Fontos meccs ma este a felső házban
2023.03.22 | 15:45
Fontos meccs ma este a felső házban

A férfi NB I felső házának harmadik fordulója zárul ma este.

Korábban lejátszották az Aramis-Veszprém (3-3) és a DEAC-Haladás (5-2) találkozókat, melyek közül kiemelkedett a debreceniek magabiztos győzelme a cívédő szombathelyiekkel szemben. Ez az eredmény biztosan serkentő hatással lesz a ma esti meccs mindkét résztvevőjére, hiszen győzelmük esetén a második helyre léphetnek, és lőtávolon belülre kerül ismét a Haladás.

A vendégek keretéből a két utánpótlás válogatott Kajtár és Haász hiányzik majd akik EB selejtező tornán vesznek részt Hollandiában.

Soltész Levente, Kecskemét: - Az alapszakaszban az MVFC bizonyult jobbnak, viszont ez egy teljesen más mérkőzés lesz. Úgy gondolom, hogy nagy meglepetéseket már nem tudnak egymásnak szolgáltatni a csapatok. Most is fontos lesz, hogy fenntartsuk a maximális koncentrációt az egész mérkőzésen, mert egy-egy apró hiba is eldöntheti a rangadót. Mindkét csapat számára kulcsfontosságú a győzelem, így egy igazán parázs derbire számítok. Mindent megteszünk, hogy mi kerüljünk lépéselőnybe, és a sorsunk a saját kezünkben maradjon. A csapat készen áll a megmérettetésre. Bízom benne, hogy a nézők a helyszínen és a tévében is egy szórakoztató összecsapást látnak majd, a végén kecskeméti sikerrel.

MVFC Berettyóújfalu – SG Kecskemét Futsal
Férfi futsal NBI, felsőház 3. forduló
2023.03.22., szerda 18:00
Pálfy István Rendezvénycsarnok
M4Sport ÉLŐ

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-TFSE-Bestrong /NB I. 1. helyért 3. forduló/
2023.05.28 | 10:40
ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - Veszprém
2023.05.26 | 11:55

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.04.16 | 22:41
2023.04.13 | 09:22
Férfi válogatott
2023.04.12 | 12:15
2023.04.09 | 13:20
Férfi válogatott
Támogatóink

Partnereink