Győzelemmel búcsúztatták Ödi bácsit
2017.05.26 | 09:38
Győzelemmel búcsúztatták Ödi bácsit
Nem tudta ledolgozni hátrányát az FK Székelyudvarhely, ám így is nagyszerű győzelemmel zárta az idei teremlabdarúgó 1. Liga bronzmérkőzését, hétfőn este 3–2-re megverte a Temesvári Informaticát.
A házigazda csapat múlt héten elhunyt gyúrójának, Balogh Ödönnek az arcképével ellátott pólókban jött ki a játéktérre, majd a két együttes és a közönség egyperces néma csenddel emlékezett meg Ödi bácsiról. Elhunyt Balogh Ödön gyúró Hatvanhét éves korában meghalt Balogh Ödön, a székelyudvarhelyi sportélet egyik meghatározó alakja. 
o_fksz-temesvar-pa-1
Nagyjából félig telt meg a városi sportcsarnok a szezon utolsó futsalmeccsére, az FK pedig bátran kezdett, Mánya, majd Bíró ziccerét védte a spanyol Molina. A nyolc légióssal érkező vendégek Rakics két kapufájával jelezték, továbbra is igényt tartanak a bronzéremre. 
o_fksz-temesvar-pa-3
Jakab Zoltán, a hazaiak edzője folyamatosan forgatta a csapatát, ám a játékosok nem nagyon tudták feltörni a sokat mozgó és kitámadó vendég védelmet. Aztán a 13. percben Szőcs László tört be a hatosba, jól passzolt Biró Attila elé, aki estében a hálóba pörgetett. A folytatásban a hazaiak uralták a játékot, két perccel később pedig Szőcs Loránd emelt a hálóba egy kipattanó labdát. A közönségnek is megjött a hangja, főleg miután a temesváriak minden játékvezetői döntést megkérdőjeleztek. Az első félidő utolsó másodperceiben ismét Molina került főszerepbe, két nagy FK-ziccert védett ki. 
o_fksz-temesvar-pa-5
Térfélcsere után Grigorașnak is akadt dolga, ám sokáig helyt állt az FK kapusa. A 25. percben nagyon közel volt a harmadik hazai gól, de a szépen kijátszott fázis végén Szőcs László a kapufát találta telibe. A sokáig meddő játékkal előrukkoló vendégek a második félidő közepén pörögtek fel, és Marques szétoszlatta a hazaiak éremszerzési álmait. Jakab lehozott kapusos taktikára váltott, Miklós pedig szinte a gólvonalról lőtt fölé. 
o_fksz-temesvar-pa-9
A vendégektől rögtön jött a válasz, Valadares bombázott a kapu bal oldalába. Másodpercek teltek el, mikor Miklós ellen szabálytalankodtak, Mihály pedig értékesítette a jogos nagy-büntetőt. A hátramaradt percekben egyik fél sem erőltette a játékot, az FK 3–2-re nyert, míg a bronzérmet a temesváriak nyakába akaszthatták. 
Teremlabdarúgó 1. Liga, kisdöntő, visszavágó:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári Informatica 3–2 (2–0),Gólszerzők: Biró (13.), Szőcs Loránd (15.), Mihály (34., nagybüntetőből), illetve Thiago Marques (31.), Valadares (33.).A párharcot Temesvár nyerte, 6–3-as összesítéssel.FK Székelyudvarhely: Grigoraș – Mihály, Mánya, Biró, Miklós, Csere: Szőcs László, Szőcs Loránd, Hadnagy, Kedei, Boda Edző: Jakab Zoltán
forrás: szekelyhon.ro
Hírdetés

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink