Hallássérült Futsal BL - magyar csapatokkal
2015.02.17 | 19:44
Hallássérült Futsal BL - magyar csapatokkal Idén második alkalommal rendezik meg a siket futballisták számára a Hallássérültek Futsal Bajnokok Ligáját február 17. és 21 között ausztriai Grazban. A rangos megmérettetésen két magyar csapat, a Debreceni Siketek FSK és az SSC Budapest indul, előbbi a férfiak, utóbbi a nők mezőnyében. A két együttes a 2013 októberétől 2014 márciusáig tartó Hallássérültek Futsal Országos Bajnokságának győzteseként szerezte meg a jogot arra, hogy ebben az évben képviselhesse az országot a II. Hallássérültek Futsal Bajnokok Ligájában. Az erőpróbán összesen 24 férfi és 12 női csapat indul, az ellenfelek egyelőre ismeretlenek, mivel a sorsolás a verseny első napján, a helyszínen történik. A nők úgy vélekednek, hogy nem lehet kiemelni csak egy csapatot, hiszen minden ország legjobbjai indulnak. Céljuk, hogy bejuthassanak a legjobb négy közé, illetve szeretnék megmutatni a hallássérült fiataloknak, hogy igenis van értelme focizni, világot látni és élményt gyűjteni. Noha van sérültjük, az együttes felkészülése jól halad, heti két edzést tartanak, edzőmeccseket játszanak, és idén is szerepelnek az országos bajnokságon. Az SSC-nek nincs sem masszőre, sem orvosa, mindössze egy önkéntes technikai vezető és két lelkes drukker utazik majd Grazba a csapattal. A Debreceni Siketek FSK induló csapata sokszor módosult, így a legvégére 10 fő játékossal és 4 fős szakmai stábbal vágnak neki a versenynek. A fiúk mernek nagyot álmodni, amiért erősen küzdeni is fognak, hiszen céljuk bekerülni az első 8 közé. A felkészülésen és a helytálláson túl még egy kihívással kellett megküzdenie a két gárdának. Igaz, hogy a rendezvényt immáron az UEFA is felkarolta, így a szervezéshez anyagilag hozzájárult, ám a csapatoknak önállóan kellett megteremteniük a részvételhez szükséges pénzösszeget. Mindkét alakulat nehéz helyzetben van, mert egyrészt a klubok is nehezen találnak szponzort, másrészt a játékosok többsége sok esetben anyagi nehézségekkel küzd, így ők önerőből nem tudnak hozzájárulni a rendezvény finanszírozásához. A Debreceni Siketek FSK-nak nehezen és szűkösen, de sikerült összeszedni az 1 millió forintot a részvételre, a költségek legnagyobb részét Debrecen városának adakozó vállalatai támogatásával sikerül fedezni. Az SSC Budapest női csapata sincs könnyű helyzetben, több önkormányzat a segítségükre sietett, így sikerült enyhíteni a költségeken. A hölgyeknek a nemzetközi mérkőzések tapasztalatára szükség van, hiszen a válogatott kijutott az évvégén, Thaiföldön rendezendő világbajnokságra. További magyar vonatkozások a Hallássérültek Futsal Bajnokok Ligájában: Vasas György és Cserni Tamás hallássérült versenybírók működnek majd közre a mérkőzéseken. Számukra már nem ismeretlen a verseny, hiszen a 2014-es torinói futsal BL-ben is dolgoztak már, továbbá a labdarúgó BL-en is megbízatást kaptak a korábbi években és idén is. Szabó Nóra, a magyar hallássérültek női futsal válogatottjának egyik kiválósága a S.S.S Milano csapatát erősíti majd. Araczki István és Kiss Ferenc válogatott labdarúgók pedig a házigazda GSZ Graz színeiben játszanak.  

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink