Három percre volt az UTE a bravúrtól a TF ellen
2021.03.24 | 10:45
Három percre volt az UTE a bravúrtól a TF ellen

Négy mérkőzéssel kezdődött meg az NB II rájátszása nyugaton. A felsőházban a REAC harmadszor is legyőzte a szezonban az ELTE-t, míg az UTE nagyon közel volt a bravúrgyőzelemhez a TF otthonában, de végül kikapott. Az alsóházban egy döntetlen és egy hazai győzelem született.

FELSŐHÁZ

Többször leírtuk már, hogy az ELTE mumusa a REAC, hiába ígérte a papírforma most is az előbbi sikerét, ismét az utóbbi nyert. A 16. percben a rákospalotaiak Kaszala Patrik góljával kerültek előnybe, az ELTE csak a 36. percben tudott egyenlíteni Spáth Márton találatával, de egy perccel később Kollár Zsolt visszavette az előnyt, és ezzel a három pont is Csömörön maradt. A REAC ezzel máris fellépett a harmadik helyre, míg az ELTE visszacsúszott a hatodikra.

Közel volt a bravúrhoz az UTE is, amely a TF-hez látogatott. A hazaiak Kocsi Henrik góljával előnybe kerültek, de a második félidő elején Huszty Dániel egyenlített. Fehér Krisztián visszavette a vezetést, de Milavecz Kevin és Medveczki Máté találatával fordítottak a lilák. Csupán három percre volt az UTE a sikertől, ám a listavezető Szalmás Zoltán, Dudás Dániel és Andorka Kristóf egy-egy góljával három perc alatt fordított, ezzel behúzta a nagyon fontos három pontot, és máris nagy lépést tett a feljutás felé.

A Haladás II – Szigetszentmiklós meccset elhalasztották.

ALSÓHÁZ

Már 8 perc alatt 3-1-re vezetett a Nagykanizsa a Tihany ellen hazai pályán, de a szünet előtt szépítettek, majd utána egyenlítettek is a vendégek. Az utolsó tíz percben már nem született gól, pedig a 37. percben emberelőnybe került a Tihany, ám nem tudott élni vele.

A másik alsóházas meccsen az Érd csupán öt mezőnyjátékossal is le tudta győzni a PEAC-ot, amely a 27. percben még 3-2-re vezetett, de a hazaiak három perc alatt három góllal eldöntötték a találkozót, és végül 6-4-re nyertek.

A BAK-Hidegkút meccset elhalasztották, a két csapat így most le is szakadt némileg a mezőnytől.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ

FELSŐHÁZ
REAC – ELTE 2-1
(Kaszala, Kollár, ill. Spáth)
TF – UTE 5-3 (Kocsi, Fehér, Szalmás, Dudás, Andorka, ill. Huszty, Milavecz, Medveczki)

ALSÓHÁZ
NAGYKANIZSA – TIHANY 3-3
(Horváth E., Horváth M., Bogyó, ill. Tóth, Rusvai 2)
Érd – PEAC 6-4 (Mészáros, Kertész B. 2, Bozsoki, H. Zováthi 2, ill. Lacza, Nagy, Vénosz 2)

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink