Dunaújvárosi siker a rangadón
2016.11.22 | 10:31
Dunaújvárosi siker a rangadón Igazi ki-ki meccset hozott a Dunaferr DUE Renalpin FC és a Berettyóújfalu dunaújvárosi mérkőzése, melyen végül nagy izgalmak között sikerült otthon tartani a három bajnoki pontot Fehér Zsolt együttesének, mely újabb sikerével feljött a tabella harmadik helyére. 
A Bőny elleni bajnoki győzelem, illetve a Rába ETO elleni kupavereség után újabb nehéz feladat várt a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapatára, mely a harmadik helyezett Berettyóújfalu gárdáját látta vendégül. Kissé idegesen kezdtek a fiúk, mely a pontatlan passzokban látszott a legjobban. Az első lövés a vendég Szabó nevéhez fűződött, de labdája fölé szállt. A kiegyenlített küzdelemben a Dunaferr tudott hamarabb ritmust váltani, melynek gól lett a vége. Egy látványos Fridrich – Józsa - Fekete kontra végén szerezték meg a vezetést (1-0). A 7. percben egyenlíthettek volna a vendégek, azonban utolsó emberként Németh Péter a gólvonalról vágta ki a labdát. Ezt követően a Berettyó birtokolta többet a játékszert, a hazaiak viszont remek kontrákkal veszélyeztettek. Horváth Norbert lövését blokkolták a vendégek, majd jó cselekkel ment el Varga, aki végül éles szögből az oldalhálót találta el. A következő percek Tihanyi és Hosszú Ádám párbaját hozták, hiszen Hosszú három lövését is védte a vendégek kapusa. Varga kapufájánál már gólt kiabáltak, de korai volt az öröm, majd Szabó lövését védte bravúrral Rigó. Egy perccel később azonban már ő is tehetetlen volt Rábl megpattanó lövése után (1-1). Az egyenlítésnek nem örülhettek sokáig a vendégek, hiszen a középkezdés után Hosszú Ádám bombája talált utat a kapuba (2-1), amely egyben az első félidő lezárását is meghozta. Jól kezdték a hazaiak a második húsz percet, hiszen Horváth Norbert varázsolta a labdát Tihanyi kapujába (3-1). Schrancz beállása hozott új színt a játékba, aki azonnal tesztelte a vendég kapust. A következő percekben magabiztosan őrizte előnyét a Dunaferr, akiknek a játékában benne volt a negyedik gól lehetősége is, ám az sehogyan sem jött össze. Varga hagyta ki ziccerét, majd Horváth Szabolcs lövése akadt el a védekező lábakban. Ezt követően Hosszú Ádám találta telibe a jobb oldali kapufát. A vége előtt négy perccel Turzó József változtatott csapata felállásán, aki kapusa helyett mezőnyjátékost küldött pályára. Ez az emberelőny azonnal meglátszott a játékon, viszont a Dunaferr védelme a lefújás előtti 22. másodpercig jól zárt, ekkor azonban Rábl talált kapunkba (3-2). Az izgalmas végjátékot azonban sikerült kivédekezni a hazaiaknak, ezzel együtt a három bajnoki pontot begyűjteni. A siker egyben azt is jelenti, hogy a Dunaferr felkerült a bajnoki tabella harmadik helyére. Dunaferr DUE Renalpin FC – Berettyóújfalu 3-2 (2-1) Dunaferr DUE Renalpin FC: Rigó László – Varga Csaba (1), Hosszú Ádám (1), Horváth Norbert (1), Klacsák Bence. Cserék: Varsányi Áron, Reveland Zoltán – Schrancz Balázs, Friedrich Dávid, Horváth Szabolcs, Józsa Tamás, Fekete Róbert, Németh Péter, Csányi Dávid István. Edző: Fehér Zsolt. MVFC: Tihanyi Csaba – Gál István, Rábl János (2), Nagy István, Szabó Péter. Cserék: László Márk – Magyar Szabolcs, Nagy Dániel, Kondás Kristóf, Harmati Tamás, Vékei László. Edző: Turzó József. Forrás: dunaujvaros online
Dunaferr - Berettyóújfalu 3-2 - fotó: Ónodi Zoltán
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink