Fontos csatát nyert a Haladás
2019.05.14 | 20:41
Fontos csatát nyert a Haladás
Az NB I-es futsalbajnokság középszakaszának 8. fordulójában a Kútház Haladás VSE rangadót – nagy csatát – nyert a szívósan küzdő vendég Nyírgyulaj ellen.
Kútház Haladás VSE–Nyírgyulaj KSE 3-1 (1-1). Szombathely, 450 néző, Vezette: Wittner, Kubicsek, Holczbauer
HVSE: Sásdi – Horváth P., Simic, Dróth, Vas. Csere: Gyimesi, Alasztics (kapusok), Michel, Sanchez, Hajmási, Sipos, Pocaia, Péter, Vidák. Edző: Sziffer András. Nyírgyulaj: Pallai – Vlasovych, Sánta, Fekete, Siska. Csere: Sándor, Klushyn, Szabó, Vass, Nagy, Kántor, Opre. Edző: Lovas Norbert. Góllövők: Hajmási (5.), Vidák (23.), Dróth (38.), ill. Kántor (20.). Hosszú idő, bő egy hónap után lépett pályára ismét a Haladás, és rögtön komoly rang­adóval tért vissza lelkes, népes szurkolótábora elé, ugyanis a Nyírgyulaj szintén a csoport­elsőségért, a bajnoki döntőért harcol. A találkozót nagy lendülettel kezdte a HVSE, már az elején nagyokat kellett védenie a vendégek kapusának – aki a folytatásban is kitűnő formának örvendett. Hajmási törte fel a nyírgyulaji reteszt, egy végletekig kijátszott akció végén talált közelről a kapuba. És rohant, nyomott tovább a Haladás. Aztán az idő múlásával kiszabadult a szorításból a vendég, kiegyenlítettebb lett a meccs. De kapura egyértelműen a szombathelyiek voltak veszélyesebbek. Ám az újabb gól csak nem akart összejönni. A kihagyott helyzetekért pedig járt a büntetés: a félidő végén egy szöglet után roppant szerencsés góllal egyenlített a Nyírgyulaj. 0a8c6e22-bf90-4d3c-afd5-bb18fcd6f3e5 Fordulás után sem csökkent a tempó. És Vidák okos góljával ismét előnybe került a Haladás. Kitámadott, letámadott a házigazda, sok labdát szerzett. A vendég azonban nem akart kikapni, távoli lövésekkel tesztelte Sásdit (aki kollégájához hasonlóan remekül állta a sarat). A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek – bátrabb futballra váltott a Nyírgyulaj, vészkapust is bevetett. Olykor-olykor beszorult a Haladás, de stabilan védekezett. Mozgalmasra sikeredett a hajrá, a vész­kapussal rohamozó Nyírgyulaj ugyanis mindent elkövetett az egyenlítésért. Ám Vidák és Dróth ha nehezen is, de összehozták a harmadik hazai gólt – utóbbi volt erőszakos és gyötörte kapuba a labdát. Ebből a pofonból pedig már nem tudott talpra állni az amúgy szívós ellenfélnek bizonyuló Nyírgyulaj. Küzdelmes meccset vívott, fontos győzelmet aratott a Haladás, egyik közvetlen riválisát múlta felül. Sziffer_AndrasSziffer András: - Az első félidőben nagy fölényben játszottunk, ekkor csak az ellenfél kapusa tartotta mérkőzésben a Nyírgyulajt, akik az utolsó percben kihasználták, hogy nem koncentráltunk, így szinte a semmiből egyenlítettek.  A második félidő elején Vidák Balázs remek megoldása ismét a vezetést jelentette, ami megnyugtatta a csapatot. Jól védekeztünk az egyre nyíltabban játszó, nagyobb kockázatot vállaló és korán emberfölényes játékra váltó vendégek ellen, akik szabadrúgásból és átlövésekből veszélyeztettek. Kontrákból növelhettük volna az előnyünket, majd jött Drót Zoli, aki Vidák passzát értékesítette és evvel el is döntötte a mérkőzést. Egy nehéz mérkőzésen sikerült fontos győzelmet aratnunk, amihez gratulálok a csapatnak. 43232189_341603509739265_4559871636047659008_nLovas Norbert: - Reális eredmény született. Jobban akarta a Haladás a győzelmet és ezért többet is tettek, mint mi. Gratulálok nekik. Mi a célunkat teljesítettük viszont az álmainkért nagyon sokat kell még dolgozni a jövőben.        - Tóth Gábor -    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink