Fontos megbízatást kapott Jakab Zoltán
2018.08.06 | 12:52
Fontos megbízatást kapott Jakab Zoltán A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága egyöntetű szavazással jóváhagyta az FRF technikai bizottságának összetételét, amelynek tagja Jakab Zoltán, a Futsal Klub Székelyudvarhely vezetőedzője.  - Mihai Stoichiță, a technikai bizottság elnöke a szövetségi választások előtti kampánykörút során megkeresett, és vázolta terveit, azaz a bizottságban én képviselném a teremlabdarúgást. Én elfogadtam, hiszen nagy megtiszteltetésnek számít. Tudtommal még nem volt székelyföldi tagja ennek a testületnek, ami szakmai szempontból a romániai labdarúgás legmagasabb fóruma – mondta Jakab Zoltán, aki 2005 óta A licences labdarúgóedző is egyben. DEBRE20150922029-365x365Kíváncsian várom, hogy milyen feladatokat kapok. Azért is vállaltam ezt a szerepet, hogy a futsalt közelebb hozzuk a nagypályás focihoz. Hiszen a nagy sztárok, mint Messi vagy Ronaldo, gyerekkorukban futsaloztak, ez pedig nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ilyen komoly karriert fussanak be nagypályán. Terveim között szerepel bevezetni, hogy a utánpótláskorban a nagypályán focizó gyerekek 14 éves korig párhuzamosan futsalozzanak is: ezután pedig eldől, hogy a tehetségesek maradnak nagypályán, a többieket pedig a futsal felé lehetne terelni. Ez pedig hosszú távon is pozitív hatással lehet a gyerekre, hiszen ha nem sikerül karriert befutnia a felnőttek között, akkor 20–21 évesen visszatérhet a terembe, hiszen nem lesz számára ismeretlen a futsal, és akár válogatott játékos is lehet belőle – vázolta terveit az FK edzője, aki egyben a futsal szakbizottságának tagja is. b_fk-szekelyudvarhely-magyarorszag-ligavalogatott-pa-50              Nagy tervekkel vállalta el a feladatot az FK Székelyudvarhely trénere. Archív • Fotó: Pál Árpád A technikai bizottságnak nagy hatásköre van a romániai labdarúgásban, hiszen javaslatára váltották le Christoph Daumot a labdarúgó-válogatott éléről, továbbá a testület nevezi ki az utánpótlás-válogatottak vezetőedzőit, dolgozza ki a különböző bajnokságok lebonyolítását stb. A technikai bizottság tagjai: Mihai Stoichiță – elnök, Ion Geolgău, Cosmin Contra, Mirel Rădoi, Aurel Țicleanu, Miodrag Belodedici, Ion Vlădoiu, Dumitru Moraru, Ionel Augustin, Rodion Cămătaru, Dumitru Dumitriu, Marcel Răducanu, Dan Apolzan, Mihail Ianovschi, Ciprian Paraschiv, Jakab Zoltán, Mirel Albon; szavazattal nem rendelkező tagok – Andrei Vochin, Vlad Munteanu és Felix Grigore.  - Zátyi Tibor, székelyhon.ro -    
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink