Győzelemmel mutatkozott be Dávid úja itthon
2020.01.22 | 10:47
Győzelemmel mutatkozott be Dávid úja itthon
Immár Dávid Richárddal a fedélzeten fogadta a HVSE együttese a Rubeolát a Haladás Sportcsarnokban. A két csapat idegenbeli mérkőzésén 2-2-es döntetlen született, így hazai pályán mindenképpen nyerni szeretett volna a vasi együttes. A Haladás győzelme nem forgott veszélyben, magabiztosan, 5-2 arányban győzni tudtak a szombathelyiek.
FÉRFI FUTSAL NBI. 16. FORDULÓ Haladás VSE - Rubeola FC 5-2 (3-1) Szombathely, Haladás Sportcsarnok Vezette: Wittner - Tolnay - Imrő Haladás VSE: Alasztics, Hajmási, Simic, Gerencsér, Martinez    Csere: Sásdi, Horváth, Sipos, Dávid, Szakasics, Dróth, Péter, Vas, Vidák Edző: Juanra Calvo Rubeola FC Csömör:  Varsányi, Horváth, Érsek, Viz, Varga      Csere: Keresztury, Nehéz, Milavecz Edző: Jenei Ottó Gólszerzők: Dróth 7., Hajmási 8., Vas 12., 36., Horváth 36., ill. Nehéz 15., Varga 35. Mindkét csapat támadó szellemben kezdte a mérkőzést, megpróbálták már rögtön az elején meglepni az ellenfelet, és nyomást helyezni a kapujukra. Az első veszélyes lövés a vendégeké volt, Érsek Róbert próbálkozását azonban magabiztosan védte Alasztics. A Haladás sem tétlenkedett, Martinez teszelte Varsányit, aki állta a sarat. Az idő elteltével fokozatosan vette át a jaték irányítását a hazai csapat, egyre nagyobb mezőnyfölénybe kerültek, ami a helyzetek számában is megmutatkozott. Előbb Hajmási megpattanó labdájánál kellett résen lennie a vendégek kapusának, majd Vidák lövésénél kellett közbeavatkoznia. Az 5. percben pályára lépett a Haladás új szerzeménye, a 108-szoros válogatott Dávid Richárd is, akit nagy tapssal üdvözölt a közönség. Aktívan szállt be a mérkőzésbe a 15-ös számmal játszó kiválóság, több veszélyes távoli lövéssel is próbálkozott. A vendégek kapusa, Varsányi Áron tulajdonképpen ötödik mezőnyjátékosként funkcionált, ezzel próbált meg emberelőnyös helyzetet kialakítani a Rubelola a hazai kapu előtt. Ezzel azonban nem tudtak élni a sárgamezesek, a Haladás fölénye a 8. percben góllá érett: egy szöglet után Dróth bombagóljával szerezték meg a vezetést a hazaiak. Fel sem ocsúdott a Rubeola, már jött is a második Hali-találat egy újabb rögzített szituáció után, ezúttal Simic szöglete találta meg Hajmásit, aki közvetlen közelről nem hibázott, ezzel már 2-0 volt a hazaiaknak. A második bekapott gól után a vendégek megpróbáltak egy fokozattal feljebb kapcsolni, de csak kisebb helyzetekig jutottak, Alasztics pedig, amikor szükség volt rá, jól avatkozott játékba. A kihagyott helyzetek nem maradtak büntetlenül, a 11. percben tovább növelte az előnyét a Haladás Vas Ádám jól eltalált lövése után. A 15. percben megtört a jég, és szépíteni tudott a Rubeola Nehéz Krisztián révén, ezzel újra nyílttá vált a mérkőzés. Mindkét csapat megpróbált még a szünet előtt újabb gólt szerezni, de ez nem sikerült, így maradt a 3-1-es állás az első 20 perc után. A szépítő gól adta lendülettel jött ki a második félidőre a Rubeola, jól kezdték a játékrészt, de a hazai védelem nagy munkát végzett, és tartotta a kétgólos előnyt a Hali. A 23. percben aztán ismét mattolta a vendégek védelmét a hazai gárda, Vas Ádám szerezte meg a második gólját, amivel már 4-1-re vezetett Juanra együttese. A Rubeola Varga révén tudott veszélyeztetni, de a lövése a kapu fölé szállt, így nem tudtak gyorsan szépíteni a vendégek. A második játékrész közepén leült a mérkőzés, a vendégek nem igazán tudtak veszélyes támadásokat vezetni, a Haladás pedig próbálkozott bebiztosítani a győzelmet, de az utolsó passzokba, lövésekbe hiba csúszott. A Rubeola ismét megpróbált nyomást helyezni a hazaiakra az 5 mezőnyjátékossal való támadással, a 35. percig azonban nem sikerült feltörni a vasiak védelmét. 5 perccel a mérkőzés vége előtt aztán Varga egy szép megmozdulás után szépíteni tudott. Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, 1 perccel később Vas passza után Horváth Péter talált a kapuba, ezzel már 5-2 volt az állás. Jenei Ottó, a Rubeola vezetőedzője időt kért, majd vészkapusra váltott a csapata, de már nem tudtak újabb gólt szerezni, a Haladás 5-2 arányban megnyerte a mérkőzést.   66385879_2483620268344369_5164618510386593792_nJenei Ottó: - Az utazó keretünket a korábbi sérültjeinken túl, vírusos betegségek és eltiltás befolyásolta. Ettől függetlenül volt tervünk a mérkőzésre, melyet az első félidő közepén bekapott pontrúgás gólok kissé felborítottak. A vészkapus játékkal kontrolláltuk a mérkőzés iramát, ritmusát, ami jól működött, de sajnos mindig csak két gólra tudtunk visszajönni, talán csak emiatt lehet hiányérzetünk. Vállalható vereséget szenvedtünk, végig volt tartásunk és hitünk a nehézségek ellenére, ami erőt adhat a folytatásra. Gratulálok a Halinak a győzelemhez, a hangulatért pedig a szurkolóiknak! Forrás: savariaforum.hu    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Á STUDIÓ Futsal Nyíregyháza (2024.09.20, stream)
2024.09.19 | 17:03
DEAC-Újpest FC /NB I. 6. forduló/
2024.09.16 | 14:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
Támogatóink

Partnereink