Fradi – Újpest, avagy indul a másodosztály!
2018.08.30 | 08:41
Fradi – Újpest, avagy indul a másodosztály! Élő stream Futsal Hungary TV FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA – ÚJPEST FC-220 VOLT 20:00 Népliget, Elek Gyula Aréna Péntek este az NBI mellett megkezdődnek a küzdelmek a másodosztályban is, rögtön egy pikáns összecsapással, ahol a Fradi az Újpestet fogadja. Mindkét fél számára rosszul zárult az előző bajnokság, mivel mind a két együttes kiesett. A Fradi az NBI-ből, míg az Újpest az NBII-ből. Most mégis összejött a Derbi, mivel a Gyömrő visszalépését követően a lila-fehéreknek adódott a lehetőség, hogy mégis indulhat NBII-ben, a keleti csoportban. Sós László együttese élt a lehetőséggel, de mivel csak bő másfél hete derül ki, rohamtempóval kellett új edző és játékosok után nézni. Az elmúlt egy hét fényében úgy tűnik, egész jól sikerült. A csapat kispadjára Póta Balázst sikerült megnyerni, aki több egykori TF-es játékosát is magával hozta, akikkel stabil középcsapattá válhatnak. Ami nehezíti a dolgukat, hogy az idő rövidsége miatt csak néhány edzést sikerült vezényelni, mindössze egy felkészülési meccs mellett, így talán vérmes reményeik nem lehetnek a Fradi ellen, de mint tudjuk, egy ilyen presztízsmeccsen bármi előfordulhat. A Fradi aktuális ellenfelével szemben már régebben elkezdte a felkészülést, így talán készen várja a pénteki rajtot. A zöld-fehérek kerete szinte teljesen kicserélődött, mindössze 4-5 játékos maradt a tavalyi keretből, és több mint 10 új játékos érkezett. Közöttük vannak rutinos, válogatottat megjárt játékosok is, akikkel reális esélye lehet a népligetieknek a visszajutás. Az újak közül érdemes külön megemlíteni a Temesi - Bita párost, akik az első két futsal derbin is pályára léptek. Utóbbi számára ráadásul akad még egy pikantériája a találkozónak, hiszen az ellenfélnél pályára lép testvére, aki ellen bajnokin most találkozik előszőr. Megszólaltattuk mind a kettőjüket a derbivel kapcsolatosan, hogy látják az esélyeket és testvérük szerepét a másik oldalon. Rajtuk kívül természetesen kíváncsiak voltunk az edzők véleményére is. A találkozó péntek este 8 órakor kezdődik a Népligetben, amelyet élőben streamelünk a Futsal Hungary TV-n. Érkezők: Újpest: Kavalecz Márk, Bakay Ferenc, Illovay Balázs, Bita Mátyás, Bodnár Richárd, Dollinger Gyula, Horváth László, Graeser Krisztián Ferencváros: Kovács Áron, Cseri Gergő, Roni Ribeiro, Soltész István, Sooky Norbert, Bita László, Temesi Norbert, Kecskés István, Németh Gábor, Csanády Péter, Apatini Márk A mérkőzés pikantériája, hogy a pályán farkasszemet néznek majd egymással a Bita testvérek, őket kérdeztük: 40377642_1591194247651112_513639764608417792_nMost tértél vissza a Fradihoz ismét, hogy látod az új csapatot, milyen lesz? Bita László FTC: - A csapat jelentős átalakuláson ment keresztül a nyáron. Több alapembernek számító játékos távozott, viszont a nyári átigazolási időszak alatt legalább ugyanennyi minőségi játékos érkezett. Véleményem szerint ezek a játékosok még komolyabb erősítést jelenthetnek a csapatnak, mint akik már nem folytatják a Ferencvárosban. Úgy érzem, hogy a csapategység is teljesen rendben lesz, szóval én rendkívül bizakodóan tekintek az elkövetkezendő szezonra. Azok közé tartozol, akik a legutóbbi futsal derbin is szerepeltek. Hogyan emlékszel vissza?  - Szerencsésnek mondhatom magam, hogy szerepelhettem az eddig két ízben megrendezett futsal derbiken. Számomra ezek a legemlékezetesebb mérkőzések között szerepelnek. Sajnos a futsal összecsapások nézőszáma a legtöbb helyen elmarad nem csak a nagypályás mérkőzésekhez képest, de a csarnokok, tornatermek befogadóképességekéhez is. Aki bármilyen formában részese volt ezeknek a találkozóknak az tudja, hogy Magyarországon rendkívül ritka, hogy hasonló hangulatban lépjen pályára a játékos bármelyik másik futsal meccsen. Csak remélni merem, hogy a pénteki mérkőzésen is hasonlóan komoly élményben lesz részünk. Neked nemcsak az ellenfél miatt lehet különleges a visszatérés, hanem mert a másik oldalon a testvéreddel kell farkasszemet nézni. Van köztetek rivalizálás?  - Nem ez az első eset, hogy a testvérem ellen kell majd pályára lépnem. Természetesen mindketten nyerni szeretnénk majd, és ennek fényében a rivalizálás elkerülhetetlen, de nem kitüntetettebben, mint bármelyik másik játékossal szemben. Mire számítasz az Újpest ellen?  - Nem szeretek feltételezésekbe bocsátkozni, mivel a pályán, főként egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet. Bizonyára az életben leszek még csalódott mérkőzések után, amelyeken nem sikerül majd megszerezni a győzelmet, de a következő ilyen nem most pénteken lesz, szóval győzni fogunk!   40471676_488834538252796_538597991364165632_nHogy jött az Újpesti lehetőség? Hogy kerültél a lila-fehérekhez? Bita Mátyás, Újpest: - Mindenképp szerettem volna újra futsalozni, és az elsődleges szempont a lakhelyemhez való közelség, és a magánéletemmel való összeegyeztetés volt. Szerencsére több lehetőség közül választhattam. Az Újpest ellen többször pályára léptem már, így a közeget  megtapasztalhattam, emellett az elképzeléseink-elvárásaink is hasonlóak voltak. Bizonyíthatok egy patinás és nagy múltú klubban, ezáltal megtiszteltetés számomra, hogy ide igazolhattam. Nem sok időtök van a bajnoki rajtig, hogyan látod a csapatot, mire lehet képes? Mennyire ismered a többieket, illetve az új edzőt?  - Fiatal és agilis társaság vagyunk. Edzőnk személye is ezt támasztja alá. Sokat számított ideigazolásomban, hogy Balázs  bízik bennem és jelezte, hogy számítana rám az idényben, továbbá Sós László elnök úr megkeresése is. A játékosok többsége ellen vagy vele már játszottam, így nem teljesen ismeretlen a csapat. Az NB2-es indulás viszonylag hirtelen jött a klubnak, ezáltal egy ütőképes csapatot kell rövid idő alatt összerakni, de bízom a srácokban és úgy gondolom, hogy meghatározó csapata leszünk, az NB II-es idénynek, talán meglepetéscsapata is. Rögtön egy derbivel indul a bajnokság, de neked duplán érdekes lehet, hiszen az ellenfélnél farkasszemet nézhetsz a testvéreddel. Van köztetek rivalizálás? Játszottatok már egymás ellen bajnokin?  - Lacival másfél évig csapattársak voltunk Dunakeszin, ahol közösen értünk el sikereket. Jó a kapcsoltunk, és támogatjuk egymást az életben és a pályán is. Újpestre igazolásom előtt is beszélgettünk a lehetőségekről és az előttünk álló idényről, és persze az átigazolás után is volt egy telefonbeszélgetésünk. Futsal bajnokin még nem, de kispályán már játszottunk egymás ellen. Tiszteletet említenék inkább, mint rivalizálást, ismerjük a másikat, de a pályán nyerni akarunk, természetesen a sportszerű kereteken belül. Mire számítasz a Fradi ellen?  - Az év mérkőzésére. Egy derbit nem kell senkinek sem bemutatni. Mi még alakulófélben vagyunk, de bármi megtörténhet. Ki merem azt mondani, hogy utálok veszíteni, és egy derbin ez hatványozottan igaz, így a csapat és én is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az Újpest ponttal, pontokkal távozzon az Elek Gyula Arénából. Fontos megemlíteni, hogy ez a mérkőzés a futsal sportágnak is egy kitűnő lehetőség, hogy egy derbi által megmutassa milyen lehetőségek rejlenek benne.   39984018_2039418326371498_452829148025454592_nHogy jött az újpesti lehetőség, mennyit gondolkodtál, hogy elvállald? Póta Balázs, az Újpest edzője: - Volt nyáron több lehetőségem a váltásra, volt két olasz megkeresésem és itthon is érdeklődtek, szinte az átigazolási időszak végéig az Aramissal képzeltem el a következő szezont, de aztán máshogy alakultak a dolgok, és az Újpest ajánlata talán a legjobbkor érkezett. Az elnökük, Sós László szimpatikusan felvázolta terveket, ráadásul a játékos-edző poszt számomra a legkedvezőbb, így tudtam váltanom kell. Az Aramisnál továbbra is dolgozom az utánpótlásban, ahol elkezdtem a futsalt én is, ennek nagyon örülök. Mire volt elég a rövid idő, hogyan látod a csapatot ?  - Négy edzés és egy felkészülési mérkőzés fért bele ebbe a másfél hétbe, de elégedett vagyok az elvégezett munkával, van potenciál bennünk hosszú távon. Nagy csodát még nem tudtunk tenni, a keretünk sem alakult ki teljesen, nagy falat a derbi még nekünk, de azon leszünk, hogy emelt fővel tudjuk elhagyni a pályát. Kik érkeztek ?  - Gyakorlatilag új csapat épül Újpesten, 4-5 meghatározó játékos maradt a korábbi keretből és igazoltunk 10 új játékost, Kavalecz, Bakay, Illovay, akikkel már dolgoztunk együtt a TF-ben,  Bita, Bodnár, Dollinger, Horváth László mezőnybe érkezett és Tóth Krisztiánt is reaktiváltuk, a kapuba pedig Graeser Krisztiánt igazoltuk. Szeretném én is a játékommal segíteni, ezen felül van még 3 játékos a képben , de az új igazolások közül többen nem hadra foghatóak, idővel szeretnénk mindenkit beépíteni. Mit gondolsz a pénteki meccsről ? Esélyek ? Egy derbin játszani különleges érzés lehet, megtiszteltetés ez a csapatnak, mindenkinek fel kell készülnie erre mentálisan és a legjobbját adnia ezen a találkozón, még akkor is ha nem volt időnk felkészülni teljesen, de ez egy más meccs lesz. Nekünk ez a bajnokság főpróbája, a teher nem minket nyom, ellenfelünk jóval előttünk áll jelenleg, de csapatként, egy megfelelő taktikával, hozzáállással szeretnénk ezt egyensúlyozni és méltó partnerei lenni a Ferencvárosnak és izgalmassá tenni a 3. futsal Derbit!   40197403_1061269930720580_5720863006246567936_nHogy sikerült a Felkészülés, hogy  áll a csapat a bajnoki rajtra? Felipe Matos, az FTC edzője: - Július közepén kezdtünk, ami azt jelenti, hogy lett volna hat hetünk, de sajnos külső tényezők miatt nem mindig tudtunk megfelelő létszámban ott lenni, plusz két felkészülési meccs is elmaradt, de összességében jónak értékelem a felkészülést, egy-két forduló és akkor teljesen élesek leszünk. Mi a legfőbb különbség a tavalyi kerethez képest?  - A keretünk mondhatni teljesen átalakult, néhány játékost leszámítva szinte mindenki távozott, akik közül párat szerettünk volna megtartani, de ők NB I-ben szerettek volna játszani. Úgy gondolom, hogy az érkezőkkel sikerült megfelelően pótolni a távozókat, és idén sokkal rutinosabb csapatunk lehet, mint tavaly, ami nagy hiánya volt az együttesnek az előző szezonban. A Bita, Temesi, Cseri, Roni négyes rutinját nem kell ecsetelni, sokat megélt játékosokról van szó. Mellettük érkezett több tehetséges fiatal, akik igen lendületesek, és szintén erősségei lehetnek csapatunknak. Sok a győztes típusú játékos, ami fontos lehet kiélezett szituációkban Mit vársz a bajnoki rajton?  - Mindenki azzal fogad, hogy simán nyerünk, és csak a gólkülönbség lesz a kérdés, de ez nem így van. Az  Újpest is jól igazolt, olyanokat, akik már NB II-ben is bizonyítottak, akár Póta Balázs kezei alatt, így nem bízhatjuk el magunkat. Természetesen hazai pályán mi vagyunk az esélyesek, de azt a pályán is bizonyítani kell. Reményeink szerint sokan biztatnak minket, akiknek örömet tudunk okozni a meccs végén. Összességében bizakodó vagyok, és bízom benne, hogy győzelemmel tudunk bemutatkozni.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46
TFSE-BeStrong – Újpest FC-220VOLT // ÉLŐ stream 10.11 20:30
2021.10.11 | 15:27

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink