Fortuna velünk volt a női sorsoláson
2018.07.05 | 16:10
Fortuna velünk volt a női sorsoláson Sorsoltak ma az UEFA első női Futsal Európa Bajnokságára. Összesen 23 csapat nevezett a versenyre. Augusztus 21-26 között három csoportban rendeznek előselejtezőt. A győztesek részt vehetnek a 4 csoportselejtezőn, kiegészülve 12 csapattal. De ami a lényeget illeti: a magyar lányok elkerülték a nagyokat, a spanyol, orosz, portugál és olasz válogatottat. Úgy is mondhatjuk, hogy „keleti csoportba” kerültünk, a rendező ukrán, a kazah, és a C előselejtező csoport győztesével. 3 A négy selejtező tornát szeptember 11-16 között rendezik, és a csoportgyőztesek jutnak a 2019 februári döntőbe. dombóDombó János a női válogatott edzője nyilatkozott a Hungarynak: - A selejtező csoportunk esélyese mindenképpen a rendező ukrán válogatott. Részint az eddigi eredményeik, részint a játékosállományuk miatt is, nem beszélve arról, hogy hazai pályán játszanak majd. Többször is játszottunk már ellenük, ukrán lányok játszottak is Magyarországon, éppen ezért alaposan felkészülünk majd ellenük, és nem fogunk feltartott kézzel utazni Ukrajnába.    
Hírdetés

Videók

Fehéroroszország - Magyarország ÉLŐ Női EB selejtező
2021.10.20 | 10:38
Aramis SE - Újpest FC-220Volt (2021.10
2021.10.18 | 12:11

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.19 | 11:00
2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
Támogatóink

Partnereink