Harmadik helyen végzett az MVFC
2017.06.08 | 14:06
Harmadik helyen végzett az MVFC  Nem adott esélyt a Mezeinek a bajnok Győr  A futsal bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában a már bajnok ETO vendégeskedett a Morotva Ligetben. Az MVFC számára megvolt az esély, ha legyőzik a Rába-parti gárdát, akkor megelőzik a Dunaferrt és a dobogó második fokára állhatnak fel. Ehhez azonban a csapat minden egyes tagjától száz százalék feletti teljesítményre lett volna szükség. A vendégek kispadján beugró trénerként – mivel Marcus Angulo papírjai otthon maradtak – Juanra foglalt helyet. Bár a mérkőzés viszonylag későn kezdődött, a kora nyári meleg mégsem enyhült és ez a csarnokban is éreztette hatását. A hőség valószínűleg a győrieket zavarta kevésbé, mert Alex találatával és Seidler duplájával alig öt perc alatt háromgólos vezetést szereztek (0-3).  A gyorsan összeszedett jelentős hátrány megfogták a hazai csapatot, amin Moga mester időkéréssel és taktikai utasításokkal próbált orvosolni. A rövid pihenő után ugyan valamelyest kiegyensúlyozottabb lett a találkozó, az irányítás azonban a vendégek kezében maradt. Az ETO minden akciójában benne volt a gólveszély, a 13. percben egy újabb győri támadás végén Harnisch négyre növelte csapata előnyét (0-4). A félidő vége előtt Berettyóújfaluba ért az eső, ami felfrissítette a levegőt a csarnokban is, ami talán jótékony hatással lehetett a hazai együttesre, mert Trencsényi és Magyar góljaival kettőre csökkentették a hátrányukat (2-4). A második játékrészben kapust cserét az MVFC, Mezei Dávid helyére László Márk érkezett. A 28. percben Alex egy hatalmas bombával Lászlót is felavatta, majd két perccel később Sáhó is „beköszönt” (2-6).   Miután ismét négygólos hátrányba került a hazai gárda, Moga Lorant vészkapus felállásra váltott, de így sem sikerült komolyabb helyzetet kialakítaniuk. A másik oldalon Juanra a meccs végére a fiatalokat is a pályára küldte, akik jól vették fel a ritmust és a lefújásig megőrizték előnyüket. Ezen a találkozón az ETO nem adott esélyt a Mezeinek, bajnokhoz méltó módon, magabiztosan győzte le az ezüstre pályázó Berettyót, akiknek így végül - a Dunaferr mögött - a táblázat harmadik helyén végzett.     portal MVFC-Berettyóújfalu - RÁBA ETO 2-6 (2-4) MVFC-Berettyóújfalu: Mezei Dávid – Kovács István, Rábl János, Gál István, Szabó Péter Cserék: László Márk, Nagy Bence, Takács Zoltán, Magyar Szabolcs, Nagy István, Harmati Tamás, Trencsényi János, Nagy Dániel, Kondás Kristóf Edző: Flavius Moga Lorant RÁBA ETO: Tóth Gyula - Rei Oura Davide Cláudio, Constantino Vinas Alejandro, Drahovsky Tomas, Seidler Michal Cserék: Matkovics Gábor, Gémesi Áron, Harnisch Ákos, Vas Ádám, Calvo Rodriguez Juan Ramon, Sáhó Kristóf, Dávid Richárd, Bognár Bálint,Tama Ádám Edző: Calvo Rodriguez Juan Ramon Gólszerzők: Trencsényi János 18’, Magyar Szabolcs 20’ illetve Constantino Vinas Alejandro 2’ és 28’, Seidler Michal 3' és 5', Harnisch Ákos 13’, Sáhó Kristóf 30’ Flavius Moga Lorant (MVFC): A mai esten a Győr megérdemelten győzött, gratulálok nekik a bajnoki címhez és a magyar kupa sikeréhez! Lehet, hogy a mai meccsen nem sikerült mindent megvalósítani abból, amit előtte megbeszéltünk, de gratulálni szeretnék a csapatomnak az egész évi teljesítményéhez, mert úgy gondolom ez a csapat erűn felül teljesített! Külön köszönetet szeretnék mondani Mezei Józsefnek, aki egész évben mellettünk volt és megteremtette a megfeleli körülményeket ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Köszönet jár Turzó Józsinak is, akitől szakmailag rengeteget tanultam és az ő elkezdett munkáját folytatathattam itt. Calvo Rodriguez Juan Ramon (Rába ETO): Ez tulajdonképpen az egész évi kemény munkánknak az eredménye. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, mert ezért a célért keményen dolgoztunk. fg [gallery ids="83970,83972,83974,83977,83978,83980,83982,83985"]
Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink