Győzelmével kapaszkodik az Aramis
2023.12.09 | 09:46
Győzelmével kapaszkodik az Aramis

Mind a két együttes a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyre hajt, így hatványozottan fontos volt ez a találkozó. A felek úgy léptek pályára, hogy amennyiben a debreceniek nyernek, lerázzák magukról mostani riválisukat és fellépnek a hatodik helyre, míg Aramis siker esetén helyet cserélne a két csapat a tabellán.

DEAC rohamokkal indult a találkozó és két esetben csak a kapufa mentette meg a budaörsieket a kapott góltól. Ezek után kissé váratlanul az Aramis szerzett vezetést, Gellérfi fordul le emberéről és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Moga Edvint. A hazai vezetés ellenére továbbra is a debreceniek domináltak, de ahogy telt az idő, úgy egyenlítődött ki a játék és egyre veszélyesebbek lettek Bognárék. A hajárhoz érve a vendéglátó megduplázta előnyét, Lévai egy váratlan, de annál pontosabb lövése kötött ki a bal alsó sarokban. Az újabb találat megnyugtatta az Aramist, míg az egyetemisták kissé kapkodóvá váltak és próbálkoztak szépíteni. Úgy tűnt, szünetig már nem változik az állás, de két másodperccel a vége előtt egy ártalmatlannak tűnő felívelést Büki fejelt a vendégkapuba, így már három volt a különbség a félidőben.

A szünet jót tett a vendégeknek, mert eredményesen kezdték a második játékrészt és egy szemfüles góllal Tóth Attila szépített. A találat után még nagyobb elánnal támadtak az egyetemisták, de nem tudtak közelebb zárkózni, majd a félidő közepén a budaörsiek visszaállították a három gólos különbséget. Egy erősen fault gyanús labdaszerzésből kontrázhattak a hazaiak, amit Gáspár révén gólra váltottak. Eldőlni látszott a mérkőzés, de a DEAC hamar szépíteni tudott egy hatméteres büntetőből, amit Thiago értékesített. Nem sokkal a találat után érkezett a vészkapus a vendégeknél, és így próbáltak faragni a hátrányból, de sokáig nem sikerült szépíteni. Jól zártak hátul a budaörsiek, vagy Soós védett remekül. A vendégek létszámfölénye 3 perccel a vége előtt érett góllá, így visszajöttek a pontszerzési remények. Nagy Bence volt eredményes közelről. A Debrecen a végén mindent megpróbált az egyenlítésért, de már nem tudtak betalálni, így végül a hazaiak nyerték a hatpontos mérkőzést.

Ezzel a sikerrel a budaörsiek megelőzték mostani ellenfelüket és egy pontra megközelítették az Újpestet, míg kettőre a Nyírbátort. A Debrecen lépéshátrányba került, de a következő játéknapon a Nyírbátort fogadja, ahol megvan a javítási esélye.

ARAMIS SE - DEAC 4-3 (3-0)
Budaörs, 300 néző
Játékvezetők: Muhari, Fehérvári, Topálszki

Aramis: Soós - Büki, Kövesdi, Komáromi, Lévai
Cserék: Csikós - Vattamány, Gellérfi, Bélavári, Gáspár, Szűcs, Bognár, Moga, Pintér
Vezetőedző: Nagy Roland

DEAC: Faragó : Tóth, Győri, Thiago Harmati
Cserék: Bazsányi, Nyerges - Vass, Faragó, Nagy, Berecz, Szatmári, Siska, Magyar
Vezetőedző: Tihanyi Csaba

Sárga lap: Büki illetve Tóth

Gólszerzők: Moga, Lévai, Büki, Gáspár illetve Tóth, Thiago, Nagy

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Á STUDIÓ Futsal Nyíregyháza (2024.09.20, stream)
2024.09.19 | 17:03
DEAC-Újpest FC /NB I. 6. forduló/
2024.09.16 | 14:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
Támogatóink

Partnereink