Hatgólos Dunaferr-siker
2019.01.19 | 19:35
Hatgólos Dunaferr-siker A kiváló első játékrészt produkáló Dunaferr megérdemelten győzte le a futsal NB I tizenhetedik fordulójában a Szigetszentmiklós együttesét.
A futsal NBI alapszakaszának 17. fordulójában a Dunaferr DUE Dutrade FC esélyesként várta a hetedik helyezett Szigetszentmiklós gárdáját. Mivel a hazaiak legutóbb sima, 7-2-es győzelmet arattak Csömörön a Magyar Kupa első negyeddöntő mérkőzésén, jó előjellel várták a ma meccset, melynek esélyese Fehér Zsolt együttese volt. A találkozó első perceiben jól működött a vendégek letámadása, mellyel megakadályozták a Dunaferr támadásépítését egészen addig, amíg Hosszú keresztpassza Feketéig nem jutott el, akinek lövését Klicsó védte. Fél perccel később azonban lyuk keletkezett a vendégek védelmén, melyet azonnal kihasznált a Dunaferr. Németh egy csel után helyezett az üres kapuba (1-0). A sorcsere után Sáhó bombáját védte a szigetszentmiklósi kapus, majd Szeghy és Klacsák előtt adódott helyzet. Ekkor már nagy mezőnyfölényben játszott Fehér Zsolt csapata, de azért Rigónak is volt tennivalója, aki Medgyesi lövését védte lábbal. A fölény újabb, szépségdíjas gólt eredményezett. Egy oldalberúgás kombináció végén Fekete, miután elfektette a kapust, remek bokamozdulattal emelt a kapuba (2-0). Sztraka lábában volt a szépítés, de ő tiszta helyzetből fölé lőtt. A túloldalon azonban ismét remek támadást láthattunk, melynek végén Pál közelről vette be a kaput (3-0). Schrancz Balázs lövésénél kellett a bravúr Rigótól a tizedik perc legvégén, míg a túloldalon Klicsó spárgázta ki látványos mozdulattal Pál ballábas tekerését. Nagy tempót diktált a hazai csapat, számos szépségdíjas mozdulattal színesítve a támadásait, de azok végére mindig egy-egy kisebb hiba becsúszott, így nem nőtt a háromgólos előny. Fridrich, majd Sáhó tette próbára Klicsó kapust, mígnem a 16. percben megszületett a negyedik gól. Némethtől indult az akció, majd Hosszú ment el szépen a baloldali vonal mellett, akinek keresztpasszát Fekete vágta a kapuba (4-0). Középkezdés után Rigó védett lábbal egy közeli lövést, majd Fekete gratulált Klicsónak a nagyszerű hárításért. A félidő hajrájában megpróbált még gyorsítani a játékán a Dunaferr, mely időszakban Fridrich, majd Csányi lövéseit védte a hálóőr. A második játékrész elején kicsit paprikásabb lett a meccs hangulata, melyet kisebb tüskék jeleztek, így az első helyzetre öt percet kellett várni. Az azonban a vendégek előtt adódott, melynek befejezése jól sikerült, mivel Varga szépíteni tudott (4-1). Sőt, Gergály akár újabb gólt szerezhetett volna, azonban Cseresnyés szépen zárta a szöget. A 27. perc elején szabadrúgáshoz jutott a Dunaferr, melynek végén Hosszú lőhetett, akinek lapos labdáját lábbal védte Klicsó. A szöglet utáni kombináció végén Hosszú bombája akadt el a kapuson, de a következő Fekete lövést Klicsó már nem védhette (5-1). Fridrich után Szeghy előtt adódott helyzet, de csak Klicsó kapuson múlott, hogy nem lett meg a hatodik találat. A biztos hazai vezetés következményeként kissé csökkent a találkozó irama, mivel a Szigetszentmiklós nem okozott veszélyt, de Fekete előtt így is adódott helyzet, aki szép csel után alig lőtt a jobb kapufa mellé, majd lőtte azt telibe. Pál bombájába nyúlt bele reflexmozdulattal Klicsó a 36. percben, egy perccel később Klacsák remek cselek végén helyezett kapu mellé. Az utolsó öt percre kockázatot vállaló Szigetszentmiklós kapusát is feltolta a hazai térfélre, melyből izgalmas pillanatok adódtak, így Klacsáké, aki saját térfeléről ívelt a vendég kapuba (6-1). Egy perccel később ismét neki tapsolhattunk, amikor már a hetedik újvárosi gólt lőtte (7-1).

Dunaferr DUE Dutrade FC – Szigetszentmiklós Futsal 7-1 (4-0) Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó László - Németh Péter, Pál Patrik Krisztián, Fekete Róbert, Hosszú Ádám. Cserék: Cseresnyés Alex, Klacsák Bence, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Szabó Kristóf, Sáhó Kristóf, Móra Viktor, Csányi Dávid István, Németh László. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Szigetszentmiklós Futsal: Klicsó Gábor - Gál Máté, Schrancz Balázs, Gergály Gyula, Fülöp Viktor. Cserék: Jáky Mátyás, Nagy Roland, Szabó Tibor, Sztraka Kristóf Imre, Faragó Bálint, Varga Bence Lajos, Medgyesi Márk, Östör Martin Tamás, Bognár Bálint. Vezetőedző: Somogyi Gábor. Góllövők: Fekete Róbert, Klacsák Bence, Németh Péter, Pál Patrik Krisztián illetve Varga Készült a Dunaújváros Online cikke alapján  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Á STUDIÓ Futsal Nyíregyháza (2024.09.20, stream)
2024.09.19 | 17:03
DEAC-Újpest FC /NB I. 6. forduló/
2024.09.16 | 14:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
Támogatóink

Partnereink