Ha kilövik a kerekeket
2014.11.18 | 08:54
Ha kilövik a kerekeket fotok_hirekasp17   Ha kilövik a kerekeket Történt egyszer, hogy egy Mezei József nevű villanyszerelő, aki igen-igen kedvelte a labdarúgást, és volt is neki miből, gondolt egyet, és alapított egy focicsapatot. Bárhonnét nézzük, ez a csapat a világ végén volt. Persze, ha onnét nézzük, ahol alapíttatott, akkor éppenséggel a világ közepén: Berettyóújfaluban. Teremben játszotta ez a csapat a futsal nevű játékot, és egy év alatt a legjobbak közé jutott. Ez éppen tíz éve volt. Most meg - világ csodájára - a villanyszerelő csapata a focivilág közepébe utazik. A hajdúsámsoni lelkész, bizonyos Lovász Krisztián nem is olyan régen kapus volt. Csak akkor akasztotta szögre a teremcipőt, amikor ötödször is eltört a kisujja, és az állát is úgy eltalálta a labda, hogy alig bírták összerakni. Azóta csak akkor találkozik volt csapattársaival, ha nagy szükség van a lelki támogatásra. Most, három nappal a nagy utazás előtt a hit erejéről akar beszélni a tizenöt fiúnak. „Két temetésem volt ma, alig állok a lábamon, de erre mindenképpen időt kellett szakítanom" - mondja a tiszteletes, miközben akkurátusan a nyaka köré tekeri a csapat piros-fehér sálját. „Négy évig védtem a csapatban, az én mellemen is ott volt a címer, tudom, mit éreznek most ezek a fiúk." A pátoszt enyhítendő előhúz egy műanyag palackot. „Idei  meggypálinka, igen jól sikerült" - magyarázza, de azért hozzáteszi: persze nem inni jönnek, de hát megérdemlik. Kisvártatva megérkeznek a fiúk is. Alig egy órájuk van - mondja Turzó József, az edző -, azután mennek vissza a sportcsarnokba, cipőt válogatni." Úgy tűnik, nincs ezzel semmi baj, Lovász tiszteletes pontosan tudja, mit kell mondania, ha csak ennyi ideje van. Annak a férfinak a történetét meséli el, aki homokszemcsékből épített oszlopot a kertjében és köddel kötötte össze a szemcséket. Az irigy szomszédok lerombolták az oszlopot, de ő újra felépítette. A történet (Wass Albert példázata) valójában a hitről szól, és a játékosok pontosan értik ezt. Aztán a lelkész a csodáról kezd beszélni. Kicsit különös, mondhatni profán, amikor egy pap olyasmiket mond, hogy „ez a csoda a Mezeivillről szól", de ez láthatóan senkit nem zavar. „Amikor elindultatok az úton, mindenki bolondnak tartott benneteket. Amikor megnyertétek a bajnokságot, elismerően csettintettek. De amikor bejutottatok az elit körbe, azt mondták: varázslók vagytok! Én is azt mondom, varázslók vagytok, akik csodát tettek. Épp, mint Dávid, aki legyőzte Góliátot, mert nem félt tőle. Nektek sincs más dolgotok, mint magatokkal vinni ezt a csodát Barcelonába. Minden, ami ezután következik, már csak jutalomjáték. Ragadjátok meg ezt a pillanatot, élvezzétek ki minden cseppjét, mert nem biztos, hogy a ti életetekben még egyszer előfordul ez" - foglalja össze erős realitásérzékkel a helyzetet a tiszteletes. Magyar csapat, a Rába ETO már többször jutott el oda, ahová most az újfalusiak. De a királyok királyával játszani - a sorsolás, vagy, ahogy a pap mondta isten kegyelméből - eddig egyetlen magyar játékosnak sem adatott meg. Turzó József edző is a realitásokról beszél, de már csak nekünk. „Minden vágyunk volt a BL-győztessel játszani. Ha már nem mi vagyunk az esélyesek, akkor legalább hadd játsszunk a legjobbal." A szerdától szombatig tartó csoportmeccseken három világklasszis csapattal játszanak a berettyóújfaluiak. A neve ellenére londoni (emigráns azeriekből alakult) Baku United, a teljes ukrán válogatottat felvonultató Lokomotiv Harkiv és a címvédő Barca ellen 1 pont is óriási siker volna. A csapatkapitány, a százszoros magyar válogatott Trencsényi János azt mondja, azért is jó minden ilyen meccs, mert a fiatalok is láthatják, hol tartanak. Az esélyekről nem szívesen beszél, de azt azért megemlíti, hogy a feltételek nem egyformák. „Mi itt a hazai viszonyokhoz képest ideális körülmények között dolgozhatunk. Magyarországon alig három olyan csapat van, amelyikben csak profik játszanak. Mi vagyunk az egyik." A berettyóújfalui csapatban régebben játszottak idegenlégiósok is, de ma már csupa magyar. Az ok prózai: ennyi pénzből erre futja. Ezért is volt nagy szenzáció, hogy a bajnoki döntőben megverték a minőségi légiósokkal felálló Győrt. De egy BL elit körre ez valószínűleg kevés lesz. „Ha a Barca vagy az ukránok braziljai ellen betoljuk a buszt a kapuba, akkor ők kilövik a kereket és úgy szereznek gólt" - érzékelteti a rájuk váró meccseket a kapitány. A magyarok szerdán a házigazdák ellen vívják első meccsüket a Palau Blaugrana arénában. -      Forrás: vasarnapihirek.hu -

A torna menetrendje:

2014.11.19. 18:45 Lokomotiv Kharkiv - Baku United FC 21:00 FC Barcelona - MVFC Berettyóújfalu

2014.11.20. 19:30 MVFC Berettyóújfalu - Lokomotiv Kharkiv 21:45 FC Barcelona - Baku United FC

2014.11.22. 11:00 Baku United FC - MVFC Berettyóújfalu 13:15 Lokomotiv Kharkiv - FC Barcelona

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink