Gödörben a kis Hali; Maglód-Kincsem rangadó
2021.05.03 | 08:12
Gödörben a kis Hali; Maglód-Kincsem rangadó

Az NB II Nyugati csoportjában csak négy meccs lesz hétfőn, mivel az UTE és a TF rangadója elmarad, miközben a többi négy csapat mind 8-8 ponttal áll. Keleten viszont megléphet az éllovas Kistarcsa, ha a második és a harmadik csatája döntetlennel ér véget. A mérkőzésekre újra engedélyezett a belépés – védettségi igazolvánnyal.

NYUGATI CSOPORT

FELSŐHÁZ

A Szigetszentmiklós és a Haladás II párharcát ebből a fordulóból már lejátszották április elején (akkor a szombathelyiek nyertek), de a korábban elhalasztottat pénteken pótolták. A kis Hali megint igencsak tartalékos volt, és ezt kihasználták a mostanában rossz formában lévő vendégek, és 9-3-ra győztek.

Az ELTE negyedszer is nekifut a szezonban, hogy legyőzze a mumusát, a REAC-ot. Kérdés, melyikük tud ellépni a nyolcpontosok közül, a dobogó felé – igaz, a rákospalotaiak eggyel kevesebb meccset játszottak.

Az UTE – TF rangadót elhalasztották.

ALSÓHÁZ

Az alsóházban a második Tihany az első Nagykanizsát fogadja. A legutóbb döntetlent játszottak a felek, azóta a hazaiak gödörbe kerültek, a vendégek viszont szárnyalnak, így öt ponttal előrébb állnak.

A PEAC – Érd meccsen a felek kihasználnák, hogy a közvetlen riválisok, a Hidegkút és a BAK meccse elmarad – mindkét csapatra rengeteg pótlás vár a következő hónapban.

KELETI CSOPORT

FELSŐHÁZ

A Keleti csoport Csengeren kezdődik, ahol a Kartal vendégszerepel. Amelyik csapat győz, még odakerülhet a dobogó közelébe. Legutóbb a mostani vendégek 6-3-ra nyertek, de idegenben sokszor nem tudnak olyan erősen szerepelni.

A rájátszásban pont nélkül álló Gyöngyös a listavezető Kistarcsát fogadja, borítékolható a vendég három pont, legutóbb 6-1-re nyerte az éllovas.

Gyömrőn pedig a második helyezett (de holtversenyben az elsővel) Maglód a két ponttal mögötte lévő Kincsemet fogadja, ez egyértelműen a teljes másodosztály legnagyobb hétfői rangadója lesz. A Kistarcsa három pontjával számolhatunk, így mindkét csapatnak nagyon kell a győzelem. Legutóbb a Maglód 8-6-ra nyert, egy döntetlennek mindenképp a listavezető örülne a legjobban.

ALSÓHÁZ

Az alsóházban a Nyírbátornak a Nyírség ellen kell hoznia a kötelezőt, hogy a Berettyóújfalu II nyomába eredjen, amely a kiesés ellen küzdő Miskolcot fogadja – így várhatóan behúzza a három pontot.

NYUGATI CSOPORT
FELSŐHÁZ
1. fordulóból halasztva: Haladás II – Szigetszentmiklós 3-9
(Horváth, Kiss, Knizs, ill. Sztraka K., Nagy R. 2, Reznek 4, Sztraka D., Sztraka P.)
20:00 ELTE – REAC, BEAC Sportcsarnok
UTE – TF – elhalasztva

ALSÓHÁZ
20:00 Tihany – Nagykanizsa,
Tihanyi Sportcsarnok
20:00 PEAC – Érd, Lauber Dezső Sportcsarnok
Hidegkút – BAK - elhalasztva

KELETI CSOPORT
FELSŐHÁZ
19:00 Csenger – Kartal,
Csenger Városi Sportcsarnok
20:00 Gyöngyös – Kistarcsa, Gyöngyösi Sportcsarnok
20:30 Maglód – Kincsem,
Gyömrői Sportcsarnok

ALSÓHÁZ
19:00 Nyírbátor – Nyírség,
Nyírbátori Sportcsarnok
19:00 Berettyóújfalu II – Miskolc, Pálfy István Rendezvénycsarnok

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink