Fortuna: Nem sikerült mit terveztünk
2008.06.13 | 00:00
Fortuna: Nem sikerült mit terveztünk

Évértékelõ sorozatunkat a Fortunával folytatjuk, a csapat részérõl Pierog József mondta el véleményét.

Mi volt az oka, hogy õsszel Abonyból Budakalászra költözött a gárda?

Az ok nagyon egyszerû, a játékosok mind budapestiek, abonyi nincs a csapatban, tavaly sem volt. Eddig is csak a meccsekre jártunk el Abonyba valamint az ottani támogatás is megszûnt, s ezzel a csarnokért is fizetnünk kellett, így nem volt értelme ott folytatni. Gyakorlatilag mi minden meccsünkre "idegenbe" utaztunk, a váltással azonban meg tudtuk spórolni az útiköltséget.

Mik voltak az elvárások év elején?

Nem ez, ami sikerült. Sajnos azonban ez lógott a levegõben, nem feltétlenül a kiesés, hanem a gyengébb szereplés. Az eredeti célkitûzés az volt, hogy a középmezõnyhöz szorosan zárkózzunk fel, tehát a kiesést biztosan kerüljük el. A tavaszi szereplés már lényegesen jobb volt, mint az õszi, a végén nüanszokon múlott, hogy nem sikerült a bentmaradás. Sok jó meccset játszottunk, egy-egy góllal kaptunk csak ki olyan mérkõzéseken, ahol akár a gyõzelem esélye is benne volt. Ennél mindenképpen több volt tehát az elvárás.

Az utánpótlás csapat viszont a felnõttekkel ellentétben nagyon jól szerepelt, egészen a döntõig menetelt.

A fiatalokkal maximálisan meg vagyok elégedve! A végén sajnos egy játékos kiesése döntõen befolyásolta a szereplésünket. Ha a Smiri Norbi nem esik ki a döntõre sárga lapok miatt, amivel én egyébként nem értek egyet, hiszen el lehetett volna törölni a lapokat a rájátszás elõtt, ahogyan a nagy világeseményeken is teszik, akkor nagyobb esélyünk lett volna. A másik dolog, amivel szintén nem értettem egyet az U21-gyel kapcsolatban, az az, hogy hogyan lehet egy játéknapon kettõ, kétszer húsz perc tiszta játékidõs mérkõzést lejátszani. Mindenkivel felvettük a versenyt a bajnokság folyamán, mindenkivel partiban voltunk viszonylag kevés emberrel. Ebbõl a társaságból a tavaszi felnõtt keretünkben többen meghatározó szerepet töltöttek be.

A következõ szezont az NBII-ben kénytelen tölteni a csapat, mik a célok?

Még nem biztos az, hogy másodosztály lesz a vége. Ahogyan a dolgok alakulnak, akár egy szinttel feljebb is indulhatunk. A jövõ még nagyon képlékeny, de ha az elképzeléseim megvalósulnak és a csapat mellett dolgozhatok továbbra is, akkor egy fiatal gárdát építünk a Fortunánál, amivel talán meglepetést is okozhatunk, hiszen ebben látom a jövõt. Én csak az utánpótlás nevelésre helyezném a hangsúlyt, hiszen, mint ahogyan a mi példánk is mutatja, ha foglalkozunk a gyerekekkel, mint én is teszem azt jópár éve, akkor jó eredményt érhetünk el. Új korosztályokat is be kellene vonni, az U21 alatti kategóriákat is, az lenne az igazi hátország a felnõtt csapatok és a magyar futsal számára is.



Címkék

Hírdetés

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink