Gyöngyösi ugródeszka Brazíliába
2008.03.05 | 00:00
Gyöngyösi ugródeszka Brazíliába

BÓDI CSABA

Megtelt! - lógott a bejáratnál a tábla. Lám, lám! Két gyõzelem, és máris tódul a közönség a focira, még ha azt „csak" a futsal szabályai szerint játsszák is.

A magyar csapatot méltán ünnepelte a közönség.

A sportág egyik hazai bölcsõjének számító városban, Gyöngyösön vasárnap este olyan hangulat uralkodott a sport és rendezvénycsarnokban, melyre minden sportoló és sportszeretõ mindig vágyik. Csordultig teli létesítmény, fantasztikus hangulat és kiváló eredmény.

A magyar futsal válogatott a macedónok 3-0-ás legyõzése, majd az angolok 15-0-ás elpáholása után a szintén két sikerrel álló lengyel gárdával játszotta a 4. világbajnoki selejtezõcsoport elsõ helyérõl dönteni hivatott mérkõzését. A mieinknek már a döntetlen is elég lett volna az elsõséghez, ám a Kozma Mihály irányította gárda ennyivel nem érte be. Miután Lódi Tamás már a 7. másodpercben gólra váltotta a klubcsapatában, Székelyudvarhelyen alkalmazott kezdési taktikát, a polákoknak futni kellett az eredmény után. Az igyekezet azonban kevésnek bizonyult Madarász Jánosékkal szemben, ugyanis a honi társulat ezúttal is féltucat találattal terhelte meg a rivális hálóját, melyre mindössze két válasz érkezett. Válogatott tornagyõzelmének köszönhetõen bejutott a kvalifikációs sorozat következõ körébe, a március 29. és április 16. között sorra kerülõ rájátszásba.

Itt a tíz csoportgyõztest és a két legjobb második helyezettet sorsolják párokba és az oda-visszavágós párharcok gyõztesei vehetnek részt Európából a szeptember 30-án kezdõdõ brazíliai világbajnokságon. Az UEFA honlapja szerint a rájátszás párosítását szerdán sorsolják ki. Az elsõ mérkõzéseket március 29. és április 2., a visszavágókat április 12-16. között kell megrendezni.

Ami pedig a házigazda szerepet illeti: a gyöngyösiek alaposan kitettek magukért, a rendezésre nemhogy panasz nem érkezett, de a FIFA-ellenõr is elismerõen szólt a Juhász Péter vezette vendéglátók tevékenységérõl. A közönség szempontjából pedig újra megerõsítést nyert, ha van eredmény és jó a produkció, a nézõk vevõk erre. Aki jelen volt a csarnokban. az bizonyosan sokáig emlegeti majd a magunk mögött hagyott futsal tornát. Ezek azonban nyilván nem az angolok soraiból kerülnek ki...

Köszönet Gyöngyös városának és a fantasztikus közönségnek

Kozma Mihály (a magyar válogatott szövetségi kapitánya): - Fantasztikusan fegyelmezett játékot nyújtott a csapat, amely a ragyogó szurkolótábor elõtt nem is tudott volna veszíteni. Éppen ezért a pótselejtezõt is Gyöngyösre szeretnénk hozni. Az is tanulsággal szolgált még, hogy a 24 gólunkból 22-t az székelyudvarhelyi elsõ sor tagjai szereztek, akik lényegesen többet edzenek, mint a társaik. Hogy mit hoz a folytatást? A világbajnokot szeretnénk elkerülni, de a többi jöhet!

Tóth Szabolcs (a magyar válogatott csapatkapitánya): - Sokat jelentett, hogy mindig mi tudtunk vezetni és ezt meg is hozta a várva várt eredményt. A nézõk elõtt le kalappal, nagyszerûen éreztük magunkat Gyöngyösön és szálláshelyünkön, Mátrafüreden.

Bognár György (szakkommentáror): - Jó taktikával léptek pályára a mieink, akik képességekben és játékban is felülmúlták ellenfeleiket. Elsõsorban csapatként tetszett a gárda, de Gyurcsányi, Madarász és Balázs teljesítménye így is kiemelkedõ volt a szuper közönség elõtt.

Esterházy Márton (az MLSZ futsal bizottságának elnöke): - Köszönjük Gyöngyös városának és a fantasztikus közönségnek, hogy ilyen ragyogó helyen és hangulatban kerülhetett sor a tornára. Kimagasló teljesítményt nyújtott a válogatottunk, különösen az elsõ sor. Arra kell törekedni, hogy a második négyesünk is hasonlóan ütöképes legyen. Feladat továbbá, hogy a mintegy 600 igazolt futsal játékos létszámot emeljük, ám ehhez sokkal több pénzre van szükség. Elõremutató, hogy az MLSZ kiemelt projekjei közé tartozik a futsal, a 2010-es Eb-rendezés pedig nagy lökést adhat a sportágnak.




Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink