Gyöngyösön botlott a Maglód; 12-t vágott a Rubeola
2021.11.24 | 13:11
Gyöngyösön botlott a Maglód; 12-t vágott a Rubeola

Az NB II Keleti csoportjának 10. fordulójában a Mád a győzelmével a felsőházba lépett, mert bár a Gyöngyös megszorongatta a Maglódot, legyőzni nem tudta. Utóbbi együttes a Nyíregyháza győzelme miatt ötpontos hátrányba került, a Rubeola viszont egy pontra visszajött a Maglódra.

A hazai Mád felsőházi tagságának tétje mellett a gólkirály-jelöltek csatája is volt a Miskolc vendégjátéka. Előbbi sikerének örülhetett Bogyó Károly, mert csapata behúzta a három pontot, de gólt csak Varga László tudott szerezni kettejük közül, ráadásul hármat is, ezzel befogta az élen a góllövőlistán, mind a ketten 16 találatnál járnak. A meccset meglepetésre a Miskolc kezdte jobban, 4-1-re vezetett 17 perc után, de már a szünetre feljött egyre a Mád, és a második félidőben fordított, majd 7-5-re nyert.

A Gyöngyös nem szeretett volna kikerülni a legjobb hatból, ám ehhez a második helyezett Maglódot kellett volna legyőznie otthon, és mindent megtett a győzelemért. A szünet előtt két perccel még 2-0-ra vezettek a hazaiak, mégis döntetlennel mentek pihenőre a felek. A második játékrészben egy öngóllal előnybe került a Maglód, majd a Gyöngyös fordított, az utolsó előtti percben azonban legalább egy pontot megmentettek a vendégek.  

Ennek a döntetlennek Nyíregyházán örültek a leginkább, a listavezető az utolsó előtti DAFC Szeged otthonába látogatott, ahol először kilenc perc után került kétgólos előnybe, aztán viszont egyenlítettek a hazaiak. A 22. percre megint kettővel mentek a vendégek, ám a hazaiak nem adták fel, és ismét eggyel közelebb férkőztek. A vége azonban sima lett, a Nyíregyháza 6-3-ra nyert, és ezzel ötpontos előnnyel vezeti a keleti csoportot.

A két csapat múltja alapján rangadó volt a Rubeola-Kincsem összecsapás, de ez csak az első tíz percre volt igaz. A vendégek a hetedik percben még egyenlíteni tudtak, ám utána beindult a hazai henger, 12 gólt vágott a Rubeola, ebből Fekete Róbert egymaga ötöt vállalt. A bajnoki címre hajtó együttes két döntetlen és egy vereség után újra nyert, és egy pontra feljött a második Maglódra. A Kincsem maradt az ötödik.

A Nyírbátor–Csenger találkozót pénteken játsszák.

FÉRFI FUTSAL NB II, KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ
Mádi FC – MEAFC 7-5
(Irhás, Titkó G. 2, Moroncsik 2, Kramcsák, Bodnár, ill. Varga 3, Hadházi 2)
Energia SC Gyöngyös – Maglódi TC 4-4
(Titkó B., Reich, Marosi, Bartha, ill. Petric, Vékei, Bartha (öngól), Seregy)
DAFC Szeged – A Stúdió-Nyíregyháza 3-6
(Pető 2, Ábrahám-Furus, ill. Csáki 2, Fábri, Gyügyei 2, Kovács)
Rubeola FC – Kincsem Futsal 12-2
(Fekete 5, Hadzsi 3, Józsa, Schrancz, Fischer, ill. Vörös, Hámory)

Péntek, 20:00 nyomdavar.hu Nyírbátor – Csenger Futsal

Szabadnapos: Nyírség FC

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink