami elég lehet a három pont begyűjtéséhez.      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink