Győzött a rutin Nyíregyházán
2022.09.06 | 06:00
Győzött a rutin Nyíregyházán
A 3. fordulót rendezték a Futsal NB-I-ben, az A Studió Futsal Nyíregyháza pedig a tavalyi ezüstérmes MVFC Berettyóújfalu együttesét fogadta. Mindkét csapat egy győzelemmel és egy vereséggel állt a találkozó előtt.

Az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott, de a vendégek kapusa bravúrral hárított. Szervezetten védekezett a hazai csapat, a kontrák pedig veszélyesek voltak. A 7. percben viszont megszerezte a vezetést a Berettyóújfalu, Szabó P. lépett ki középen, és laposan a kapuba lőtt, 0-1. Támadott a Nyíregyháza, Kovács R. két lövése is centikkel ment mellé, majd Kovács G. bombája pattant szögletre. Hat perccel az első félidő vége előtt Lakatos László indult el a félpályáról, majd kilőtte az alsó sarkot, 1-1. A játékrész utolsó percében ismét a vendégek szereztek vezetést, Rafinha labdája pattant be a hosszú sarokba, 1-2. Fél másodperccel a félidő vége előtt még 6 méterről szabadrúgást végezhetett el az MVFC, de Szabolcsi nagyot védett, így nem változott az eredmény.

Fordulás után növelte előnyét a Berettyóújfalu, Szabó passza után Takács Z. lőtt közelről a kapuba, 1-3. A 26. percben ismét Takács volt eredményes, ezúttal Rábl átadása után bombázott a kapuba, 1-4. A Nyíregyháza kinyílt a szépítés reményében, amit kihasználtak a vendégek, és Gál remek passza után Nagy I. szerezte az ötödik MVFC gólt, 1-5. A hajrában aztán szépített a Nyíregyháza, Kovács Róbert lőtt a felső sarokba, 2-5. A hátralévő időben az eredmény nem változott, a Berettyóújfalu megnyerte a mérkőzést.

A Studio Futsal Nyíregyháza – MVFC Berettyóújfalu 2-5 (1-2)
Continental Aréna, 500 néző
Vezette: Czene Joó - Deme - Urgyán

Nyíregyháza: Szabolcsi, Kovács R., Lakatos P., Kovács E., Lakatos L.
Cserék: Petró, Ladányi, Varga, Krajnyák, Kovács G., Pataki, Gyügyei, Bagdi
Vezetőedző: Lovas Norbert

MVFC: Sándor, Rábl, Szabó, Takács, Matheus
Csere: Mező, Korcsmáros, Nagy I., Erdei, Gál, Mezei, Erdei, Nagy D., Rafael
Vezetőedző: Trencsényi János

Góllövők: Lakatos 15', Kovács B 37' illetve Szabó P 8', Rafinha 20', Takács Z 24', 26, Nagy I 29'

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Újpest FC - Vehir.hu Futsal Veszprém
2026.03.20 | 15:46
Magyarország-Olaszország
2026.03.18 | 17:01

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2026.04.14 | 09:23
2026.04.06 | 09:46
2026.01.29 | 07:13
Támogatóink

Partnereink