Hali – Veszprém, Rubi – DEAC az elődöntőben!
2022.04.25 | 12:37
Hali – Veszprém, Rubi – DEAC az elődöntőben!

A múlt hét közepén kiderült, hogy melyik négy csapat jut tovább  a Final Fourba, és várhatja a magyar kupa elődöntőjének sorsolását, amire hétfőn délelőtt került sor az MLSZ székházában. Három élvonalbeli alakulat mellett a másodosztályból is lesz együttes, hiszen a Rubeola is bejutott. Vélhetően az NBI-es csapatok az erőviszonyok alapján abban bíztak, hogy a Rubit kapját, de ugye ez csak egy csapatnak volt lehetséges, ez pedig a DEAC lett. Persze Elek Gergőék nem mehetnek biztosra, hiszen négy évvel ezelőtt ugyanígy találkoztak az elődöntőben, mármint a Rubeola másodosztályúként érkezett, és megtréfálták az egyetemistákat. Akkor a másik ágon szintén a Haladás volt, csak akkor más volt az ellenfele. Most a bajnoknak a kupa címvédőjével kell megmérkőzni és legyőzni, hogy visszahódítsák a trófeát.

A Final Four lebonyolítása visszatér a megszokottakhoz. Szombaton délelőtt a két női elődöntő, majd délután a két férfi, majd vasárnap a két finálé. Most először fordul elő, hogy egy sportszervezetnek a férfi és a női alakulata is bekerült az elődöntőbe. A DEAC szimpatizánsok szombaton két csapatuknak is szoríthatnak.

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

Május 7. szombat:

10:30 MISKOLCI VÉNUSZ – 2F-BAUTOLNA-MÖZS

13:00 BUDAÖRS-ENDO PLUS SERVICE - DEAC

15:30 HALADÁS VSE – VESZPRÉM FUTSAL

18:00 RUBEOLA FC – DEAC

 
Május 8. vasárnap:

16:15 NŐI DÖNTŐ

19:45 FÉRFI DÖNTŐ

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink