Győzelemmel hangoltak a jövő heti Futsal Cupra
2014.11.14 | 08:36
Győzelemmel hangoltak a jövő heti Futsal Cupra fotok_hirek.asp9   Bepótolta a bajnokság hatodik fordulójából elhalasztott Pioneers elleni mérkőzését a Berettyóújfalu, mely ahogyan az várható volt, sikerrel járt Békéscsabán - 3-1-es győzelmet arattak Turzó József tanítványai. Az első félidőt 1-0-ás vezetéssel zárták a hajdúságiak Siska góljával, majd a szünet után Trencsényi növelte az előnyt. 2-0 után a 38. percben ugyan szépítettek a hazaiak, ezzel látótávolságba került a döntetlen ám Nagy még a következő percben megadta a kegyelemdöfést. A Mezei-Vill a sikerrel megvívott bajnoki után jövő héten Barcelona felé veszi az irányt, ahol majd a Futsal Cup elitkörében harcol. Pioneers VFC-Berettyóújfalu 1-3 (0-1) Békéscsaba, Vezette: Veres János, Szilágyi Norbert, Takács Attila Pioneers: Könyves L. - Knyihár D., Veres Zs., Lukucz M., Dócza G. Csere: Borbély Z., Zsömbörgi M., Bessenyei L., Tóth G., Dohányos Z., Farkas J., Szabó P. Vezetőedző: Kiss László. MVFC: Tihanyi Cs. - Trencsényi J., Lovas N., Szabó P., Rábl J. Csere: Siska G., Dávid R., Gál I., Fehér K., Birinyi B., Nagy I. Vezetőedző: Turzó József. Góllövők: Tóth G. (38.), illetve Siska G. (9.), Trencsényi J. (24.), Nagy I. (39.). Sárga Lap: Bessenyei L. (35.), illetve Siska G. (27.). Turzó József: Egy nagyon lelkes és szimpatikus ellenfél ellen kissé gyengébb játékkal is sikerült begyűjtenünk a három pontot.
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink