GYŐZELEMMEL KEZDETT AZ ETO!
2017.03.21 | 08:43
GYŐZELEMMEL KEZDETT AZ ETO!
Győzelemmel nyitott az ETO a Felsőházban! Kemény első 10 perc után gyorsan kettőre nőtt hazai vezetést egalizált a Veszprém egy perc alatt, amire duplán volt győri válasz szintén egy percen belül. A szünet utáni játék nagy győri fölényt hozott és magabiztos 9-3-as győzelmet a Veszprém ellen a futsal NBI Felsőházának 1. fordulójában.. 
Jól kezdett a Veszprém, majd ritmust váltott az ETO, két gólos győri vezetés lett az eredménye. Időkérést követően egy percen belül kiegyenlített a Veszprém, ezután azonban a szünetig újabb két ETO találattal 4-2-re alakult az eredmény az első 20 perc után. A folytatásban már a Rába akarata érvényesült és keményen büntette a veszprémi csapat hibáit. Végül 9-3-as megérdemelt ETO siker született a Futsal Felsőház 1. fordulójában. Davide triplázott, Vas Ádám és Alex Constantino duplázni tudott, mellettük a pár percet játszó Juanra, és Harnish Ákos lőtte a győri gólokat. Az első félidő első 10 percében nagyot futsalozó Veszprém góljait Gulyás és a Boromisza testvérek szerezték.  Erősen kezdte a Veszprém mérkőzést, az első tíz percben teljesen egyenrangú ellenfele volt az bajnoknak akik türelmesen szűrték a vendég támadásokat és a kellő alkalomra vártak, hogy be tudják venni Schmidmajer kapuját. A 9. percben sűrüsödtek az ETO támadások, majd davide szerzett labdát, megindult a bal szélen, és lapos lövése a jobb kapufáról vágódott a Veszprém kapujába (1-0). Szinte azonnal kettőre nőtt a győri előny, Davide álompasszára Harnisch érkezett a hosszú oldalon és nagy erővel vágta a labdát a vendég hálóba (2-0). Azonnal időt kért Madarász János ami megnyugtatta, sőt feltüzelte a vendégeket, mert nem sokkal később Gulyás góljával egyre csökkentették a különbséget, miután a bal kapufáról levágódó lövést közelről sodorta a győri kapuba (2-1). Egy perc sem telt el, amikor a jobb szélről pontos lövéssel a Boromisza lövi ki a hosszú alsót, egyenlít a Veszprém (2-2). Győzelemmel kezdett az ETO! Most Marcos Angulo kért időt, ezután a Győr megkettőzte a játék ritmusát, ami eredményre is vezetett, Juanra állt be és ha már beszállt ajátékba, elegáns lövéssel emelt a Veszprém kapujába a 14. percben, ismét vezet az ETO (3-2)! Vas Ádám is feliratkozott a góllövők közé, beállításával agresszívebb lett a támadójátéka az ETO-nak, érződött „éhes” a fiatal válogatott játékos a játékra és a gólszerzésre, hatalmas kapufája után szépen oldotta meg a kapu előtti szituációt és lőtt védhetetlenül Schmidmajer kapujába kettőre növelve ismét az ETO előnyét (4-2). Az eredmény nem változott a szünetig, de Harnisch és Drahovsky is közel járt az újabb győri találathoz, de lövéseik a kapufán csattantak a vendégek szerencséjére. A szünet után nagyobb lett a két csapat közötti különbség, mind a játékban nőtt a hazai fölény és ez a helyzetek számában is megmutatkozott.  Valamint a gólok számában, mivel egy percen belül három gólt is jegyzett a bajnok, Constantino villant a jobb szélen, Drahovsky emelését lőtte laposan a jobb alsó sarokba (5-2), majd Davide duplázott (6-2), labdaszerzése után egyedül indult meg és a vendég cserekapus lába között lőtt a hálóba (6-2). Még ebben a percben Alex Constantino duplázott, Tar labdavesztését követően szép csel után gurított a jobb kapufa mellett a hálóba (7-2). Visszavett pár percre a tempóból az ETO, beküldte szépen sorban a fiatalokat is Marcos Angulo, az ETO spanyol trénere. A legtöbbet foglalkoztatott Sáhó mellett Bognár, Gémesi, Tama, majd végül Németh is kapott játéklehetőséget, segítségükkel tudtak pihenni a „nagyok”. Davide ma megállíthatatlan volt, Harnisch legurítottt szabadrúgását lőtte laposan a kapuba a 31. percben harmadik gólját szerezve (8-2). A 34. percben egy vendég kontrát követően szépen kijátszott akció után szépít a Veszprém. Boromisza Gábor érkezett jókor és Tóth mellett lőtt a győri kapuba (8-3). A végeredményt Vas Ádám állította be másodszorra betalálva a veszprémi kapuba, aki a 38. percben Davide asszisztját a rosszul helyezkedő Sásdi mellett vágta a hálóba (9-3). Az ETO a kilenc találata mellett 5 kapufát is lőtt, a szünet után fölénye nyomasztó volt, a gólkülönbség nem volt túlzó, akár lehetett volna nagyobb különbségű a győri győzelem.  Marcos Angulo (Rába ETO vezetőedzője): Ahogy jeleztem korábban decembertől jól dolgoztunk, ez is mutatja azt, hogy ma Juanra és Seidler nélkül is könnyedén vertük a Veszprémet. A fiataljaink egyre jobban szerepelnek, örülök a kilenc találatunknak. Most egy kicsi pihenő következik, hiszen pénteken a Dunaújváros ellen kell játszanunk. Senki ne aggódjon Juanra miatt, jó kondícióban várja a pénteki rangadót, amire én pihentettem a mai nap, mert nagyon fontos játékosunk. Madarász János (FC Veszprém vezetőedzője): - Sajnos négy emberem játszott azon a szinten, ami egy ilyen ellenfél ellen kell. Több játékosom nem tudott felnőni a feladathoz, és ez nem eredményezhetett mást, mint sima vereséget. Szerencsére nincs okunk sokáig keseregni, mert pénteken már egy másik feladatott kell megoldanunk. Viszont egy döbbenetes dologról is szót kell ejtenem. A csapatunkat elkísérték szurkolóink, akik végig buzdították a csapatot,és amikor vége lett a mérkőzésnek haza indultak volna. Mentek a buszukhoz, de egyszer csak kb 30 fős csuklyás társaság kiugrott a busz mögül és agyba főbe verték őket. Volt akit ájultra vertek és még akkor is fejbe rúgták. Volt borda sérülés, fog kiütés és sokkos emberek. Remélem a sérültek mihamarabb felépülnek és a felelősöket megtalálják! Vas Ádám (Rába ETO játékosa)Úgy gondolom, hogy egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az első félidőben nehezen indultunk be, próbáltuk az edzőnk kéréseit betartani, ami jól sikerült és véleményem szerint megérdemelten győztünk! Jól kezdett tehát a Rába ETO a Felsőházban, hat gólos győzelmével kettőről 3 pontra nőtt a tabellán előnye a győri csapatot követő Berettyóújfaluval szemben, akik a Dunaferrt verték 1-0-ra pénteken. A forduló meglepetését mindenképpen az Aramis 8-4-es sikere okozta a Swietelsky-Haladás ellen.   A Futsal NBI Felsőház jelenlegi állása:
Hely Csapat M Gy D V R-K Pont
1. Rába ETO 1 1 0 0 9-3 10
2. MVFC-Berettyóújfalu 1 1 0 0 1-0 7
3. Aramis SE 1 1 0 0 8-4 5
4. Dunaferr Due Renalpin FC 1 0 0 1 0-1 5
5. FC Veszprém 1 0 0 1 3-9 3
6. Swietelsky-Haladás VSE 1 0 0 1 4-8 1
  RÁBA ETO - FC VESZPRÉM 9-3 (4-2) Gólszerzők: Davide (9p, 24p, 31p), Harnisch (10p), Juanra (14p), Vas Á. (15p, 38p), Constantino (24p, 25p), illetve Gulyás M. (11p), Boromisza D. (12p), Boromisza G. (34p) Rába ETO: Tóth - Davide, Constantino, Dávid R., Drahovsky Cserék: Matkovics, Németh, Gémesi, Harnisch, Vas, Juanra, Sáhó, Bognár, Tama Vezetőedző: Marcos Angulo FC Veszprém: Schmidmajer Á. - Tatai, Gulyás, Boromisza G., Boromisza D. Cserék: Sárdi, Hoffer, Petróczi, Tar, Püspök, Finta, Füzy Vezetőedző: Madarász János   
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink