Győzelemmel kezdtek az esélyesek női NB II rájátszásában!
2019.04.13 | 12:10
Győzelemmel kezdtek az esélyesek női NB II rájátszásában! Megkezdődött a hölgyek másodosztályában a rájátszás, ahol a két éllovas, a Ferencváros és a DEAC is hozta a kötelezőt az első fordulóban. Rajtuk kívül még a Szolnok is remekül kezdett, hiszen már lejátszotta második meccsét is, és eddig hibátlanul áll.   Felsőház, 1. forduló   KRSE-LUDOVIKA – DEAC 0-2 (0-1) A KRSE a tavasz folyamán jelentősen visszaesett a tabellán, de ennek ellenére, ha teljes kerettel tudnak kiállni, bárki ellen győzelmi esélyeik vannak. Ez így volt a Debrecen ellen is. Kiegyenlített meccset játszottak Üvegesék ellen, de amíg a fővárosiak csak helyzetekig jutottak, addig a DEAC kétszer is betalált. Rögtön az első percben egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést a vendégek. Ezután hiába támadott a KRSE, nem tudta kihasználni a lehetőségeket, míg a debreceniek egy újabb kontrát követően megduplázták az előnyüket, így végül biztosan hozták a három pontot.  54729477_2684090124966987_9091217104337633280_n PAFC – SZOLNOK FANATIC SE 1-2 (1-0) Kiegyenlített játékot hozott a két csapat meccse, ahol mind a két félnek megvolt az esélye begyűjteni a három pontot, de ez a vendégeknek sikerült. Mindössze hét másodperc volt hátra, amikor a Szolnok betalált másodszor is, és a Piliscsabának nem maradt ideje válaszolni. Győzelmével a Szolnok harmadik a DEAC és a Fradi mögött.  56476820_1227302047425412_7941967813948735488_n FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – NYÍRSÉG NSC 6-0 (4-0) A hazaiak számítottak az esélyesnek, de a vendégek igen szervezetten és zártan védekeztek, amivel a zöld-fehérek nem nagyon tudtak mit kezdeni. A Fradi nagy fölényben játszott, de ennek ellenére sokáig nem tudta megszerezni a vezetést, közel negyedóra kellett hozzá. Az első gólt követően aztán beindultak és szünetig négy gólig meg sem álltak. A térfélcsere utána tovább rohamozott a fővárosi csapat, és két újabb góllal tovább növelték az előnyt, de az utolsó bő 10 percben már nem tudtak újabb gólokat szerezni. Hiába a sok helyzet, már nem született újabb gól. A Ferencváros ilyen arányban is megérdemelten nyert, a lelkesen küzdő nyírségiek ellen.  57453561_2253360738089338_7836947896397201408_n ELTE-BEAC – RUBEOLA FC CSÖMÖR 2-6 (0-2) Talán a forduló meglepetése, hogy az ELTE otthon nem bírt a Csömörrel. Az egyetemisták remekeltek az alapszakaszban a tavasszal, és jó eséllyel pályáztak a dobogóra a rájátszásban, de ennek ellenére a Rubi meglepte őket. A csömöriek remekül védekeztek és szünetig két gólos előnyt harcoltak ki. A térfélcserét követően a vendégek maradtak lendületben és újabb góljaikkal eldöntötték a három pont sorsát. A hajrában a vendéglátók szépítettek, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.     2. forduló   SZOLNOKI FANATIC SE – KRSE LUDOVIKA 9-7 (3-5) Épphogy véget ért az első játéknap, már le is játszottak egy meccset a második fordulóból, ahol egy igen gólgazdag meccsen nyert a Szolnok, nagy fordítást követően. Az első félidőben felváltva vezettek a csapatok, de  a játékrész hajrájában a fővárosiak vezettek kettővel, amit a második félidő derekán tovább tudtak növelni, és úgy tűnt, övék lesz a három pont, hiszen a hazaiaknak még szűkebb volt a kispadjuk, mint ellenfelüknek. Ennek ellenére a szolnokiak nem így gondolták és egy huszáros hajrával az utolsó 10 percben megfordították az eredményt. Előbb egy perc alatt szereztek két gólt, amivel visszajöttek a remények, majd a hajrában ismét dupláztak rövid idő alatt, egy vendég kiállítást követően, így már nálunk volt az előny.  Aztán utolsó előtti percben bebiztosították a győzelmet. Ezzel az újabb sikerrel, ha átmenetileg is, de élre álltak a hazaiak.   NYÍRSÉG NSC – ELTE-BEAC Mind a két csapat vereséggel kezdett, bár a Nyírség számára ez benne volt a Fradi otthonában, inkább az ELTE lehet a csalódottabb. Most itt a javítási lehetőség a csapatok előtt. A hazai pálya a Nyírség mellett szól, de ha az egyetemisták teljes kerettel utaznak, van esélyük a három pontra. Aki veszít, az biztosan elbúcsúzhat a dobogótól.   DEAC – PAFC A debreceniek esélyeshez méltóan nyertek az első nap a KRSE otthonában és ez a céljuk most is, a Piliscsaba ellen. Ha szeretnék elérni céljaikat a hazaiak, akkor az ilyen meccseken kötelező a győzelem. Persze a PAFC mindent meg fog tenni, hogy megnehezítse ellenfele dolgát, de nagy meglepetés lenne, ha ennél többre képesek lennének.   RUBEOLA FC CSÖMÖR – FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA A találkozót májusra halasztották  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink