Fradi – DEAC versenyfutás a női NB II rájátszásában!
2019.04.02 | 12:28
Fradi – DEAC versenyfutás a női NB II rájátszásában!  Véget ért a női NBII alapszakasza, ami után kialakult a végső sorrend mind a két csoportban. Nyugaton a Fradi kiemelkedett, és fölényesen nyerte meg a csoportot, mindössze egy vereséget szenvedett, míg többi meccsét nyerte. Mögöttük az ELTE végzett a második helyen, akik nehezebb kezdés után szép tavaszt produkáltak, és egyedüliként elmondhatják magukról, hogy megverték a zöld-fehéreket. A dobogó harmadik fokán a Piliscsaba zárt, akik tavalyhoz képest rengeteget fejlődtek. A KRSE végül negyedikként folytathatja, pedig az ősz folyamán úgy tűnt, hogy a Fradi riválisa lehet, de aztán többször létszám gondokkal küzdöttek, ami az eredményesség rovására ment. [gallery ids="109507,109508,109509"] A Viadukt lett végül az ötödik, akik annak ellenére, hogy csak négy győzelmet arattak, több csapat dolgát megnehezítették, és kis szerencsével több egységet is gyűjthettek volna. A hatodik helyen a paksiak végeztek, akik a tavaszra több győzelmet is arattak, a pont nélküli ősz után.

56161479_2704717649570901_4536106830379614208_n

Ahogy a zöld-fehérek nyugaton, úgy a DEAC keleten emelkedett ki, és mindössze öt pontot veszítve nyerte meg a csoportot. Mögöttük a Szolnok végzett a második pozícióban, akik szintén meggyőző teljesítményt nyújtottak. A harmadik a Rubeola lett, akik sokáig második helyen álltak, de a tavasszal több váratlan vereség is becsúszott, így be kellett érniük a bronzzal. A negyedik a Nyírség lett, akik egyedüliként legyőzték a Debrecent, és ha kicsit előbb kezdenek hajrázni, a dobogón is végezhettek volna.

05c57098-fe2e-4462-9350-93ab2b9dde52

Az ötödik a Berettyóújfalu lett, aki magabiztosan verte a mögötte lévőket többnyire, de az előtte álló csapatok ellen nem nagyon sikerült pontokat szerezni, így nem volt esélyük a felsőházban végezni. Hatodikként a Békéscsaba zárt, akik a sereghajtó Egert előzték meg, akiknek nem jött össze a pontszerzés a szezon során. A felsőházi rájátszásban a két csoport első négy helyezettje vesz részt, ahol a másik csoport négy csapatával kell megmérkőzni oda-vissza alapon, így nyolc fordulóra kerül sor. Az alapszakasz eredményei alapján hoznak pontokat a csapatok (5-3-2-1), így a Fradi és  a DEAC várhatja az élről, két pont előnnyel a rajtot. A két listavezető majd az utolsó körben találkozik,  előbb Debrecenben, majd végül a fővárosban csapnak össze. A rájátszás győztese feljut az NBI-be, míg a második helyezett osztályozót játszik az élvonal hetedik helyezettjével, ami jelen állás szerint a TFSE lesz. Ami az alsóházi rájátszást illeti, a két csoport utolsó három helyezettje vesz részt, ahol a másik csoport három csapatával kell megmérkőzni oda-vissza alapon, így hat fordulóra kerül sor. Az alapszakasz eredményei alapján a hozott pontok 4-2-1 lesz. Mivel nyugaton az Ercsi visszalépett, a keleti csapatoknak lesz két szabadnapjuk, és a mérkőzést megkapják 3-0-ás gólkülönbséggel.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Kistarcsa Futsal - Aramis SE (2022.05.23, stream)
2022.05.23 | 11:19
Aramis SE - TFSE-BeStrong (2022.05.16, stream)
2022.05.16 | 10:07

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.05.21 | 11:00
2022.05.02 | 21:54
2022.04.12 | 11:30
2022.04.11 | 01:00
2022.04.09 | 08:19
Férfi válogatott
2022.03.15 | 07:55
Támogatóink

Partnereink