5-0 után már minden érdemi kérdés eldőlt, a hírös városi siker egy percig sem forgott veszélyben.
Nagy elánnal vetette bele magát az összecsapásba az SG Kecskemét Futsal, szerették volna hamar ellenfelük tudtára adni, hogy a három pontot itthon akarják tartani. A rendkívül szervezetten védekező maglódi alakulat egy-két kontrát tudott vezetni, ám komolyabb veszélyt nem hordoztak ezek magukban. A sérüléséből visszatérő Fekete Márk a félidő derekán már közel volt, hogy feltörje a vendég reteszt, de lövése végül elhalt a kapusban, aki spárgázva ért le a bal alsóba. A 11. minutumban már viszont megszületett az első Scoregoal-találat. Bencsik ragasztotta be a jobb alsóba a játékszert, 1-0. Nem sokkal később Tomic növelhette volna a fórt, ám a kapufáról kifelé vágódott a bőrgolyó. Bencsik elemében: a 12. percben Pál remek ütemű kiugratását varrta fel a léc alá, 2-0. A játék képe nem változott, továbbra is a hírös városiak domináltak, de résen kellett lenniük, mert a Maglód gyors ellentámadásaival egyre közelebb került a szépítéshez. A szünetre végül 2-0-al mehettek a hírös városiak.
Ott folytatták a házigazdák, ahol abbahagyták, és nagy nyomás alatt tartották ellenfelüket. A 22. percben Pál Patrik előtt nyílt meg a lehetőség, ő pedig bátran tüzelt, és bomba góllal 3-0-ra módosította az eredményt. Megroppantotta mentálisan a Maglódot a harmadik bekapott találat, és egy meg nem értésből elajándékozott labdát Pál csak az üres kapuba kellett, hogy tereljen, 4-0. Nem állt le a hírös városi henger, és amíg a vendégek a játékvezetővel voltak elfoglalva, addig Haász találta magát helyzetben, és nagy erővel zúdította be a játékszert a hálóba a 29. minutumban, 5-0. Felborult a pálya, és rohanás vette kezdetét, amiből a Maglód meglőtte szépítő találatát a 34. percben, Sallai volt szemfüles, 5-1. A lefújás előtt 2:17-tel szép akciót vezettek a vendégek, Kertész volt a befejező, ezzel kialakítva a végeredményt, 5-2.
Marko Gavrilovic: - Nagyon fontos volt ez a meccs számunkra, mert csak két egységgel volt mögöttünk a Maglód a tabellán. Örülünk a győzelemnek. Van még mit csiszolnunk a játékunkon természetesen, de a siker ma nem forgott veszélyben. Annak is örülök, hogy Fekete Márk visszatérhetett közénk. Dolgoznunk kell tovább keményen, hogy egyre jobbak legyünk, és céljainkat elérjük. Továbbra is a felsőházi zónában vagyunk, és ez a legfontosabb. Megyünk tovább, pozitív hangulatban.
SG Kecskemét Futsal – Mag-Log Maglódi TC 5-2 (2-0)
Férfi futsal NBI, 7. forduló
2023.09.28., csütörtök 18:30 @ Messzi István sportcsarnok
Forrás:scoregoal.hu