Frank Tamás az Újpest edzője
2021.01.25 | 13:58
Frank Tamás az Újpest edzője

Az egykori szövetségi kapitány, Frank Tamás lett az Újpest RFC-220Volt vezetőedzője. A 45 éves szakember a mai napon már el is kezdi a munkát, kedden pedig már a csapattal tart a DEAC elleni idegenbeli mérkőzésre. Frank Tamás neve gyakorlatilag egybeforr a magyar futsallal, korábban pedig egybeforrott az Aramiséval. Az egykori 27-szeres válogatott játékos a 2006/2007-es bajnokságban lett az Aramis SE edzője, ahol játékos-pályafutásával együtt 16 évet töltött el. 2008-ban Magyar Kupát nyert a csapattal, 2009-ben bajnoki ezüstérmet, 2013-ban és 2014-ben pedig bronzérmet szerzett a budaörsiekkel. Mindezek mellett 2009-2010-ig az U19-es magyar válogatott edzője volt, 2010-2013-ig pedig a felnőtt magyar futsal válogatott szövetségi kapitánya lett, majd 2018-tól ismét az U19-es válogatott szövetségi edzője is.

2019 nyarán a Veszprém kérésére hagyta ott hosszú idő után az Aramist, majd az idei bajnokság elejétől a Dunaferr vezetőedzője lett, ahol az ismert körülmények miatt (a főszponzor visszalépett) a csapat minden profi alkalmazottjától megvált, így nem fejezhette be az elkezdett munkát. A Dunaferr egyébként a ténykedése alatt stabil 6. helyen állt a bajnokságban addig a pillanatig, holott a szezon előtt szinte mindenki a kiesőjelöltek közé sorolta a nyáron sok játékosát elveszítő újvárosiakat.

Frank Tamás: - Kicsit hírtelen jött és váratlanul ért az újpesti megkeresés, ami az első körben csak egy beszélgetés volt. Élessé akkor vált a helyzet, amikor az elődöm és a klub megbeszélte a válást. Póta Balázzsal a magánéletben is jó kapcsolatot ápolok, fontos volt, hogy csak akkor kezdtem el gondolkodni az ajánlaton, amikor ez a döntés véglegessé vált. Nyilván hiányzott a futsal, hiszen 1998 óta, nemhogy 3 hónap, de egy hét sem telt el az életemben futsal nélkül, így örömmel vállaltam el a feladatot, ami nem lesz könnyű mert az alsóházban nagyon kiélezett csaták várhatók. A keret alkalmas az NB I-re, de ahhoz hogy sikerüljön a biztos bennmaradás mindenkinek 100%-ot kell nyújtania. Én azon leszek!

Sós László a klub többségi tulajdonosa és elnöke az alábbiakat osztotta meg az új vezetőedzővel kapcsolatban:
- Mivel már csak 4 hónap van a bajnokságból és nyakunkon a rájátszás, olyan személyben gondolkodtunk elsősorban, aki ismeri a mezőnyt és a játékosokat. Frank Tamás a légiósainkat kivéve minden magyar játékosnak volt már edzője korábban, vagy klub, vagy válogatott szinten.
Szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen, többször tudott olyan csapatoknál bizonyítani, ahol fiatal játékosok egész sora állt rendelkezésére. Jó példa erre a legutóbbi újvárosi ősz is, amely csapatot a szezon előtt mindenki temetett a sok távozó játékos miatt. Abban bízunk, hogy ez egy sikeres közös munka kezdete lesz. A megállapodásunk nyárig szól, amelyet természetesen kölcsönös megelégedés esetén folytatni kívánunk majd.

Milyen célokat tűztek ki az új vezetőedző felé?
 - Nyárig szeretnénk vonzóvá tenni a klubot, hogy jövőre már ne csak, mint az újonc csapat gondoljanak az Újpestre, hanem mintegy olyan klub, amely tényező a hazai futsalban. Természetesen ehhez szükség lesz egy eredményes tavaszi szereplésre, ám azzal is tisztában vagyunk, hogy rendkívül nehéz lesz a rájátszás, minden mérkőzés kiélezett lesz. Frank Tamás tapasztalt edző bízunk benne, hogy segítségére lesz a csapatnak, ma este pedig már munkához is lát. Természetesen tudjuk, hogy 1-2 nap alatt nem lehet csodát tenni és nyakunkon a DEAC elleni meccs, de ez pontosan egy találkozóval többet jelent neki, amivel elkezdhetjük a felkészülést a rájátszásra, hiszen ahhoz már meglehetősen kevés esély van a sorsolás ismeretében, hogy előbbre lépjünk a tabellán. Ezért úgy ítéltük meg most van erre a legjobb időszak, hiszen utána válogatott szünet következik, majd az utolsó alapszakasz mérkőzésünk a Haladás ellen, így van négy hét felkészülni a rájátszásig. Sőt lehetséges, hogy addig a kupa negyeddöntő visszavágóját is le tudjuk játszani, így lenne lehetősége megnézni a csapatot különböző erősségű ellenfelek ellen.

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink